MONSTERS | monsta x

32.fejezet: Egyedüliek

KIHYUN's POV

Észrevette. Tudtam, éreztem, hogy észre fogja venni. Ott ült, a negyedik sorban, és egy számomra különösen ismerős fiú kezét szorongatta.
-Annyira hiányzik - Wonho sírva próbálta megütni Shownut, de ő szerencsére kivédte az ütéseit.
-Igen, az én hibám. De le kell nyugodnod, akkor meg tudjuk beszélni - magyarázta nyugodtan a leader, de szavai mit sem értek.
-Mit kell ezen megbeszélni?! Engedted elmenni hozzájuk - kiáltott fel dühösen, össze-vissza kapálózva.
-Hozzájuk? - ráncolta a szemöldökét, majd rám pillantott. Megráztam a fejem, miszerint ezt nem tőlem tudja.
-Ne játszd a hülyét! Daemin Park Kibebaszott Jimin kezét fogta a mi koncertünk alatt! - egy utolsó sikertelen ütés után térdre esett, és reményvesztetten a hajába kapott. Mit kapott, tépett.
-Hoseok, nyugodj meg - fogtam meg a kezét, de durván ellökött magától.
-Te ezt nem érted! Neked úgyis csak egy menetre kellett volna. De én minden éjjel vele álmodok - zokogta, és hirtelen odakapott a jobb felkarjához, véres csíkot húzva rá körmeivel. Előre hátra dülöngélt, mellkasa vadul emelkedett és süllyedt.
-Fejezd ezt be! - szóltam rá, mert kezdett megijeszteni. Következőnek ledőlt a földre, karjait térde köré fonta, és folytatta a sebek kivakarását.
-Hoseok! Kihyun, hívj gyorsan segítséget. Orvost, vagy akárkit! - guggolt mellé Shownu, én pedig pánikolva rohantam a folyosóra, ahol egy idegenbe ütköztem.

I.M apja volt az.

-Szia Kihyun. Úgy látom jókor érkeztem - mosolygott rám, majd félretolt, és belépett a szobába, ahol a két fiút hagytam. Nyomában loholt Changkyun, aki minden áron be akart jutni, de az apja kizárta. Nem sokára Shownu csatlakozott hozzánk, és az értetlen Minhyukék is felrobogtak az emeletre.
-Mi történt? - kérdezte Hyungwon, látva, hogy legjobb barátja nincs köztünk.
-Fogalmam sincs - hajtottam le a fejem.

Így hát vártunk.

WONHO's POV

-Néha, a szép tavaszi napokon, mikor a világ egyik legismertebb kpop bandájához akarunk betörni, elgondolkozok rajta: mi a faszért is barátkozok veled? - morogta Gunhee, miközben leparkoltunk néhány utcányira a Bangtan dormjától.
-Mert kedves vagyok és intelligens? - vigyorogtam rá, mire csak szemforgatva becsapta a kocsi ajtaját.
-Bárcsak lett volna cigim azon az átkozott napon - emlékezett vissza barátságunk kezdetére.

Kint ültük Shownu hyunggal a szórakozóhely előtt, mikor a különös kinézetű, alacsony fiú odalépett hozzánk.
-Van dohányotok? - kérdezte flegmán, félvállról.
-Nem a csicskáiddal beszélsz, figyelj a nyelvedre - mordult rá Shownu, én viszont érdeklődve néztem végig rajta.
-Mi a neved?
-Miért fontos ez? - kérdezett vissza.
-Kell a cigi vagy sem?
-Song Gunhee - felelte.
-Nos, Gunhee, üdv a NuBoyz-nál.

Út közben majd' megsültem, de nem vehettem le a pulcsimat. Igaz, az első alkalommal szerzett sebeim már gyógyulófélben voltak, de mivel minden éjjel újra és újra szétvakartam magam, inkább nem mutogattam a külvilágnak. Beesett arcom és karikás szemeim így is sokat árulhattak el mentális állapotomról.

Magyarán úgy néztem kis mint a mosott szar. És úgy is éreztem magam.

Hiába jártam már öt napja Mr. Lim-hez, semmi nem javult. És hiába akarja előlem takarni, látszik rajta, hogy nem fektet sok reményt az ügyembe.
-Amúgy sem törünk be. Csak körbenézünk innen kintről - kaptam elő a zsebemből egy kis színházi távcsövet, amit a dormban találtam, s bárkié is volt, én hasznát vettem.
-Te beteg vagy, haver - szörnyülködött Gun, de mikor az ominózus házhoz értünk, ő is kíváncsian lesett az ablakok felé.
-Tudom - vágtam rá, kezem remegett az adrenalintól.