MONSTERS | monsta x

23.fejezet: Fájdalomcsillapító

SHOWNU's POV

Amilyen nagy reményekkel léptünk be a Starship épületébe, legalább annyira lelombozva jöttünk ki onnan.
-Hogy mertek ilyet mondani a munkáinkra!? - dühöngött I.M. Én is hasonló érzésekkel jöttem mellettük, de inkább nem hergeltem fel magam még jobban. Ezzel szemben Jooheon és Changkyun majd' felrobbantak.
-Legközelebb fogom ezt a papírköteget, és feldugom nekik! Nem is tudják mennyi időt és energiát öltünk bele, erre lefikázzák - csapta be a furgon ajtaját mérgesen Jooheon.
Igazából azt vártam, hogy Hoseok is ugyan ezt fogja csinálni, de ő csak bánatosan bámult ki a sötétített ablakon, gondolataiba merülve.
Azt tudtam, hogy nehezen viseli, ha nála idősebbek, tapasztaltabbak leszidják - kristálytisztán emlékszem a No.Mercy-re. De hogy ennyire magába zárkózzon...
-Majd csinálunk jobbat - fordultam hátra hozzá, mire megeresztett egy bágyadt mosolyt.
-Fú, ha még csak egy percig folytatták volna, én esküszöm hogy megfojtottam volna a saját főnökömet.
-Meg mi az, hogy időhatárt szabnak? Legyen kettő három perces szám, egy másfél... Tököm tele van! - azt hittem, sosem fogják abbahagyni.
Nem is hagyták, egész úton a szitkozódásaikat hallgathattuk. Nem csodálom, hogy félúton Wonho bedugta a fülhallgatóját a fülébe, és úgy figyelte az elsuhanó tájat.

WONHO's POV

Nem voltam képes tovább hallgatni a többiek idegeskedését, így sem voltam a toppon érzelmileg.
Legszívesebben sírva elbújtam volna a sarokba egy nagy adag jégkrém társaságában.
Lejárattak minket. Olyan dolgokat vágtak a fejemhez, amik fájtak.
Csak mert nem lett valami elsőre tökéletes.

-Mi ez a szöveg?! Ezt ti sem gondoltátok komolyan! "Sorsdöntő fordulat leszek az életedben, majd ha a világon minden lány az én nevemet sikítja, akkor fogod bánni hogy te nem tetted.„ Borzalom! Mi vagytok ti, a Bangtan Boys?! Big cars and big rings?! Ha? - csapta le az irományainkat az asztalra tajtékozva a menedzserünk. Nem tűnt elégedettnek. Kicsit sem.
-Ez illik az album koncepciójához - rántott vállat Jooheon.
-Akkor változtassatok koncepciót, vagy bánom is én, de ez egy szemét! Mutassátok a beat-et.

Felesleges volt egyáltalán bemennünk. -Akkor kezdhetjük elölről - sóhajtotta Shownu, ajtót nyitva nekünk. A két rapper azonnal berobogott a lakásba, hogy elmesélhessék a többieknek amik történtek.
Én is utánuk mentem, s mikor beértem őket, ők már egymás szavába vágva mondták a magukét. Szegény Minhyukék először azt sem tudták miről van szó.
Engem nem igazán a beszámoló kötött le - annál inkább a Hyungwonhoz bújó beteg Daemin.
-Jól vagy? - pillantott fel rám a lány két orrfújás között.
-Nem nagyon - motyogtam, hogy a többiek ne hallják. Igazából ezt nekem kellett volna kérdeznem. A lány szomorkásan elmosolyodott, majd megpaskolta a kanapét maga mellett.
-Gyere, most ügyeletes plüssmackó lettem - nevetett fel, én pedig készségesen leültem mellé. Amikor vékony karjaival gyengéden átölelt, szívem vagy ezerszer gyorsabb ütemet kezdett verni a mellkasomban.
-Szívrohamot azért ne kapj - nevetett fel, mellkasomra hajtva a fejét.
-Én is, én is! - ugrott mellénk Minhyuk, csoportos ölelésbe vonva minket. Nem sokára I.M is csatlakozott.
-Csoportos buzulás yaay! - röhögött, átölelve a kis csoportot.
-Hülye - nevettem, mikor elengedtük egymást. Meglepetésemre Daemin még mindig bújós kedvében volt, és mosolyogva ölelgetett.
Nem mintha nem esett volna jól. Sőt, minden búm-bajom elszállt, mintha a reggel meg sem történt volna.
-Jó illatod van - kuncogott, nagyokat szuszogva.
-Hogyan tovább? - tette fel a kérdést Hyungwon.
-Én pihenőt kérek. Az idegrendszeremnek ez túl sok volt mára. Egy óra múlva használható állapotban leszek - tette fel fejhallgatóját Jooheon, majd lélekben elhagyott minket.
-És mit csináltatok ma, babygirl? - cirógattam Daemin nyakát hüvelykujjammal.
-Ne hívj így, és semmi különöset. Pihentünk meg ilyenek. Ja, és Kihyun énekelt nekem! - mondta csillogó szemekkel.
-Akkor jóban vagytok?
-Mondhatjuk úgy is - bólogatott az említett fiú.
-Király - reménykedtem, hogy nem lehetett észrevenni féltékenységemet.
-Kaptok egy óra rehabilitációt, aztán dolgozunk tovább - ment be a szobánkba Shownu. Biztos neki sem esett jól, amiket mondtak.
-Ah, úgy érzem magam, mint akin áthajtott egy úthenger - túrtam bele a hajamba.
-Azért annyira nem vagyok nehéz - köhécselte Daemin.
-Nem azért, te kis lüke - öleltem magamhoz.
-Valaki engem is ölelgessen, ez így nem igazság - hisztizett Minhyuk.
-Gyere ide - ugrott felé I.M, de a sötétbarna hajú időben kitért a támadás elől.
-Kihyun-shi, ideadod a gyógyszeremet, légyszi? - mutatott az ölemben heverő lány a tv melletti kispolcra, amin zsebkendős csomagok, meg különböző üvegcsék sorakoztak katonás rendben.
-Persze - pattant fel, és már nyújtotta is a megfelelőt.
-Voltatok orvosnál? - kérdeztem.
-Még csak állampolgárságim sincs, nem hogy egészségügyi kártyám - rázta meg a fejét Daemin.
-Szerintem mi magatokra hagyunk titeket egy kicsit - állt fel hirtelen Hyungwon, maga után ráncigálva a többieket, akiknek csak később esett le a szándéka.
-Most komolyan? - tátogtam mérgesen, de választ nem kaptam, mert mind felszívódtak.
-Ezt most miért? - kérdezte halkan Daemin.
-Nem tudom. Gondolom azt akarják, hogy beszéljük meg a dolgokat - húztam el a szám.
-Nem lenne egyszerűbb csak felejteni? - sóhajtott fáradtan. Homlokán ráncok gyülekeztek.
-Az sosem megoldás, babygirl - fonogattam éjfekete haját.
-Először is: ne hívj így. Másodszor pedig: néha igenis az - vágta rá.
-Akkor csináljunk úgy, mintha...
-Ja. Tiszta lap? - nyújtotta kézrázásra a kezét.

