A lencse mögött {Befejezett}

43.fejezet:

Köszöntök mindenkit ezen a napsütötte pénteki napon! Nem kívánok sokat dumálni, pusztán pár dolgot szeretnék közölni. Első sorban, köszönetet mondanék azért a 7 kommentért ami az előző részhez érkezett. Csodálatosak vagytok! Imádás van <3 Másodszor; az egyik kommentelő felvetette az ötletett hogy a nyári szünet alatt lehetnének gyakrabban részek és ez elgondolkoztatott. Nagyon szeretném teljesíteni és örömet okozni számotokra a heti több résszel de tartok tőle hogy nem biztos hogy összetudom hozni, így nem ígérek semmit. Csak annyit mondok, igyekszem felturbózni az ujjaimat és gyorsabban írni. Ja, és még egy dolog. Várhatóan a történet 55-60 fejezet körüli lesz, szerintem tovább már nem igen tudom húzni xdd Második évadot nem tervezek de ki tudja mit hoz a jövő? Ennyit akartam, jó szórakozást a részhez ;) 

- Fogalmam sincs mit vigyek magammal! – hisztiztem a nyitott szekrényem előtt toporogva melynek hatására szinte láttam ahogy az ágyamon terpeszkedő barátnőm fejében kérdőjelek sorozata jelenik meg amikben megkérdőjelezi az életkoromat. Nem hibáztattam, olykor én is elgondolkozom azon hogy valóban megértem e már a felnőtt korra.

- Tudjuk ott jelenleg milyen idő van? – kérdezte finoman, tárgyilagosan miközben elküldött egy üzenetet a telefonján.

- Igen. Ősz – feleltem panaszos hangnemben ugyanis már előre éreztem magamon a kemény 12 fokos hőmérsékletet amit az internetes előrejelzés jósolt arra a napra mikor megérkezünk. Őszintén reméltem hogy nem kell részt vennem a forgatásokon és kint jégkockává fagynom a stáb mellett, vagy ha mégis, akkor egy zárt, fűtött épületben fogjuk felvenni az anyagot ahol percenként forró csokit fognak kínálgatni számunkra, a tüdőgyulladás elkerülésének okáért. Átkoztam Billy-t azért hogy a repüléssel járó kínzás mellett még a hőmérséklettel is szívat holott mélyen legbelül tudtam hogy ez nem rólam vagy ellenem szól, egyszerűen így alakult. Habár, azon véleményemből, miszerint, ha már kitesszük a lábunkat Amerikából miért nem megyünk valami melegebb országba – mondjuk Olaszországba – ahelyett hogy fagyoskodunk, nem voltam hajlandó engedni.

- Akkor meleg ruhákat javasolok – vágta rá lendületből, kissé tudálékosan egy ragyogó vigyorral ajakin mire én megmutattam neki milyen szép körmöt varázsoltam a középső ujjamra aztán a szekrényemhez fordulva, elkezdtem az őszi cuccok között turkálni. Ha csak egy „nyaralás" vagy céges utazás kereti közt látogatnák el Magyarországra, nem pazaroltam volna ennyi időt a szortírozásra, de mint a „Világszár Brett Stilson" barátnője, gondolnom kellett az újságírókra és arra hogy Brett oldalán nem tudom majd elkerülni hogy néhányszor lencsevégre kapjon a kamera. A kamerák előtt pedig nem nézhetek ki akárhogy, Brettről nem is szólva aki biztos nem hagyná szó nélkül ha nem szalonképes ruhában sétálnák végig vele kéz a kézben az utcán.

- Jut eszembe – szólalt meg váratlanul Erica aztán jelezvén hogy valami komolyabb beszélgetésre készül, óvatos mozdulatokkal maga mellé helyezte a takaróra okos telefonját. A hangulat változás tisztán érezhető volt a szobában mire én a legrosszabbra is felkészülve, bizonytalanul hátra sandítottam rá a vállam felett mivel teljes testemmel nem mertem. – Hogy vagytok Brett-el? – dobta le a bombát melynek hallatán gyomrom összeugrott, torkomba egy gombóc költözött, szívverésem pedig kihagyott egy ütemet. Számítottam arra hogy ilyen bevezető után nem egy kellemes téma fog szóba kerülni, sőt, valahol azt is éreztem hogy köze lesz a világsztárhoz, ám mégis megdöbbentett hogy Erica milyen nyíltan kérdezett rá a helyzetre. Semmi köntörfalazás, csak bele a közepébe.

Pontosan tudtam mire kíváncsi és mit akar hallani de akkor se mondtam volna ki hangosan a valóságot ha tisztában lettem volna azzal mi is van köztünk. Viselkedését és a csókot látva, túlléptünk az utálat zónán, inkább csak a vicc kedvért csipkelődünk egymással, viszont ahhoz még hogy azt mondhassam, kibékültünk vagy barátok vagyunk, még mindig túl távolságtartó, felszínes és viharos a viszonyunk. Régebben felvetült bennem a lehetőség, hogy esetlegesen átugrottuk a „barát" zónát és egyből az azt követő szintre léptünk de ezt több okból is hatalmas hülyeségnek tartottam így mielőtt még jobban kiforrhatta volna magát, a kukába száműztem.

