Megváltozhat egy egész élet pusztán egy nap leforgása alatt? Vicky Milton, a saját bőrén tapasztalta meg hogy a válasz igen. Nem volt másra szükség, mint egy találkozásra egy közel se hétköznapi személlyel, egy telefonra és néhány félreérthető pilla...
Meglepiiii! Na mit hoztam a világ legcsodálatosabb olvasóinak? Láttam ám hogy meglett a 300 csak kellett egy kis idő míg behoztam a lemaradásomat hogy tudjak nektek idő előtt részt hozni! 2 részt írtam meg egymásután, szellemileg úgy lefáradtam hogy a nevemet se tudnám megmondani de értetek bármit <3 Ezúttal is elnézést a helyesírási hibákért, átnéztem a részt de mint említettem, nem vagyok épp a toppon. Remélem elnyeri a tetszéseteket a rész. A pénteki fejezethez 13 komment érkezett amivel újabb rekordot döntöttetek és már 300-an láttátok *.* Imádlak titeket :) Jó szórakozást a részhez
Hoppla! Dieses Bild entspricht nicht unseren inhaltlichen Richtlinien. Um mit dem Veröffentlichen fortfahren zu können, entferne es bitte oder lade ein anderes Bild hoch.
- Nem – Billy-vel egyszerre kaptuk a felszólaló személyre a tekintetünket aki bosszúsan feszített méregdrága öltönyében és mikor pillantásunk találkozott, láttam a szemeiben lángoló tűzet. Viszont gyűlölte kivételesen nem felém irányult, Chris volt az akit testtartása alapján képes lett volna megfojtani egy kanál vízben. Ha nem ismerném őt, azt mondanám féltékeny, de a körülményeket tekintve, ez teljeséggel lehetetlen. Ha kettőnket bármilyen érzés is fűz egymáshoz, az nem lehet más mint utálat, egyébként csak pár papír tart minket össze. Mi oka lenne féltékenynek lenni amikor kölcsönösen utáljuk egymást? Még ennek a lehetőségnek a puszta felvetése is butaság.
- Már elnézést – csattantam fel ingerülten mire Brett valamivel lágyabb vonásokkal ám továbbra is fintorogva megtisztelt azzal hogy rám néz – de mégis mi jogon válaszolsz a nevemben? Chris engem kérdezett és nem téged, szóval megkérlek arra, hogy kicsit maradj a seggeden – szónokoltam olyan határozottsággal hogy még önmagamat is megleptem vele ám sajnos ez se bizonyult elégnek ahhoz hogy Brett-et teljesen leállítsam. Ugyan, látszott arcán a döbbenet és egy pillanatra valóban elakadt a szava de hamar visszatért lélekjelenléte és ott folytatta ahol abbahagyta.
- De szerződésed van! Nem láthatnak meg mással mikor hivatalosan az ÉN barátnőm vagy – magyarázta hevesen, az „én" szócskát külön nyomatékosítva ezt követően újabb gyilkos pillantást lövellt a sofőr felé aki időnként a visszapillantó tükörbe sandítva követte az eseményeket. Biztosan önmagát ostorozta amiatt hogy ekkora lavinát indított el pont egy fontos esemény előtt, holott nem ő tehetett róla hogy Brett nem bír a vérével. Már régen túl lennénk ezen az egész cirkuszon ha Brett nem érzi szükségét annak hogy a szócsövemé változzon így viszont nem csak szegény Chris-t alázta meg – aki egyébként már minden bizonnyal többször megmentette az irháját a rajongóktól tehát nem szolgált rá erre a bánásmódra – hanem engem is, sőt, saját magát is kellemetlen helyzetbe hozta.
- Valójában – ragadta magához a szót Billy amivel egy pillanat alatt néma csendet teremtett az autóban. Már vártam hogy Chris lehúzódjon valahol és hátra fordulva ő is csatlakozzon a vitához de hiába, kötelesség tudóan végezte a dolgát de a fülei végig nyitva álltak. – nem tiltja semmi azt hogy Miss.Milton randevúzzon vagy párkapcsolatba lépjen mással amíg az titokban marad a nyilvánosság előtt – Brett arca megvonaglott, pillanatok alatt legalább ezer érzelem futott át vonásain amíg meg nem állapodott a csodálkozó és a dühös határán. Szívesen az arcába köptem volna hogy „Nyertem, seggfej!' de ezt túl gyerekes viselkedésnek véltem ezért pusztán egy elégedett vigyort küldtem felé amit ő egy fintorral viszonzott.
