A lencse mögött {Befejezett}

18.fejezet:

Sziasztok drága olvasóim! Rettenetesen boldoggá tettek azzal hogy az előző részhez 9(!!) komi érkezett! Csodálatosak vagytok! Nem tudom hogyan tudnám ezt nektek viszonozni, szóval, ha van bármi ötletetek, várom a javaslatokat oda lent :) Viszont twitteren még mindig pangás van, miért? Nem szimpatikus az a közösségi oldal vagy mi a baj? Tudom hogy nem ér fel a facebook-hoz de a 200 feliratkozós bejegyzésben már kifejettem miért nem ott jött létre a csoport. Sajnos ezt tudom biztosítani de rengeteg játékot és egyéb nyalánkságokat tervezek viszont ehhez közösség kell :) (Itt a link ha valakit meggyőztem: https://twitter.com/Skylerd01) 

Nem is szaporítom tovább a szót, íme a várva várt rész melynek a végét imádtam írni, remélem elnyeri tetszésetek :) 

- Mi az hogy nem?! Azt mondta, hogy bármikor kiszállhatok! – kiáltottam Billy arcába harciasan miközben erőteljesen rácsaptam az asztallapra. Miután Brett a „randin" benyögte nekem hogy pontosan mit is írtam alá, legalábbis annak apró betűs részét amit meggondolatlanul figyelmen kívül hagytam, első dolgom az volt hogy felbőszült bikaként lerohantam a bűnbakot az irodájában majd közöltem vele: haladéktalanul bontsa fel a szerződést, többet hallani se akarok Brett Stilsonról! Viszont Billy, ahelyett hogy engedelmesen ketté tépte volna a papírt aztán utamra ereszt, inkább az arcomba vigyorogva, kereken kijelentette; esze ágában sincs a kérésemnek eleget tenni. Nálam ebben a pillanatban szakadt el az a bizonyos cérna ami féken tartotta az indulataimat melynek következtében, többé már nem érdekelt a kötelező udvariasság, kész volt vérre menni a célom elérése érdekében. Így hát testsúlyomat a kezeimre áthelyezve, keresztül hajoltam a csiszolt faasztalon egészen addig, míg Billy arca és én köztem már csak pár centi maradt ezt követően, egyenesen a szemébe nézve, akár egy mérges kígyó, a képébe sziszegtem – nincs igazam?

- Nagyon meggyőzőek a módszerei de sajnos hatástalanok – jegyezte meg közömbösen Billy egy fél perc farkasszem küzdelmet követően mely alatt egy izma se rándult. Biztosra vettem hogy ez tanulta valahol, talán egykor színésznek készült, ugyanis képtelenség hogy ezt átlag ember megtudná csinálni. Megrekedve húzódtam vissza eredeti helyemre miközben magamba elkönyveltem az akciómat egy újabb kudarcnak. – Maga azt állítja hogy én azt mondtam, bármikor kiszállhat, én pedig azt mondom, soha nem ejtettem ki a számon hasonlót – vázolta fel mialatt önelégülten hátra dőlt székében, kezeit a tarkója mögé kulcsolta és úgy nézett fel rám szemtelen tekintetével. Meg tudtam volna fojtani egy kanál vízben! Ugyanolyan mint Brett csak pár évvel idősebb kiadásban, már értem miért alkotnak olyan jó párost ők ketten. – Mondja meg őszintén miss, szerinte kinek fognak hinni: magának vagy nekem? – ennél a pontnál kitört belőlem minden tehetetlenséggel járó feszültség és nemes egyszerűséggel felkaptam az asztalról a szerződést majd a szeme láttára, színpadiasan ketté téptem.

- Most már mindegy! A soha viszont nem látásra, Mr.Mort – jelentettem ki lenéző hangsúllyal majd készültem drámaian kivonulni a helyiségből egy hajdobással egybekötve ám Billy szavai maradásra kényszerítettek

- Maga nagyon kreatív és magabiztos viszont ki kell ábrándítanom, egy lépéssel maga előtt járok – szólt utánam gúnyos nevetés kíséretében mire én fogcsikorgatva fordultam hátra – van még számos másolatom, biztos helyekre elrejtve – szavai hallatán mérhetetlen düh, reményvesztettség és csalódottság együttese fogott el. Dühös voltam Billy-re amiért ilyen szemtelenül átvágott, dühös voltam Brett-re amiért annyira gyűlöl hogy belement ebbe az undorító játékba, de a legjobban mégis magamat utáltam amiért a pénz képes volt annyira elvakítani hogy aláírtam a szerződést anélkül hogy rendesen átolvastam volna azt. Elhittem Billy kedves és segítőkész játékát ami miatt nem is gondoltam az esetleges csapdákra, csak a pénz és Brett bosszantása lebegtek a szemeim előtt. És mindezekért, tökéletesen megérdemlem ezt a sorsot. – 3 hónapig a miénk, Miss.Milton és ez ellen nem tehet semmit – fűzte hozzá egy pimasz fogvillantás kíséretében ami az utolsó cseppként szolgál abban a bizonyos pohárban. Elvesztettem az önkontrollom

- Menjen a pokolba! – üvöltöttem rá magamból kikelve ezután dühös lábdobogások közepette kirontottam az irodából, külön figyelve arra hogy az ajtó hangosan becsapódjon utánam. Tudtam hogy viselkedésem nevetséges és gyerekes, mégis kicsit jobban éreztem magam.

