MONSTERS | monsta x

7.fejezet: Törések

HYUNGWON's POV

Izzadtságtól szétázott edzőruhában dőltem neki a falnak, egy kulacs vízzel a kezemben.
-Eddig bírtad? - vigyorgott rám Wonho, aki még a tükör előtt állva gyakorolta az All in mozdulatait. Az viszont feltűnt, hogy önelégült és kissé gúnyos tekintete nem magát figyeli a tükörben, hanem a sarokban kuporgó Daemint, aki az edzés kezdete óta ott ült, és az ölébe ejtett kezeit vizslatta.
-Ne bízd el ennyire magad. Csak pillanatnyi pihenő volt - dobtam a földre kulacsomat, és csatlakoztam felpörgött haveromhoz. Gondolataim azonban a közénk keveredett lány felé terelődtek, és így minduntalan elrontottam a lépéseket.
Annyira más volt a fansign után...mintha pár percre kicserélték volna. Aztán történt az a kicsi a rakás-dolog, és utána ugyanolyan hűvös maradt, mint a legelején. Vajon miért?
Wonho ezzel szemben olyan volt, mint akibe Duracel-elemet raktak, és sosem fog lemerülni. Már Shownu is a földön fetrengett, amikor a fehér hajú még bőszen gyakorolt.
-Nincs kedved táncolni? - lépett Kihyun a lányhoz.
-Nincs - felelte mogorván, ujjait tördelve. Nem nézhettem tétlenül, ahogy gondolatban ezernyi darabra szaggatja saját magát, így odamentem hozzá, és leültem mellé. Nagy nehezen összeszedtem a bátorságom ahhoz is, hogy megszólaljak.
-Szokatlanul csendes vagy.
-Én mindig ilyen vagyok.
-Pedig jobb, amikor mosolyogsz. Tudod, ha ez azért van, mert a sok modell azt hírdeti, hogy 'Ne mosolyogj mert ráncos leszel', akkor hülyeség, amit csinálsz. Én is modell vagyok, és a mosolygás csak szépít - magyaráztam, és csak akkor kaptam észbe, amikor furcsa tekintettel felnézett rám.
-Felejtsd el, megint túl sokat beszélek - sóhajtottam lehajtott fejjel.
-Pedig szerintem aranyosabb vagy, amikor beszélsz - motyogta, mire elvörösödtem. Idegesített, hogy ilyen könnyen zavarba hoz.
-Ezt hogy érted?
-A dormban állandóan csendben vagy, meredsz magad elé, és körülbelül úgy nézel ki, mint aki az öngyilkosságát tervezgeti. De a rajongók előtt megnyíltál, velük nevettél... - mesélte elkalandozva az emlékekben.
-A srácokkal is szoktam nevetni - védtem magam, sikertelenül.
-Sziasztok lámák! - ugrott mellénk Minhyuk egy törölközővel a nyakában.
-Lámák? - szemöldököm a plafonig szaladt.
-Ja, ne kérdezd miért. De a lámák cukiik - vigyorgott, mire elnevettem magam. Minhyuktól nem is vártam mást.
-Mindenki lazsál? Aztán ne csodálkozzatok, ha menedzser hyung lecsesz titeket - ugrált Wonho a tükör előtt, kezében ugrálókötéllel.
-Istenem, ez sosem fárad el? - nyöszörögte Jooheon, akit már kezdett idegesíteni a Duracel-nyuszi.
-Ötletem sincs mitől lett ilyen energikus. Daemin? - fordultam felé, hátha ő tudja hyung új őrületének okát.
-N-nem tudom - dadogta lesütött szemmel.
-Még gyakorolni kell a színészkedést - mosolyodtam el szomorúan, tudomásul véve, hogy történt valami köztük. De ez persze már megszokott, hogy Wonho kap meg minden lányt, én pedig csak a sor végén kullogok.
-Az edzésnek vége! - csapta össze a tenyerét Shownu, mire mind fellélegeztünk.
-Ti menjetek, én maradok - mondta Wonho.
-Shin Hoseok, az isten szerelmére! Túl fogod hajszolni magad. Emlékszel mi volt a vége a legutóbb? - nézett rá szúrós szemekkel Kihyun. Ez bevált, mert az energiabomba is elment átöltözni.
Miután átizzadt ruháinkat kevésbé kényelmes utcai öltözetre váltottuk, elindultunk hazafele. A fiúk szokásosan hülyéskedtek, de Daemin csak csendben ült a helyén és bámult ki az ablakon.
-Ah, olyan éhes vagyok! - nyöszörögtem, amikor beléptünk a házba.
-Majd én összedobok valamit - vágta rá Changkyun, majd ott is hagyott minket.
-Melyik szobába mehetek? Fáradt vagyok - szólalt meg nagy nehezen a lány, fekete tincseivel babrálva.
-A miénkbe. Az ágyam mellett vannak könyvek, meg asszem ott hagytam a laptopom. Foglad el magad - mondta Kihyun, aki furcsa módon kedvesebb volt a lánnyal.
-Na jó, mi ez az egész? - tört ki Jooheonból, amikor a lány elhagyta a nappalit.
-Honnan tudjam? - rántott vállat Shownu.
-Lehet, hogy most jött rá, már csak egy órája van töprengeni - Kihyun lehalkította a hangját, hogy csak mi halljuk amit mond.
-Igaz. Bár nekem mindegy hogyan dönt, így is úgy is marad - Wonho maga elé bambulva ejtette ki a szavakat, felelőtlensége és durvasága felidegesített.
-És szerinted a menedzser nem fogja észrevenni a sebeket rajta? - pattantam fel, mire rám emelte hűvös tekintetét.
Chae Hyungwon, neked elment az eszed.
-Milyen sebeket? - vigyorodott el, azon a tipikus tenyérbe mászó módon, ahogyan csak ő képes.
-Ne játszd a hülyét! Ott egy kicseszett, harapott seb a mellkasán! Kiharaptál belőle egy darabot basszus! - kiabáltam magamból kikelve.
-Mióta van beleszólásod abba, hogy kivel mit csinálok?
-Amióta én látom el a kurváid sebeit, azóta. Igen, jól hallottad - összehúzott szemekkel mért végig, és lassan feltápaszkodott.
-Csak nem féltékeny vagy, Woni? - húzta fel szemöldökét.
-Mégis mire lennék féltékeny? Arra, hogy retteg tőled?
-Kapd be - már lendítette volna az öklét, amikor egy halk, megtört hang szólt az ajtóból.
-Döntöttem.