Hezitáltam.

Én meg akartam beszélni a dolgokat, azt szerettem volna, hogy ne maradjon egyikünkben se tüske. És akkor ezt tényleg komolyan gondoltam.
Azt hittem, Daemin egyet fog érteni velem. Hogy majd kisírja magát a vállamon, aztán ki tudja mi sülne ki a dologból... És már megint kezdem!

Őrület az egész.

-Tiszta lap - csaptam tenyerébe, mire ő boldogan elmosolyodott.
-Köszönöm - ölelt meg.

Végre úgy éreztem, igazán megbízik bennem.

DAEMIN's POV

Egész nap mást sem csináltam, csak lustultam, és igyekeztem hamar meggyógyulni. Nem csak azért, mert annyira unatkoztam volna, csak rájöttem, hogy ezek a fiúk életképtelenek. Minhyuk felgyújtotta a konyhát, Kihyun kis híján megszabadult az egyik ujjától, Wonho lyukat égetett az ingébe vasalás közben, Shownu pedig nem tudta bekapcsolni a mosógépet.
Apropó Shownu. Most már egész jól kijövünk egymással, mintha kételyei velem szemben eloszoltak volna. Lehet amiatt, hogy látszólag kibékültünk Hoseokkal.

Nem akartam akkora sebet ejteni rajta, amekkorát ő hagyott a szívemen.

Az este nagyon lassan akart eljönni, én pedig egyre álmosabb lettem. A betegség rendesen legyengített.
Míg a fiúk folytatták a munkát, én Hyungwonnak dőlve ásítottam egy hatalmasat. Fáradt voltam, minden tekintetben.
Wonho felém kapta a fejét, de aztán visszatemetkezett a papírok közé. A többiek nem is hallhatták, mert mindnek be volt dugva a füle.
Alig telt el néhány perc, már hármat is ásítottam. De hiába helyezkedtem, Hyungwon válla túl kényelmes volt. Ott helyben el tudtam volna aludni.
-Aigoo, ideje lenne aludni menned baby girl - ingatta a fejét Hoseok, megszólításától különös érzés futkározott a gerincemen.
-Ne hívj így - motyogtam két újabb ásítás között.
-Mindjárt lenyelsz, hát na. Neked is kell a pihenés - szólt rám, de hajthatatlan voltam.
-És ha segíteni kell nektek? Még bírom pár óráig - feleltem, mire Hyungwon is rám nézett.
-Két órája is ugyanezt mondtad. Fél tizenegy van, menj aludni. Egy-kettő! - tapsolt előttem, de a csipám csak nem akart kinyílni. Meg kicsit élveztem is, hogy aggodalmaskodnak.
-Ha nem mész magadtól, majd én beviszlek - kapott az ölébe villámsebességgel Wonho, és hiába ütöttem a vállát, csak nem tett le.
Végül feladtam, és hagytam, hogy menyasszonypózban a szobájukba cipeljen.
-Kivel szeretnél aludni? - kérdezte, én pedig álmosan Kihyun ágya felé próbáltam bökni. Igen ám, de fejjel lefele nehéz volt eldöntenem, melyik ágy kié, így történt, hogy a Wonho-illatú ágyneműn kötöttem ki.
-Jóéjt, babygirl - nyomott egy puszit a homlokomra, majd rám húzta a takarót.
-Mondtam már, hogy ne...hívj..így - motyogtam, de hamar elnyomott az álom, így abban sem lehettem biztos, hogy hangot adtam ellenkezésemnek.

Agyam egy rejtett zuga pedig pánikolt az elkövetkezendő naptól.

Ayoo! Rengeteg időm teljében is csak ennyit tudtam összehozni. Azért igyekeztem :D
Remélem tetszett, és ne aggódjatok, mostantól nem lesz minden ilyen cukormázas *sunyifej*
Kulcsszavak helyett most egy részlettel jövök↓↓↓

-Késtél. Remélem társaságot nem hoztál magaddal.
-Dehogy. Mind dolgoznak, és sikerült elcsennem egy kulcsot.
-Bezárva tartanak? Szegény, kicsi aranytorkú énekesmadaram...
(...)
Benne egy szövetségesre találtam, aki kijuttathat ebből a pokolból. Ha csak nem ő a Sátán maga.