MONSTERS | monsta x

11.fejezet: Lelkiismeret-háború

„Az emberi hang sosem ér olyan messzire, mint a lelkiismeret.”
Mahatma Gandhi

WONHO's POV

-Hölgyeké az elsőbbség - vezettem be Daemint egy kis szobába, és így jobban megcsodálhattam szemrevaló alakját, amit az alig combközépig érő estéji még jobban kiemelt.
-Micsoda úriember - kuncogott, miután becsuktam ajtót. Egy darabig csak álltunk egymással szemben, aztán ő egyre közelebb sétált hozzám, levéve magassarkúját. Fekete haját, ami hullámokban omlott a vállára, egy mosoly keretében hátradobta, aztán rátapadt ajkaimra. Párnáim harapdálása közben egy mozdulattal letépte rólam ingemet, ami mellettünk landolt a földön.
Lassan felemeltem, és a szoba egyik sarkába állított ágyhoz cipeltem, miközben ő áttért nyakam kényeztetéséte. Néha már éreztem, ahogy kiserken a vérem harapásai nyomán, de nem foglalkoztam vele. Végre az enyém lehet.
Ledöntöttem az ágyra, és négykézláb fölé kerekedtem, ő pedig kockáimat karmolgatta, és a nadrágom szélével játszadozott.
Hirtelen fordult a kocka - én kerültem alulra, és teljes mértékben ő vette át az irányítást. Ráült a csípőmre, és csókot lopott tőlem, miközben hasfalamat cirógatta.
-Most majd megtudod milyen érzés - súgta fülembe érzékien, majd azzal az erővel durván belekapott oldalamba. Felszisszentem, mikor másodjára is megkarmolt, aztán harmadjára... Közben pedig aprókat mozgott csípőjével, és rekedten kuncogott.
-Hiszen téged ez izgat fel, nem igaz? Tényleg egész jó - nevetett, beleharapva alsó ajkamba. A vér fémes íze szétterjedt a számban.
-Na, te nem élvezed? - gúnyosan lebiggyesztette ajkait, majd, míg egyik kezével a hajamat tépte, másikkal nadrágomat kezdte kigombolni....

Szemem kipattant, zihálva ültem fel az ágyon és néztem körbe. Senki nem volt a szobában, tekintve, hogy mikor én bejöttem, már mindenki kint volt. Egyszerűen képtelen voltam ott maradni, és hallgatni Changkyun és Daemin beszélgetését. Dühített, hogy vele ilyen hamar megtalálták a közös hangot, míg velem folyton csak vakvágányra futott a dolog.

Lehet, ha egyszer hagynád beszélni, és nem támadnád le, egész jókat beszélgetnétek.

Remek, a lelkiismeretem is jókor ad magáról életjelet.
-De amikor a közelemben van..ahh, te ezt nem értheted - suttogtam, összegömbölyödve az ágyamon.

Én te vagyok, te idióta. Már hogyne érteném.

-Köszönöm a felvilágosítást. Mondanál valami újat is? - húztam magamhoz egy párnát.

Vagy elkerülöd egy életre, vagy megtanulsz uralkodni magadon.

-Egyik rosszabb mint a másik - folytattam a beszélgetést önmagammal.

Sajnálom, de többet nem tudok segíteni. Talán adj neki valamilyen ajándékot.

-És mégis mit? - sóhajtoztam.

Kezdetnek egy erényöv pont megteszi.