DAEMIN's POV

Sírógörccsel küszködve szorongattam sérült karomat, feldagadt ajkaimat összeszorítva próbáltam legyőzni a hányingert. Hirtelen ötlettől vezérelve nekiestem a szoba bútorzatainak, leborogattam a kis parfümös üvegcséket a földre, majd felborítottam az őket tartó kisszekrényt. Letéptem a falakat borító posztereket, és apró miszlikekbe szaggattam azokat. Közben pedig üvöltöttem, ahogy a torkomon kifért.
Nyílt az ajtó, és egy alak lépett be a szobába. A gyér megvilágítástól nem láthattam arcát, de mély, recés hangjától kirázott a hideg.
-Ezek szerint nem tanultad még meg a leckét - morogta, közelítve felém.

És hogy hogyan jutottam idáig?

Kihyun laptopját az ölembe véve terültem el az egyik alsó ágyon, és megint rákerestem a Monsta X-re. Cikkeket olvasgattam át, ahol csupa jót írtak az egy éve megalakult bandáról. Rátaláltam egy 'No.Mercy' nevezetű műsorra, ahol szerepeltek mint versenyzők. Mivel az összes részt nem volt időm megnézni, így maradtam egy tizenöt perces, legfontosabb pillanatokat feldolgozó videónál.
Agyam közben vadul kattogott, akárcsak az elmúlt néhány órában.
Ki gondolta volna, hogy a fogvatartóim, akik otthon bármelyik másodpercben képesek lennének nekem esni, ilyenek a nyilvánosság és a rajongók előtt?
A döntés pillanata vészesen közeleg... Meg akarom ismerni őket, de merem vállalni a kockázatot?
-Ahj, miért ilyen nehéz ez? - sóhajtottam, lehajtva a laptop fedelét, amikor hirtelen kiabálás ütötte meg a fülemet.
Kisurrantam a folyosóra, és megnéztem mi folyik itt. A jelenet megdöbbentett: Wonho és Hyungwon veszekedtek, méghozzá a téma én voltam.
-Mégis mire lennék féltékeny? Arra, hogy retteg tőled? - a két Won egymással szemben állt, és az idősebbik egy káromkodás kíséretében ütni készült, de akkor kicsúszott a számon:
-Döntöttem.
Legszívesebben azon nyomban visszaszívtam volna, majd azzal a lendülettel visszafutottam volna Észak-Koreába, hogy fejet hajtsak a Vezér előtt. Igen, ilyen tragikus volt a helyzet.
-Igen? És? - lépett felém Minyhuk, aki eddig a falnak támaszkodott. Tekintetében volt valami kihívó, mintha a puszta jelenlétével hergelni akart volna.
-Én....maradok - nem bírtam tovább rájuk nézni, könnyeimet nyeldekelve pillantottam más fele.
-Remek. Akkor kezdésnek kitakaríthatsz, például. Hyungwon majd segít - legyintett Kihyun, felém lökdösve a fiatalabbikat. Egy kicsit megint csalódtam. Azt hittem, legalább örülni fognak, de nem. Mindegyikük komor maradt, és úgy tűnt, látni sem akarnak.
Hyungwon kíséretében álltam neki a saras lábnyomokkal tarkított folyosó felmosásának. A fiú még mindig csak tágra nyílt szemekkel meredt maga elé.
-Meg akart ütni... - motyogta lesokkoltan.
-Hyungwon - fordultam felé, de ő csak monoton mozdulatokkal dolgozott.
-Bántani akart... - szeme fátyolosodott, és hiába ráztam meg a vállánál fogva, könnyei megeredtek, és hangosan hüppögni kezdett. Ezek szerint Wonho cselekedete eléggé a lelkébe gázolt.
-Hé, ne sírj! Nem éri meg - nyugtatgattam.
-Azt hittem a barátom - törölgette szemeit.
-Az is. Csak most biztos összejöttek a dolgok - Úgy tettem, mint aki nem tud a beszélgetésükről.
-Jah, valószínűleg - szipogott.
-Wonho egy idióta - gondoltam, és igyekeztem erősnek mutatkozni. Ha én elsírom magam, akkor valószínűleg a könnyeinkbe fogunk belefulladni.
-Na, csináljuk ezt meg, aztán együnk. Farkaséhes vagyok - dörzsöltem meg a karját, és folytattam a munkát.
~×~×~×~
-Itt írd alá - tolta az orrom elé a papírt Shownu, én pedig kénytelen-kelletlen a kezembe vettem a tollat. Mind kíváncsian figyelték, mikor tépem szét a nyomtatványt, de becsületemre szóljon, sikerült nyugodtnak tűnnöm.

Ha ez kell ahhoz, hogy megismerjem őket, és segíthessek nekik, akkor vágjunk bele.

Aláírtam a végítéletemet.

~×~×~×~×~×~×~×~×~×~×~×~×~×~×~×~

Eh, ez jó szar lett xd Remélem azért tetszett valamennyire :'D