MONSTERS | monsta x

16.fejezet: Ok és következmény

WONHO's POV

Ahogy megláttam, elmémre zavaros köd ereszkedett, Hyungwon előtt is alig bírtam tartani magam.
De amikor meghallottam tompa nyögését, mikor behúztam a hálóba....
-Mit művelsz? - kérdezte ijedten, majd sikítani akart, de egy csókkal elhallgattattam.
-Véget vetek ennek az őrületnek, amibe keveredtél - feleltem, mire szemei elkerekedtek, de nem mozdult.
Igen, véget akartam vetni a szenvedéseinek. Talán egy kicsit a sajátomnak is. Ha most megtörténik, ha most magamévá tehetem, akkor utána végre normális életet élhetünk mind a ketten.
Akkor nem fog többet ez a borzalmas, marcangoló érzés a mellkasomba költözni, valahányszor meglátom.
Akkor soha többet nem kell sírnia a baromságaim miatt.
Akkor végre elfelejthetem őt. A gyönyörű, csilingelő nevetését, alacsony termetét, imádnivalóan szarkasztikus természetét.
Mindent.
Akkor ő már csak egy házvezető lesz, és nem kell többet játszadoznom vele.
-Nem értelek - húzta össze szemeit, karjait védekezőn maga elé emelte.
-Csak engedd, hogy csináljam amit akarok - súgtam neki, a vágy egyre jobban szorongatott. Egyik kezemmel pólója alá nyúltam, és porcelánsima bőrét simogattam. Éreztem, hogy remeg.
-Ne félj. Vége lesz az egésznek. Egy pillanat alatt - igyekeztem minél megnyugtatóbban beszélni hozzá. Azt akartam, hogy bízzon bennem. Azt akartam, hogy az enyém lehessen, ha csak egy kis időre is.

De hogy bízzon ő bennem, ha én sem bízok teljesen magamban?

Féltem, mi lesz ha megint bántom. Ha nem tartom be az ígéretemet, és tovább csesztetem.
-Te is félsz - nézett szemembe szomorúan.
-Csak nem akarlak bántani - motyogtam. Ez a lány a vesémbe lát.
-Azzal már elkéstél - könyörtelenül ejtette ki a szavakat, majd magához rántott, és gyengéden megcsókolt.
Sosem éreztem olyat, mint akkor, abban a másodpercben.
Kihasználtam az előnyömet, és az ölembe kaptam. Leültem az ágyam szélére, és lovaglóülésben helyeztem őt az ölembe. Könnyei az én arcomat is áztatták.
-Igérem, hogy nem fog fájni - mosolyogtam bele a csókba, majd óvatosan lehúztam róla a pólót. Nem is az lepett meg, hogy hagyta magát, hanem a testét borító lila foltok. Ütések nyomai.
-Nem voltam egy engedelmes típus Észak-Koreában - rántott vállat pironkodva Daemin.
-Ha mondtad volna.. - húztam el a szám, és egy hirtelen ötlettől vezérelve puszikkal hintettem be a sebeket. Néha bele-beleborzongott, amitől beteg énem már pezsgőt akart bontani.
Kezemet ezután hátulról nadrágjába csúsztattam, mire halkan felnyögött.
-Ezt már szeretem - kuncogtam, csókot nyomva arcára. Közelebb húztam magamhoz, de ő még mindig tétlenül ült az ölemben, így magamnak vettem le a pólóm. Amikor hideg bőre az enyémnek simult, alig bírtam visszafogni magam. Lassan akartam csinálni, azt szerettem volna elérni, hogy ő is élvezze.
Legnagyobb meglepetésemre beletúrt fehér hajamba, majd megragadta azt, és hátrarántotta a fejem. Lehunyt szemmel, résnyire nyílt szájjal vártam mit fog csinálni.
Apró nyögés hagyta el számat, amikor megéreztem harapásait, csókjait nyakamon. Kezeim eközben testét térképezték fel, minden egyes porcikáját az emlékezetembe véstem.
Arra eszméltem fel, hogy már letepertem, és alattam piheg az ágyon. Duzzadt ajkai csillogtak a gyér megvilágításban, fehér bőre szinte világított.
-Eszméletlenül szexi vagy - súgtam fülébe, és bele is haraptam fülcimpájába.
Mikor elhajoltam tőle, arcán megint könnyek folytak végig.
-Ne sírj. Vége lesz - bizonygattam, nadrágja övével babrálva.
Túl akartam esni rajta, nem akartam többet szenvedni látni. De csak nem hagyta abbana sírást, mellkasa ugrált a hüppögéstől.
-Ne már, így olyan mintha megerőszakolnálak - csókoltam le könnyeit forró arcáról. Nem felelt, csak eltolt magától.
De én nem végeztem még. Képtelen voltam hallgatni sírását, ezért erősen megragadtam kezeit, és a feje fölé emeltem azokat. Közel hajoltam hozzá, és komolyan a szemébe néztem.
-Addig nem hagyjuk el ezt a rohadt szobát, amíg nem jártam benned - morogtam, szétfeszítve lábait.
-Egy szörnyeteg vagy - zokogta.
-Mint mindenki ezen a kibaszott világon - vágtam rá magabiztosan, de az agyam és a szívem megint vitába kezdtek.
Ki fog nyerni?