Ismételten nem sikerült taxit fognom így mogorván, lábbusszal vágtam neki a több kilométeres haza útnak mely közben elhatároztam, hogy a pénz egy részét mindenképp autóra és jogsira fogom költeni mivel már torkig vagyok az eredménytelen taxi vadászattal illetve a sétálva közlekedéssel. Nem a sétával volt bajom hanem a távolságokkal, New York hatalmas város és nekem rendszerint az egymástól legtávolabb eső pontokban szokott dolgom lenni, arról nem is szólva hogy tízből kilenc alkalommal magas sarkút viselek ezek alatt.

A zsúfolt utcákon haladva az irodában történeteken agyaltam aztán rövidesen már a gondolkodás mellé szitkozódás is társult amely keretei közt felváltva küldtem el melegebb éghajlatra Brett és Billy édesanyját, holott ők nem tehettek semmiről.

Ezen gondolatmentek közepette döbbentem rá arra is hogy eddig teljes tévedésben voltam a munkakörömmel kapcsolatban. Nem csak Brett barátnőjének szerződtem fel hanem a seggfej rabszolgájának akivel tulajdonképpen bármit tehet. Átkoztam magamat amiért nem futottam át az „intim kapcsolatokra" vonatkozó paragrafust, akkor legalább tudtam volna hogy mire számítsak Brett-től, viszont így, teljesen tudatlan és védtelen voltam.

Hirtelen felindulásból előkaptam a telefonom és miközben a zebránál várakoztam a szabad jelzésre, küldtem egy rövid mégis lényegre törő kis szöveget Brett-nek.

Vicky üzenete: „Rohadj meg!"

Nem számítottam arra hogy azonnal válaszolni fog, továbbá a lámpa is zöldre váltott előttem ezért a telefonomat lezárva, az embertömeggel sodródva keresztül siettem a felfestett csíkokon. A hangos zajok közepette egy kisebb rezgést észleltem a tenyerembe mire odapillantva láttam hogy új üzenetem érkezett egy bizonyos világsztártól, így amint kevésbé veszélyes területre értem, megnyitottam azt.

Brett üzenete: „Tehát beszéltél Billy-vel :D Csak nem rossz híreket kaptál, édes?"

Pofátlan szavait olvasva olyan düh öntött el hogy majdnem a földhöz vágtam a telefonomat idegességembe viszont még idejében sikerült felül emelkednem a mérgemen és indulatomat a képernyő heves kopogásán keresztül vezettem le.

Vicky üzenete: „Édesezd a tudod kidet! Csak kerülj a kezeim közé Stilson, megkapod ami jár neked!"

Gyors válaszaiból arra következettem hogy éppen szabad vagy utazik valahova ezért én se rejtettem el mélyre a saját készülékemet mert bármennyire is utáltam a beszélgetőpartneremet, a szócsatáinkat mindig élveztem. Bár azt is be kellett látnom hogy a visszavágásaimon még van mit csiszolni.

Brett üzente: „Gyenge mint általában de nem is vártam mást :D A randiban viszont benne vagyok, most úgyis ráérek. Hol találkozunk, baby? :*"

Vicky üzenete: „Én viszont nem érek rá és veled akkor se találkoznék ha volna időm. És ha még egyszer baby-nek vagy bármi másnak mersz szólítani, megfojtalak"

Brett üzenete: „Látom mennyire elfoglalt vagy. Amúgy, nem kell egy fuvar?"

Szavait elsőre olvasva hirtelen nem értettem mire gondol vagy hogy jön a vitánkhoz a fuvar, ám agytekervényeim hamar működésbe lendültek melynek hatására, alig fél perc után leesett a húsz fillér. A telefonom képernyőjéről felnézve sietősen végig vezettem tekintetemet a környéken és szinte azonnal kiszúrtam az utca túlsó felén parkoló égszínkék autót. Döntéshelyzetbe kerültem. Vagy elfogadok segítséget Brett-től azok után hogy csúnyán csőbe húzott így felszabadítva fájó bokáimat a séta alól vagy tovább kínzom magamat de legalább a büszkeségem megmarad. Elég volt csak visszagondolnom arra hogy milyen lealacsonyító módon bánt velem Brett a parkban és már nem volt több kétségem.

Vicky üzenete: „Tőled nem, seggfej!"