A lencse mögött {Befejezett}

31.fejezet:

Üdvözletem mindenkinek! Huh, azt se tudom, hol kezdjem. Talán ott, hogy áááááááá! 17 komment érkezett az előző részhez (mivel kettőt levonunk mert azok válaszok) és közel 400 megtekintés mindössze 2(!!!) nap alatt. Ez egyszerűen felfoghatatlan számomra. Tudom hogy én kértem, hogy írjatok de álmomba se számítottam ekkora mennyiségre és ilyen kedves, időnként fenygető szavakra :D Úgy látom, egy elég erős Brett TEAM alakult és éppen ezért kicsit félek feltenni ezt a részt ugyanis ezzel együtt az elkövetkező 3-4 rész végig Chris és Vicky randiját fogja taglalni melyekben csak említés szintjén szerepel Brett. Le fogjátok szedni a fejemet, ezt már előre látom xd Viszont bízom abba hogy csak azért életben hagytok, mert érdekel titeket a történet vége :) De nem is húzom tovább az időt, ti vagytok a leglegleglegcsodálatosabb olvasók a világon<3 Várom a visszajelzéseket 

- Még mindig nem tudom elhinni hogy a pasid alkalmazottjával randizol! – hitetlenkedett a vonal túlsó felén drága barátnőm mire én úgy éreztem, menten falra mászom. Mivel divat tanácsra volt szükségem azzal kapcsolatban, mit vegyek fel a randira, rögtön Erica-hoz fordultam de egyre inkább úgy tűnt, ez rossz gondolat volt ugyanis mióta elárultam neki hogy kivel készülök találkozni, képtelen elvonatkoztatni a témától.

- Először is: Brett nem a pasim és Kettő: ha még egyszer felmered ezt hozni, kinyomlak – fenyegetőztem ingerülten miközben egy újabb fekete ruhát emeltem ki szekrényemből, vizsgáltam végig majd dobtam fintorogva az ágyamra. Hihetetlen hogy nincs egy göncöm se amit felvehetnék!

- Drágám, elfelejted hogy neked van rám szükséged és nem fordítva – mondta lekezelően mely hallatán Brett ugrott be ugyanis szakasztott úgy beszélt mint ő. A homlokom ráncba szaladt ahogy rádöbbentem hogy tulajdonképpen Brett-hez hasonlítottam a legjobb barátnőmet.

- De nem azért hívtalak fel hogy megjegyzéseket tegyél rám! – vágtam vissza hasonló hangnemben majd a küzdelmet feladva, a földre huppantam és segélykérően néztem fel a polcokon sorakozó ruháimra várva hogy a tökéletes darabok maguktól a kezembe ugráljanak.

- Sajnálom, aranyom de nekem visszalépésnek tűnik egy világsztárt lecserélni egy sofőrre – folyatta a kioktatást én pedig egy fájdalmas nyögés kíséretében terültem el a földön. 24 évesen, világhírű sztárbarátnőként a szobám padlóján feküdtem, telefonnal a fülemen és eldobált ruhákkal körülvéve. Bizonyára én vagyok az ideális példakép az önmagukat kereső tini lányok számára akik úgy tekintenek Brett-re mint egy istenségre.

- Megtennéd hogy nem alkotsz előítéleteket Chris-ről? Ő nem csak egy sofőr! – keltem a férfi védelmére mert tisztességtelennek tartottam hogy Erica vakon alakot negatív megítélést róla pusztán azért mert nem világhírű énekesként hanem sofőrként keresi a kenyérre valót.

- Bocsánat. Ő A sofőr! – folytatta a gúnyolódást amely után elszakadt bennem az a bizonyos cérna. Ez már több volt baráti ugratásnál, tényleg kezdett megbántani azzal hogy Chris-t a munkája miatt gyalázta. Igen, valóban nem egy vezető beosztásban dolgozik de attól még nem kevesebb bármelyikünknél, sőt, a viselkedésével már messze leköröz néhány milliárdost.

- Ez már több a soknál! – kiáltottam fel mérgesen miközben ülésbe tornásztam magamat. Az indulat csak úgy tombolt bennem és muszáj volt valahogy levezetnem mielőtt a telefonom bánja így állásba ugorva, járkálni kezdtem a szobámba nem figyelve miken taposok keresztül közben – Mi van veled? Te nem szoktál ilyen ítélkező lenni!

- Semmi! – a hangneme olyan hirtelen váltott gondterheltre hogy alig bírtam követni. A haragom azonnal elszállt ahogy eljutott a tudatomig hogy valami nyomja a barátnőm lelkét és hirtelen már az se aggasztott annyira hogy pusztán fél órám maradt arra hogy elkészüljek.