- Tehát, most hogy ezt letisztáztuk, választ adnék Chris-nek, persze csak ha nincs ellene kifogásod, Brett. – gúnyos szavaimra reagálva az említett felmordult és miután nem fűzött hozzá semmit, a derekamat kicsavarva, a volán mögött ücsörgő férfi felé fordultam. – Chris – szólítottam meg lágyan mire ő azonnal feléledt és izgatottan kereste meg szemeimet a visszapillantóban – nagyon szívesen eltöltök magával egy vacsorát – fél füllel hallottam ahogy a hátam mögött Brett légzése egy másodpercre megszakad de nem tudott érdekelni a véleménye. Mérhetetlenül dühös voltam rá azért mert a nevembe utasította el Chris meghívását és ezt még az a tény se enyhítette, hogy a szerződésre hivatkozva tette.
Chris arca azonnal felderült és olyan mosoly kúszott ajakira mint egy kisgyereknek aki megkapta a kért játékot karácsonyra melynek láttán én is halovány mosolyra húztam számat. Chris-t valóban egy melegszívű embernek ismertem meg, bár csak párszor találkoztunk és tényleg szívesen elkísértem egy randira, még ha a szívem egy darabkája még mindig Danielhez húzott. Úgy gondoltam, egy randi jó kezdet afelé hogy túllépjek rajta és az együtt töltött 3 éven.
- Miss.Milton, megtisztel. Köszönöm. Mindent megfogok tenni annak érdekében hogy ne bánja meg a döntését – hadarta el egy öt éves izgatottságával ami kuncogásra késztette. Ahogy egyre többet beszélgettünk, úgy vált egyre szimpatikusabbá a szemembe és tényleg elkezdtem várni azt a percet, mikor kettesben, szemtől-szembe is megismerhetem, nem csak az autóban, miközben ő dolgozik.
- Ha nem bánja, felhívnám a részletek miatt mert mindjárt megérkezünk. Megtenné hogy beírja a számát a telefonomba? – kérdezte kissé bizonytalanul. Nagyon aranyossá tette ahogy próbál minden szavával és mozdulatával megfelelni nekem holott erre semmi szükség nem volt. Már az hogy ilyen tisztelettel beszél velem és az udvarias viselkedése teljesen levett a lábamról. A lovagias férfiak a gyengéim.
- Természetesen – feleltem mosolyogva majd átvettem tőle a telefont amit a kesztyűtartóból emelt ki. Szerencsére nem volt egy bonyolult mechanikával ellátott készülék, hamar rájöttem a működésére és mire leparkolt az épület előtt, a számom már mentésre került a névjegyzékében.
Egy hálás „köszönöm" kíséretében átvette tőlem a mobilt amit gondosan az anyós ülésre helyezett majd megigazította sapkáját és öltönyét ezt követően szó nélkül kiugrott a kocsiból. Mire észbe kaptam már a kitárt hátsó ajtónk előtt ácsorgott és a kezét nyújtotta felém amit pironkodva el fogtam volna, ha Brett nem rondít bele a képbe.
- Kérem, tartsa magát a szerepéhez – morogta lekezelően melynek hatására Chris sajnálkozva visszavonult, nekem viszont nem volt mit vesztenem, így keményen belerúgtam a sípcsontjába. Brett arca fájdalmasan eltorzult de nem kiálthatott fel ugyanis tőlünk pár méterre legalább száz újságíró kattogtatta a kameráit.
- Neked kell őt megvédened? – köpte felém a kérdést hasonló hangsúllyal, bennem pedig elszakadt a cérna.
- Vigyázz a szádra különben az összes firkász és rajongód szeme láttára térdellek ágyékon – sziszegtem fenyegetően minden szavamat halálosan komolyan gondolva. Már tényleg kezdett tele lenni a csizmám a bunkó megjegyzésivel és szívesen megleckéztettem volna. Egyrészt: mert nem bírom az olyan köcsögöket mint ő, másrészt: mert se én se Chris nem szolgáltunk rá erre a viselkedésre. Lehet hogy az ő nevét kicsit többen ismerik mint az enyémet – habár ez nem biztos – és lehet hogy fényévekkel többet keres mint én de mint ember, semmivel se értékesebb nálam vagy bárkinél.
- Jól van, vadmacska. Vegyél vissza. Inkább induljunk mert várnak ránk – morogta kelletlenül de ahogy kilépett a kocsiból, az arcán már ott ragyogott a szívdöglesztő mosoly. Én is magamra öltöttem maszkomat és látszólag felhőtlen boldogsággal fogadtam el a felém nyújtott kezét és hagytam hogy birtoklóan átkarolja a derekamat. Csak akkor fogtam fel igazán hogy hol is vagyok, mikor a szemem elé tárult a sokat emlegetett vörös szőnyeg és egyszerű fotósból, fotó alannyá változtam.
