Remember☀Hood [Befejezett]

^29^

-Szeretlek olivia!

-Én is Calum.

-Soha nem hagyjuk el egymást.

-Soha...

-Örökké szeretni foglak, bármi is történjen...

Álom, csak álom. Miért álmodok én ilyet?! Mondjuk szép volt. Bárcsak a valóság lenne. Várjunk mi? Miért fáj ennyire a kezem? Lassan kinyitottam a szemem, de csak fényt láttam. Oké, most vagy meghaltam, vagy túl sok a lámpa. Szerencsére a második volt. Próbáltam felülni, de a kezem iszonyatosan fájt. Körbenéztem, és megláttam Calumot. Mi a... Mit keres itt? Várjunk, én mit keresek itt?

-O..olivia!-hallottam meg Calum meglepődött hangját.

-C..calum-elmosolyodtam, ahogy ő is, aztán megölelt.

-Ugye jól vagy?

-Persze,de mi van?

-Tudod korházba kerültél.

-Azt felfogtam-válaszoltam flegmán.-de miért?

-Nézz a kezedre...-mondta, majd a földet kezdte pásztázni.

-Bazmeg...-mondta meglepődötten, mikor megláttam a kezem, ami tele volt vágás nyomokkal

-Sajnálom

-Mit? Ezt én csináltam magammal. Emlékszem...

Nem válaszolt. Csöndben ültünk egymás mellett, amikor hirtelen megtörte a csendet.

-Miért csináltad?

-Mert, így nem fájt annyira...

-Mi?

-Az élet.-meglepődött ezen a válaszon.

-Miattam?

-Is, talán, nem tudom.

-Értem. Tudod Olivia én mindig csak rád tudtam gondolni, és próbáltam veled beszélni,de nem ment. És nem vagyok valami jó az ilyenekben, de mindennél jobban szertelek-nézett végig a szemembe

-Én is Calum-bekönyesedett a szemem, és magamhoz húztam.

Kibontakozott az ölelésből, és a csak ott ültünk egymással szemben. Közelebb hajolt, annyira, hogy egy centi se maradjon köztünk. Megcsókólt. Jó érzés volt újra telt ajkait enyéimen érezni. Hiányzott, borzasztóan hiányzott.

-Huhuhu!-kiabálta el magát Michael amikor belépett a szobába. Rögtön szétváltunk Calummal.

-Nyugi haver!-csitítgatta Ashton a színeshajút.

Bejöttek, és leültek. Már egy ideje beszélgettünk, amikor megjelent Luke. Azóta nem beszéltem vele. Félénken rámnézett, de én csak elmosolyodtam, és egy aprót biccentettem a fejemmel, hogy jöjjön. Odasétált az ágyam mellé. Megöleltem, aztán ő is leült.

Még beszélgettünk, aztán szólt a nővér, hogy haza kell menniük. Kimentek, én pedig egyedül maradtam. Egyedül a hülye gondolataimmal. Nem tudtam mit csináljak, ezért elővettem a telom. Éppen a Facebookot nézegettem, amikor rezegni kezdett.

Calum:

Szia! Jól vagy?

Én:

Persze! Cal kb 10 perce mentetek el :')

Calum:

Tudom, de hiányzol....

Én:

Te is, de elvileg holnap már haza mehetek :D

Calum:

Úristen de joooooo :O majd elemegyek érted ;)

Én:

Oksy:*

Calum:

Szejetlek manóm <3

Én:

Én is szejetlek<3

Olyanok vagyunk mint régen. Nyálasak és szerelmesek asszem, remélem...