- Nem értem mire gondolsz – hárítottam el a kérdést a „buta szőkét" adva, mindazok ellenére is hogy tudtam, Ericánál ez nem válik be majd idő nyerés céljából, visszafordítottam tekintetemet a szekrényhez, gondolkodást színlelve.

- Sértő hogy pont előttem titkolózol – csattant fel élesen miközben dühösen összefont karjait a mellkasa előtt és rosszalló pillantásokat küldött felém. Éles tekintete szinte lyukat égetett hátamba. Tudtam hogy felháborodása jogos és hogy vékony jégen táncolok most de tényleg nem akartam addig senkinek beszélni a bennem kavarogó érzelmekről míg legalább magamba rendbe nem tettem a dolgokat.

- Nincs köztünk semmi Brett-el! Barátom van – szóltam vissza határozottan. A nagy hév közepette a kezembe tartott hosszú ujjú felsők és a kedvenc lila színű nyaksálam a földre hullott. Erica követte szemével az útjukat és csak utána nézett fel rám. Tekintetében sértett tűz lobogott miközben felemelkedett az ágyról és fenyegetően elém állt.

- Mond, mit érzel Chris iránt? – arra számítottam nekem ront mint egy megvadult oroszlán és mikor haragos üvöltés helyett nyugodt, összeszedett hang tört elő torkából, kellett egy pillanat míg az agyam értelmezte a különös helyzet változást mely miatt először fel se fogtam mit is kérdezett. Csak hosszú pillanatokkal később értettem meg ám miután ez megtörtént, pont emiatt képtelen voltam rá választ adni. Eddig senki se tette fel nekem ezt a kérdést, még én se magamnak hiszen olyan egyértelműnek tűnt, mégse tudtam egyből rávágni. Kutakodtam érvek után, de olyan sablonos tulajdonságokon kívül mint a „mert kedves, illedelmes, jól tud főzni, van humora, megértő" semmi se jutott eszembe, ezeket pedig pont a fent említett indok miatt nem mondhattam. Így végül az sült ki az egészből hogy én némán tátogtam, leforrázva míg Erica önelégült vigyorral, túljátszott türelmetlenséggel dobolt a padlón a válaszomra várva. Az egész úgy festett mintha a barátnőm hamarabb tisztában volna azzal hogy mi megy végbe a lelkembe mint én, holott ez hatalmas hülyeségnek tűnt, a kínosságról nem is beszélve. Érett, felnőtt, felelősségteljes nő vagyok aki 24 éves korára bármilyen támogatás nélkül felépített magának egy életet, az érzéseim mégis kifognak rajtam.

- Kedvelem őt – nyögtem ki bizonytalanul egy igaznak mondható állítást habár még én se voltam biztos abba hogy milyen értelembe véve kedvelem de őszintén szólva, féltem is attól hogy jobban belegondoljak. 24 éves létemre riadt kislány módjára bujkáltam a valóság elől pusztán azért mert nem mertem szembenézni a Bretthez fűződő érzelmeimmel.

- Úgy érted szereted? – szegezte nekem a kérdést aljas tűzzel szemibe melyre első felindulásból vissza támadással vagy felháborodással akartam felelni viszont a tapasztalatok alapján tudtam, Erica ellen úgyis esélyem, na meg ezzel is csak magam alatt vágtam volna a fát. Ha elhárítottam volna vagy feltűnően tagadni kezdtem volna, egyből rájön hogy mi áll a háttérben. Sokáig haboztam mit feleljek, valljak színt vagy hazugsággal húzzam az időt, végül mégis a nonverbális kommunikációhoz folyamodva végül csak egy megadó sóhajt hallattam köztes megoldásként.

- Persze hogy nem szeretem – mondtam mérgesen dünnyögve – hiszen alig ismerem – magyaráztam tovább remélve hogy elkerüli figyelmét a kis fél hazugságom.

Éppen leguggoltam hogy felvegyem az előbbi események hatására földre száműzött ruhadarabot mikor a levegő mozgásából éreztem ahogy megmozdul majd hallottam ahogy harisnyás léptekkel mögém sétál de nem állt meg, megkerült és elém kerülve leutánozta mozdulataimat. Jobb kezével a földön támaszkodott az egyensúly megőrzése érdekében míg bal kezét bizalmasan a vállamra simította. Ilyen póz közepette fúrta pillantását az enyémbe melyben kavarogó mély érzelmektől üzemzavar állt be a fejembe.

- Remélem a magyar levegő kitisztítja a fejedet