A lencse mögött {Befejezett}

32.fejezet:

Üdvözletem egy szeles májusi délutánon minden imádott olvasómnak <3 Nem térek napirendre afelett hogy mindjárt eléri a feliratkozó szám a 450-et. Egyszerűen képtelenségnek tűnik hogy nekem ennyi követőm legyen és mégis. Megint csak ismételni tudom magamat; ti vagytok a legjobbak és nem tudok nektek elég hálás lenni azért hogy támogattok :) 450-nél még a szokásos extra résszel érkezem viszont 500-nál (már ha elérjük) valami nagyobbat tervezk hiszen az mégicsak egy méltóságteljes szám. Mindenesetre, megérkeztem a Vicky-Chris randevú első részletével, kérlek ne utáljatok nagyon,sajnálom hogy ilyen hosszú lett de nem tudtam megállt parancsolni az ujjaimnak mely leginkább annak tudható be hogy úgy belezúgtam Chris karakterébe ahogy illik. Persze, Brett-et is imádom de Chris olyan awww. Mindegy, bizonyára nem az én hülyeségeim érdekelnek titeket, tehát, be is fogom a számat, jöjjön a rész :D 

Erica szomorúsága rendesen rányomta a bélyeget az én hangulatomra is amit bár igyekeztem leplezni randi partnerem előtt, nem sikerült tökéletesen elfednem az árulkodó jeleket. Szerencsére Chris tapintatosan nem kérdezett semmit, inkább a figyelemelterelés technikáját segítségül hívva, beszélgetést kezdeményezett melynek rövidesen meg is lett a hatása. Ha nem is teljesen, de részben sikerült kizárnom a tudatomból a rossz híreket és már nem akartam minden második másodpercben kiugrani az autó ablakán aztán magas sarkúban átszaladni a városon a barátnőm házához.

Rettenetesen nehéz volt megállnom hogy legalább egy üzenetet ne dobjak neki, annak ellenére is hogy pontosan tudtam, nem kapnék semmilyen választ, vagy ha mégis, lecseszne és azt hazudná hogy minden rendben van.

Végül Chris lelkesedése rám is átragadt és mire begördültünk a háza elé, már nem kellett műmosollyal álcáznom a lehangoltságomat mivel a mosolyom igazi volt.

Amíg Chris izgatott kisgyerek módjára megkerülte az autót, én megbeszéltem magammal hogy nem fogom elrontani ezt az estét a folyamatos aggodalommal hanem szófogadóan megpróbálom élvezni. Ha másért nem is, Chris kedvéért aki bőven megérdemli hogy ez a találkozó remekül sikerüljön. Szegény nem tehet róla hogy Erica és Brandon rosszkor időzítette a veszekedést.

Még nagyban magammal hadakoztam mikor az ajtó hirtelen kinyílt mellettem és egy fekete öltönybe bújtatott kar jelent meg a látóteremben. Mint mindig, ezúttal is elpirultam az aranyos gesztus következtében és miközben elfogadtam a kezét, a férfire mosolyogtam.

Chris lazán lezárta az autót aztán előre sietett a bejárathoz, annak érdekében, hogy azt is udvariasan kitárja előttem. Nem tudtam betelni a talpig úriember viselkedésével. Olyan régen bántak velem ilyen figyelmesen hogy minden ilyen pillanatot kétszer kiélveztem.

Sejtettem hogy egy olyan udvarias férfi mint ő nem egy szemétdombon él mégis meglepettség ragadott magával a ház berendezése láttán. Olyan rend uralkodott mindenhol amit én napi takarítással se tudnék elérni. Az egész belső dekorból sugárzott Chris személyisége, ha valaki nem ismerte volna őt, mindössze a házat látja, biztosan a valósághoz hasonló kép jelent volna meg a szemei előtt.

Akárki is rendezte be az épületet, sikerült megtalálni azt a vékony egyensúlyt amit csak kevés embernek: a ház egyszerre volt otthonos és tiszta. Nem volt rumlis, az ember mégse érezte kellemetlenül magát a falak között.

- Üdvözöllek szerény hajlékomban – kiáltott fel színpadiasan a házigazda aztán körbe mutatott a helyiségeken – Nem egy olyan luxus villa mint Brett-é, de azért remélem nem ér nagy csalódás – tette hozzá kevésbé lelkesen majd a cipői elhelyezése után, végig sietett az előszobán és eltűnt a szemeim elől – Nyugodtan kerülj beljebb – bukkant elő feje és felsőteste a fal mögül melynek hatására fülig vörösödve bújtattam ki lábaimat a kényelmetlen cipőkből. Gondosan a fal mellé helyeztem őket ahogy Chris ezt követően bizonytalanul elindultam ugyanabba az irányba mint a férfi.