A lencse mögött {Befejezett}

34.fejezet - 450 feliratkozós extra rész

Üdvözletemet küldöm a világ legcsodálatosabb olvasóinak! Meg is érkeztem az ígért extra résszel mely még mindig a Vicky-Chris randi részleteit taglalja viszont, mielőtt még leszednétek a fejemet, ez az utolsó előtti ilyen rész. Pénteken hozom az utolsót és utána megint főszerepbe kerül Brett is. Látom hogy már erősen Brett hiányotok van, már csak egy nagyon kicsit kell kibírni :) A részről szólva pedig, hogy nekem nem annyira tetszik, olyan semmitmondó, üres rész lett de nem hagyhatom ki mert kapcsolódik a következőhöz. Így a végén megragadnám az alkalmat hogy köszönetet mondjak az előző részhez érkezett 11(!!!) kommentért és a 475(!!!!ÁÁÁÁÁ!!!!!) feliratkozóért <3 imádlak titeket. Nem is szaporítom tovább a szót, azért remélem elnyeri tetszéseteket a rész ;) 

A világ megbénult körülöttem. Nem hallottam se az autók zaját, se a tücskök ciripelésének dallamos hangjait. Egyedül Chris érzelmes szavai csengtek füleimbe melyek mellé betársult egészségtelenül gyorsan dolgozó szívem dobogása. Nem voltam felkészülve egy ilyen mély vallomásra, nem is vártam hasonlót az első randevún viszont úgy tűnt Chris más véleményen volt. Természetesen, szó se volt arról hogy nem esett jól bókja mellyel levett a lábamról csak meglepett hogy ilyen nyíltan felvállalja az érzelmeit mivel én pont az ellentétjét képviselem ebben a témában. Nem esik nehezemre kimutatni az érzelmeimet de csak mértékkel hangoztatom őket és szigorúan csak az arra érdemes embereknek.

A vallomást követően csend telepedett az asztalunkra, mi pedig mozdulatlanul bámultunk egymás szemébe. A fények korlátozottak voltak de így is éreztem azt a meleg szeretetet amit Chris szemei árasztottak. Vonásai aggodalmat és feszültséget sugároztak melyet biztosan a reakcióm hívott életre. Izgult a válaszom miatt.

- Sajnálom, ezt még nem szabadott volna – bukott ki belőle hirtelen majd fejét rázva ingerülten beletúrt hajkoronájába. Tisztán látszottak rajta az önmarcangolás jelei mire én cselekvésre szántam el magamat. Nem akartam hogy egy félreértés miatt ostorozza magát.

- Semmi baj, Chris – mondtam gyengéden, ő pedig rám villantotta csillogó kék íriszeit. Zaklatott volt és utáltam magamat amiért én voltam lelkiállapotának az oka. – Köszönöm hogy ezt megosztottad velem – folytattam bársonyos, bizonytalan, megnyugtatónak szánt hangon azt remélve hogy sikerül lecsillapítanom dühét.

- Felejtsük el – sóhajtotta gondterhelten, még mindig kissé bosszúsan – Oda bent vár még egy kis desszert különlegesség, amennyiben befejezted a csirkét.... – váltott hirtelen témát és hangnemet amivel bennem teljes zavart keltett. Akárcsak Brett, ő is képes egyik pillanatról a másikra hangulatot váltani. Már megint Brett! Miért terelődnek rá folyton a gondolataim miközben egy imádnivaló férfival randizok?

Válaszul csak kétkedve megráztam a fejemet mire ő megfeszített izmokkal neki állt leszedni az asztalt. Nem akartam hogy meghaljon köztünk a hangulat ezért mikor mellém lépett hogy elvegye a tányéromat, megfogtam a karját és állásba ugorva, mélyen a szemébe néztem.

- Ne felejtsük el. Rettenetesen aranyos tőled hogy így gondolod és egy percig se bánd hogy kimondtad. Én is így vélekedek és örülök hogy a sors egymás mellé terelt minket – húztam meleg mosolyra ajkait mire ő nyelt egy nagyot. Olyan sebezhetőnek és bizonytalannak tűnt hogy kedvem támadt a karjaimba venni és addig ringatni míg a homlokán éktelenkedő ráncok ki nem simulnak. Nyoma se volt annak a magabiztos férfinak aki Billy és Brett füle hallatára randevúra hívott Brett karrierjének egyik legfontosabb estéjén viszont ez nem csorbította a róla kialakult pozitív véleményemet. Mindig is szimpatikusnak találtam az olyan férfiakat akik kimerik mutatni a gyengeségüket. – Had lássam azt a vidám mosolyt – váltottam csipkelődő stílusra, feszültség oldás célzattal melynek hallatán, Chris ajkai végre felfelé görbültek.