-Miért is beszélek veled? - fakadtam ki, majd a fejemre húztam a párnát és elhesegettem a lelkiismeretem. Nem mertem lehunyi a szemem, mert féltem, hogy az a rémisztő képzet megint bekúszik a fejembe.
Nem is az volt az ijesztő, amit magam előtt láttam, hanem, hogy az agyam képes ilyen beteg dolgokat kreálni.
-Wonho, elmentünk bevásárolni, Jooheo~~ oh, alszol - nyitott be Kihyun, de aztán már ki is ment. Még egy ideig hallottam, ahogy készülődnek, majd csörgött a kulcs a zárban, és beállt a csönd.
-Kell egy kávé - dörmögtem a párnába. Ám mikor felültem, azt olyan lendülettel tettem, hogy csúnyán bevertem a fejem az emeletes ágyba.
-Ó, hogy az a - tántorogtam ki az ajtón, fejemre tapasztott kézzel, amitől persze feldagadt ujjaimba is fájdalom mart.
Nehézkesen, de végül kijutottam a konyhába, ahol az életmentő kávémat terveztem készíteni. Hirtelen ötlettől vezérelve elővettem még egy bögrét, és abba is öntöttem a fekete löttyből.
Láttam, hogy a friss tavaszi tekercsek ott sorakoznak a konyhapulton, de nem volt kedvem venni belőle, hiába korgott a gyomrom.
Ne feledd az új diétádat, Hoseok.
Tudom, hogy most mindenkinek az jár a fejében, hogy 'minek?!', de én ezt a Monbebe miatt teszem. Ha nekik úgy jobb, hogy vékony vagyok, akkor megéri a szenvedés.
Felkaptam a gőzölgő bögréket, és kiegyensúlyoztam velük a nappaliba.
Ott ült Ő, belemerülve Changkyun könyvébe.
-Khm, szia - tettem le elé a kávét, mire kis híján eldobta a könyvet.
-Szia. Köszi - hebegte egyik hajtincsét csavargatva. Ahogy arrébb húzta a haját, láthatóvá váltak a kék-lila foltok a nyakán.
Azokat én csináltam?
-Igen - felelte elködösült tekintettel. Hoppá, hogy kimondtam volna hangosan is?
-Bocsáss meg, kérlek - sütöttem le a szemem. Erre már nem jött válasz.
-És...hogy érzed magad? - kérdeztem teljes zavarban, mivel nem akartam kínos csöndet.
Daemin elnevette magát, de még mindig ölébe ejtett kezeit tanulmányozta.
-Szerinted?
-Jó-jó, értem - sóhajtottam, s beleittam a kávémba.
-Hogy van a kezed? - bökött fejével a kötésekre.
-Szarul - húztam el a szám, a piszkos anyagot piszkálgatva.
-Kötést kéne cserélni rajta.
-Majd a srácok segítenek - mondtam, de ő akkor már kiment a fürdőbe kutakodni. Nem sokára egy komplett elsősegély-csomaggal tért vissza.
-Szerencséd, hogy nem tört el. Legközelebb ne csinálj ilyet - remegő kezekkel szedte le, s még a sebeket is kitisztította.
-Félsz? - kaptam el a kezét, de most óvatosan értem hozzá, mintha egy porcelánbaba lenne.
-Ne nyúlj hozzám - tért ki, kihúzva apró tenyerét szorításomból.
-Ezek szerint igen.
-Van okom rá - felelte, erősen meghúzva a friss kötés végét, miszerint ne kotnyeleskedjek annyit.
-Oké, vettem a célzást - nyújtózkodtam.
-Jooheon hol van? - kérdezte.
-Nem tudom. Ő maradt itt? - bólintott egyet.
-Lehet, hogy pihen, vagy zenét ír. Tényleg, a számaink hogy tetszenek? - érdeklődtem. Daemin még mindig feszengve, de válaszolt.
-Jók.
-Nem vagy valami bőbeszédű.
-A barátaimmal az vagyok.
-Ez most fájt - kaptam a szívemhez drámaian, amit egy kicsi, de őszinte mosollyal díjazott.
-Borzasztó kávét csinálsz - fintorgott, eltolva maga elől a bögrét.
-Miért, te hogy iszod?
-Feketén. Se cukor, se tej.
-Te nem vagy ember - nevettem fel, mivel én úgy megcukrozom, hogy alig lehet érezni mást benne.
-Mondod te - grimaszolt.
-Hát ja, tudom, hogy én egy kimagasló elme vagyok extraszexi külsővel megáldva - vágtam vissza vigyorogva. Kezdtem élvezni ezt a szópárbajt.
-Ezzel tudnék vitatkozni - támaszkodott könyökére, kihívón bámulva engem.
-Ha azt hiszed, hogy ezzel~~
-Kihyun sokkal aranyosabban néz ki nálad, Hyungwonnak pedig karakteresebbek az arcvonásai - vágott szavamba, mire a lélegzetem is elállt.
-Most a lelkedbe tapostam? Jajj, bocsesz - kinyújtotta rám nyelvét, majd visszabújt a könyve mögé. Én csak ültem ott teljesen lefagyva, köpni nyelni nem tudtam.
Vágj vissza, vágj vissza! - kántálta az agyam.
Hagyd annyiban, nehogy megbántsd! - tiltakozott a lelkiismeretem.
-Mi a helyzet? - Jooheon mentett meg.

DAEMIN's POV

Értetlenül álltam a helyzet előtt, miszerint Wonho kedves próbált lenni velem ezek után. Nem tudtam hova tenni azt a szomorkás mosolyt meggyötört arcán, sem a karikákat a szeme alatt. Hiszen én eddig úgy tudtam, hogy az igazi gonoszok mosolyogva alszanak el minden rossztettük után. Aludt ő egyáltalán? Nem hazudtam, mikor azt mondtam, borzasztó kávét csinált. Mert az volt. De nekem valamiért mégis jól esett, és nem a koffein miatt. Talán egy kicsit, szívem valamelyik rejtett zugában ezt egy kedves gesztusnak könyveltem el, ami mögött semmi hátsó szándék nincs.
Kis piszkálódásunknak Jooheon vetett véget.
-Mi a helyzet? Az kávé? - vágódott le mellém, és már bele is ivott a hatalmas, fekete bögrébe.
-Egyedül úgysem tudtam volna meginni - mosolyogtam. Mitől lettem ilyen vidám?
-Jah, főleg, hogy ez az állat annyi cukrot tesz bele, ami másnak egy évig kitartana - forgatta a szemét.
-Én is itt vagyok - háborgott Wonho, beletúrva fehér hajába. Szemei most már élénken csillogtak, ami nagyon elütött viseltes kinézetétől.
-Pont ez a baj - Minhyuk ideges hangja késztette felállásra őt.
-Most miért csináltad ezt? - estem neki a szőkének, amikor Wonho távozott.
-Nem akarom, hogy megbocsáss neki - pillantott rám szikrázó tekintettel, miközben lepakolta a szatyrait.
-Miért? És ez mióta a te döntésed? - puffogtam.
-Mert akkor kezdődne az egész elölről. Bármennyire is vagy az úgynevezett 'házvezetőnőnk', nem teszünk ki téged Wonho szeszélyeinek - felelte Hyungwon, ledobva pulcsiját Jooheon ölébe.
-Argh, nem is tudom minek játszátok a törődő apukát, amikor úgy is tudom, hogy mire kellek - dobtam hátra a hajam idegesen.
-Akkor élvezd ki ezt a néhány napot, amíg lazsálhatsz - fintorgott felém Kihyun, majd betotyogott a fürdőszobába.
-Szerencsétlennek azóta kellett, hogy elindultunk hazafele - kuncogott Changkyun.
-Amúgy összefutottunk a menedzserrel. Holnaptól keményen edzeni fogunk, megvan az új album koncepciója - Hyungwon mondatát egyöntetű lesokkoltság követte, Jooheon ellopott kávéja pedig a padlón landolt.

Most mit vannak úgy oda?