A lencse mögött {Befejezett}

23.fejezet:

Üdvözletem minden élőlénynek! Hogy vannak a világ legcsodálatosabb olvasói eme napos április elsejei napon? Bevallom, terveztem számotokra egy szívatás szerű bejegyzést de végül elvetettem. Nem érdemlitek meg hiszen már több mint 270-en vagytok! (legalábbis ennyien vagytok feliratkozva) Tudom hogy egyfolytában ezt hajtogatom, de ti vagytok a legjobbak! Imádlak titeket <3 Nem is szaporítom tovább a szót, íme a legújabb fejezet! Minden véleménynek örülök ;) 

A Brett-el folytatott beszélgetés elég volt ahhoz hogy annyira felbosszantsam magamat hogy teljesen elfeledkezzem az izgatottságomról viszont amint a kocsi leparkolt egy számomra ismeretlen épület előtt, ismét elöntött a lámpaláz.

Miközben Billy-vel az oldalamon sorra róttuk a folyosókat, még élt bennem a remény hogy a díjátadóig nem kell találkoznom Brett-el, ám minden ábrándom szilánkosra tört ahogy megláttam őt a sminkes szobában található egyik színes bőrfotelben terpeszkedve telefonozni.

Érkezésünkre felpillantott az apró képernyőről majd a tekintetét az enyémbe fúrva, pimasz mosolyra húzta ajkait mire az én tenyerem ismét viszketni kezdett. Egyszer túl fogja feszíteni a húrt én pedig nem leszek rest képen törölni őt, csak jöjjön el az a pillanat.

Billy ellépett mellőlem és az egyik felkontyolt hajú nővel kezdett beszélgetésbe aki egy fésűkkel és egyéb fodrász kellékekkel felszerelt övet viselt derekán. Míg én a furcsa kiegészítő szemrevételezésével voltam elfoglalva, új beszélgetőpartnerem is akadt méghozzá egy olyan ember személyében akit kedvem lett volna ágyékon térdelni viszont hiába villantottam rá gyilkos szemeket így tudtára adva, tűnjön el mellőlem ha jót akar, ő csak kivillantotta tökéletes fogsorát.

- Rég találkoztunk. Minden közös programot lemondtál, netán kerülni próbálsz engem? – indította egy látszólag naiv kérdéssel a beszélgetésünket miközben olyan ártatlan arccal meredt rám hogy egy pillanatig megrendült azon szilárd elhatározásom, hogy arcon köpöm. – Bár, azt szokták mondani, jóból is megárt a sok – fűzte hozzá hanyagul bennem pedig ebben a pillanatban elszakadt valami. Elé léptem majd a magasság különbségeket áthidalva, lábujjhegyre emelkedtem így ajkaink pont egy vonalba kerültek viszont ezt a tényt makacsul kizártam a tudatomból. Gyorsan elhúztam fejemet és inkább a fülét vettem célba, a tiltott érzéseket pedig, amiket ajkai látványa indított el bennem, az agyam mélyére száműztem.

- Csak várd ki míg kettesben leszünk. Megmutatom mennyire nem félek tőled – fenyegetőztem sziszegve bele se gondolva abba hogy milyen félreérthetően fogalmaztam viszont Brett vigyorát meglátva, már tudtam, késő visszakozni.

- Már alig várom – mormolta erotikusan a fülembe melynek hatására az összes nem létező szőrszálam az állásba vágta magát az alkaromon, a gyomromba pedig visszatért az a szorító érzés amit annak idején Daniel mellett éreztem. Ez csak vágy, semmi köze az azokhoz az érzelmekhez amiket Daniel váltott ki belőlem. Brett-et utálom míg őt szerettem. A kettő fényévekre van egymástól – győzködtem magamat mialatt Brett rendíthetetlenül tartotta fülig érő mosolyát melyre csak egy fújtatással reagáltam.

Bimbózó jelenetünket Billy érkezése szakította félbe aki engem a jobb oldali székhez, Brett-et pedig a balhoz vezényelt hogy aztán átadjon minket egy-egy varázskezű szakképzett fiatal lánynak.

- Kelly vagyok – mutatkozott be barátságosan az ideiglenes fodrászom és sminkesem miközben szakértő szemekkel végig mérte az arcomat illetve végig tapogatta a hajamat.

- Én Vicky – viszonoztam megszokásból és csak a lány kuncogását meghallva eszméltem rá hogy milyen butaságot csináltam aminek hatására fülig pirultam. Hála annak, hogy eddig ismeretlenül éltem, hozzá voltam szokva ahhoz hogy a számomra idegen emberek nincsenek tisztában a nevemmel, így a bemutatkozásokat rendszerint viszonoztam. Ám mióta minimum az ország tudja ki vagyok, erre már semmi szükség, de nekem nehéz ehhez hozzá szokni.