Kezeit óvatosan a derekamra simította mire a bőröm bizseregni kezdett meleg tenyerei alatt. Villámcsapás szerű érzés cikázott végig a testemen melybe beleborzongtam miközben a lábaim remegtek, akár a kocsonya. És ehhez semmi köze nem volt az udvaron uralkodó hűvös levegőnek.

Pupillái jól láthatóan kitágultak, ajkai szétpattantak és úgy nézett rám, mintha a világ nyolcadik csodája lennék mialatt lassan csökkenteni kezdte az ajkaink közti távolságot. A szívverésem meglódult, a vérem sebesen száguldott ereimbe és mire a szemeim ösztönösen lecsukódtak, már a nevemet se tudtam volna megmondani. Nem tudtam másra gondolni, csak arra hogy mindjárt csókolózni fogok Brett sofőrjével.

A következő pillanatban megéreztem forró ajakit a bőrömnek nyomódni, viszont nem ott, ahol vártam. Csók helyett csak egy hosszú, gyengéd, bizsergető puszit kaptam a jobb orcámra.

- Köszönöm, kedves – suttogta kissé pimaszul a fülembe karcos hangon melynek hatására libabőr lepte el a testem minden porcikáját. Az események okozta zavar következtében a szemeim még mindig csukva álltak viszont jól hallottam ahogy Chris halkan felkuncog reakciómon aztán azt, ahogy léptei egyre távolodnak míg teljesen el nem hallnak. Ezért még megfizet!

Józanítóan megráztam fejemet aztán az üres tálakat megfogva, utána eredtem a meleg lakásba. Lépteim még kissé bizonytalanak voltak de nem törődtem tiltakozásukkal. A koszos tálakat letettem Chris mellé a pultra és újból kisiettem a boros üvegért illetve a poharakért melyeket, a házigazda kérésére, a nappali dohányzó asztalára helyeztem. Chris hangosan csörömpölt a konyhában mialatt én baleset megelőzés képen elfújtam a teraszt dísztő gyertyákat. Az utolsó gyertya elfújását követően a teraszra eddig nem érzékelt sötétség borult de az én figyelmemet egészen más vonta magára. Ámulva sétáltam a terasz korlátjához és a hideggel nem törődve döntöttem neki vékony textil takarta testemet. A hűvös fal borzongást eredményezett szervezetembe ám cseppet sem érdekelt ugyanis gondolataimat a szemeim elé táruló festői táj kötötte le. Chris háza pont a külváros azon részén állt, mely egy kicsit magasabban fekszik a többi körzethez képest így innen tökéletes rálátást nyílt New York éjszakai fényeire. Én személy szerint mióta a városba jöttem, a központ egyik kis lakásában élek melynek ablakából csak a szomszédos ház falára látok rá illetve nem is emlékszem olyan alkalomra, mikor ilyen későn a városban kószáltam, ezért tulajdonképpen ez volt az első alkalom, hogy rácsodálkozhattam az alvó városra.

Váratlanul egy furcsa gondolat ütött szöget a fejembe: elbírnám nézni minden este ezt a látványt... Habár tudtam, erre valószínűleg nem lesz lehetőségem, leginkább a pénz miatt. Ugyan, az az összeg, melyet Brett-től kapok majd, bőven elég lenne egy hasonló helyen fekvő házra de azt másra szeretném költeni.

- Csodálatos, nem igaz? – lépett mellém Chris miközben tenyere selymesen végig csúszott vállamtól elindulva, egészen az alkarom végéig majd átugrott a korlátra, mintha misem történt volna.

- Varázslatos – feleltem teljesen átszellemülve. Teljesen magával ragadott a város szépsége. Habár, miközben hányat-homlok rohangálok két egymástól a legtávolabb eső helyszín között, gyakran szidom hogy milyen forgalmas, zsúfolt, koszos és hatalmas, azt tagadni se tudom, hogy önmagában is csodálatos, lehetőségekkel teli város. Ha nem lenne nyitott a tehetségre és a kreativitásra, én se valósíthattam volna meg az álmomat. Brett nélkül pedig, Chris-el se ismerkedhettem volna meg és sose állhattam volna ezen a teraszon. Képletesen szólva, New York-nak köszönhetem hogy itt és vele vagyok.

- Gyere, látom hogy reszketsz, nehogy megfázz. A desszert már a nappaliban vár – szólt gyengéden majd karját a hátamra fektetve, az ajtó felé terelt. Miután mindketten beléptünk, bezárta mögöttünk az ajtót és felzárkózva mellém, együtt léptünk be a nappaliba, melynek kis asztalán, a boros poharak mellett, két, gondosan tálalt,feltornyozott goffri feküdt aprócska tányérokon, megbolondítva tejszínhabbal és egy-egy szem eperrel.