A lencse mögött {Befejezett}

44.fejezet

Meglepetés!!! Tegnap végre sikerült befejeznem a részt és ma reggel megírtam egy újat is tehát most úgy áll a helyzet hogy tudok számotokra egy extra, meglepetés részt hozni! Remélem tetszeni fog :) Köszönöm a 9 (!!!) kommentet ami az előző részhez érkezett *.* Minden kedves szó hihetetlenül jól esik és gyorsabb, igényesebb írásra motivál ;) Ti vagytok a legjobbak <3 

Úgy morogtam a gép előtt ülve, akár egy kutya mely macskát lát miközben negyedszerre is átfutottam a Billy által küldött 5 tájékoztató mindegyikét ám mint az előző esetekben, ezúttal se leltem rá a keresett információra holott elég fontosnak tartottam ahhoz hogy biztos legyek abba, benne van csak én vagyok túl szőke. Semmiképp se akartam hívást intézni Billy vagy Brett felé, ezért is szántam rá magamat arra hogy újra és újra átnyálazzam a kapott dokumentumokat annak ellenére is hogy tisztában voltam vele, nincs benne az az időpont amire kíváncsi vagyok. A harmadik neki futáskor még képes voltam féken tartani tehetetlen dühömet viszont a negyedik sikeretlen próbálkozás után elhatalmasodtak rajtam az eddig elnyomott érzések és képtelen voltam megállni azt hogy a mellettem fekvő díszpárnát a szoba ellentétes falához vágjam azt képzelve, Billy-re célzok. A párna egyenesen képzeletbeli Billy arcának csapódott aztán puhán landolt a földön. Képzeletbeli Billy felszívódott én pedig ismét egyedül maradtam az elveszett időpontommal és azzal a keserű tudattal hogy kénytelen leszek valamelyiküket felhívni.

Nyöszörögve, ölembe a laptopommal nyúltam ki a kisasztalon fekvő telefonomért majd miután újra kényelembe helyeztem magamat, lustán megnyitottam a névjegyzéket. Billy és Brett neve egymás alatt kapott helyet a híváslistámban így már csak arról kellett döntést hoznom melyik rosszat válasszam: Billyt-t a lekezelő stílusával vagy Brett-et aki nem csak lekezelő de még fel is fogja írni nekem hogy újabb szívességgel jövök neki. Hosszas mérleges után úgy határoztam most nincs türelmem elviselni Billy tudálékos kioktatását így végül Brett nevére böktem rá az ujjammal aztán epés szájízzel a fülemhez emeltem a készüléket. Míg a vonal búgott, utolsó reményeimmel átfutottam az éppen szemeim előtt lévő sorokat hátha kiszúrom a szükséges információt és bonthatom a vonalat mielőtt a világsztár hajlandó felvenni.

Az adat nem lett meg, ellenben a búgás megszűnt és egy kattanás után a vonal már égett köztünk.

- Itt Brett. Csak nem eltévedtél a New Yorki metróban? – szólt bele szokatlanul vidáman és bár sejtettem hogy a legutóbbi alkalom után valami hasonló gúnyos megjegyzéssel fog köszönteni, éppen ezért fel is készültem rá a hívás indítása előtt, azért tagadhatatlanul felment bennem a pumpa. Kénytelen voltam hagyni egy pár másodperces szüntet mely alatt fogcsikorgatva megszorongattam a mellettem fekvő díszpárnát, belé öntve minden haragomat és csak utána viszonoztam üdvözlését.

- Bocsánat a zavarásért csak volna egy kérdésem az utazással kapcsolatban – tértem rögtön a lényegre mely közben sikerült egy viszonylag higgadt hangot megütnöm amiért képzeletben megveregettem a hátamat. Nem akartam vele csevegésbe bonyolódni mivel minél tovább beszélünk, annál több lehetősége van megsérteni amire semmi szükségem nem volt. Reméltem hogy röpke 1-2 perc alatt letudom bonyolítani ezt a beszélgetést, lehetőleg anélkül hogy a büszkeségem vagy az önbecsülésem sérülne bár tekintve hogy Brett Stilsonról van szó, erre csekély esélyt láttam. Mielőtt közbe kotyoghatott volna, gyorsan folytattam ezzel belé fojtva minden szót – Sehol se találom hogy mikor indul a gép. Tudom hogy Billy az autóban említette de őszintén szólva nem igazán tudtam figyelni rá. Esetleg kitudnál segíteni? – szánalmasnak éreztem magamat amiért szinte térdre borulva könyörgök neki egy aprócska, ám annál jelentőbb információért de a hangja alapján nem tudtam beazonosítani milyen hangulatban van és nem mertem kockáztatni. Eddig a pillanatig nyugodt veremben csordogált a napom és kár lett volna érte ha elromlik, főképp pont Brett miatt.