DAEMIN's POV

Sírásom akkor hágott a tetőfokára, amikor Wonho lerántotta rólam a nadrágomat. Azt hittem van benne annyi, hogy abba hagyja, de hajthatatlan volt. Én pedig tehetetlen.
Épp nyakamat szívta ki, amikor újra a leállításával próbálkoztam.
-Hagyd abba, kérlek.
-Állíts meg ha tudsz - lihegte, olyan erősen harapva bőrömbe, hogy hangosan felnyögtem.
-Whon-ho~~
-Látom már neked is tetszik a dolog - vigyorgott rám, combomat simogatva. Könnyeimen keresztül homályosan láttam, ahogy nadrágját kezdi lehúzni magáról, de egyszer csak megtorpant.
Nem mertem megszólalni. Lefagyva néztem, ahogy idegesen a hajába kap, és nyöszörögve lehatja a fejét.
-J-jól vagy? - dadogtam.
-Én...én képtelen vagyok ezt csinálni - szállt le rólam, végig az arcát takarva.
-Pedig az előbb még elég aktív voltál - forgattam a szemem még mindig remegve. Hangosan ezt persze nem mondtam ki, csak gondoltam.
-Sajnálom, Dae. Rájöttem, hogy ezzel semmi nem oldódna meg - reszkető kézzel nyúlt pólója után, és kicsit bénázva, de magára kapta. Én meg ott ültem félmeztelenül, mint egy szerencsétlen.
-Ennyi? Most így itt hagysz? - tártam szét a karom esetlenül.
-Öltözz fel. Ki kell szellőztetnem a fejem - jelentette ki, majd egy hatalmas ajtócsapódást megelőzően kisietett a szobából.

WONHO's POV

Szaggatottan vettem a levegőt, lehetetlennek tűnt lenyugodnom. Még mindig láttam magam előtt sebes testét, amit alig fedett valami.

Elcsesztem az egyetlen esélyemet.

És hogy miért hagytam ott Daemint?
A vágy majd' felemésztett. Azt hittem felrobbanok, ha nem tehetem magamévá.
És ez volt a probléma.
Tudtam jól, hogy minden ugyanúgy folytatódna tovább.
Ugyanúgy...
..Megbolondulnék a közelében..
...Hülyeséget hülyeségre halmoznék..
..Bántanám...
És ezen holmi szex sem tudna változtatni. Minek szenvedjen feleslegesen?
Hiába próbáltam kitörölni az elmúlt húsz percet az emlékezetemből, minduntalan éreztem csókjait bőrömön, érintését a mellkasomon, és ez szomorúsággal töltött el.

Egy szörnyeteg vagy.

Igen, tényleg az vagyok. De vannak okaim.

-Megjöttem! - rikkantottam boldogan, belépve az aprócska lakásba. Kezemben frissen nyomtatott papírokat lengettem, és csak akkor engedtem el, amikor levettem a kabátom.
Az első nagykoncertünk fényképei voltak.
-Anya? - jártam körbe a négy szobát, hogy aztán ugyanoda érjek vissza, ahonnan elindultam. Minden kísértetiesen üres volt, ám akkor meghallottam az ajtó nyitódását.
-Fiam... Hát itthon vagy - anya hangja semmi örömöt nem rejtett, sőt, inkább szomorú volt.
-Szia, anya! Képzeld~~
-Ne! Ne is mondd. Láttam a videókat - sóhajtotta, lepakolva tömérdek szatyrát az asztalra.
-És nem örülsz? - kérdeztem, furcsán méregetve szülőmet. Hiszen eddig támogatott, most mi történt? Valamit rosszul csináltam?
-Mi okom lenne örülni, Hoseok?! Talán annak, hogy a fiamból egy egoista, szoknyapecér, magamutogatós idol lett? Hm? - csattant fel mérgesen, mire hátráltam pár lépést. Nem először láttam anyát ilyennek, de azért megrémített.
-De anya, elértem az álmomat! A Monsta X egy...
-Egy túlértékelt szenny, az! Láttad a táncaitokat külső szemszögből? Néztél vissza valaha egyetlen élő koncertfelvételt?
-Olyan régimódi vagy! Mi nem tetszik abban, amit csinálunk? - akadtam ki teljesen. A saját anyám ilyeneket mond, kész őrület.
-Az, hogy szexista az egész bagázs, úgy ahogy van! Hogy az önimádatról már ne is beszéljünk! - kiabált, kikelve önmagából.
-Hiszen tudod jól, hogy~~ - kezdtem, de újra félbe lettem szakítva.
-Nem érdekelnek a gyerekes indokaid! Takarodj a házamból! Kígyó a keblemen, bezzeg a bátyád...
-A bátyám?! Mivel különbb ő nálam? - már én sem bírtam visszafogni a hangerőmet, az egész ház tőlünk zengett.
-Ő például egyetemet végzett, és nem idióta álmokat kergetett! Tudod milyen adósságba kerültem miattad? - persze, tudtam. Minden nap álmatlan éjszakáim voltak tőle.
-De megígértem, hogy visszafizetem!
-Mit ér a te ígéreted... Mit álldogállsz még itt? Mars kifelé! - üvöltötte. Könnyes szemmel rohantam ki a lépcsőházba, kezembe gyűrve a papírokat. Egészen a dormig futottam, és út közben az első kukába kidobtam a képeket. Nem volt már rájuk szükség.
Ahogy rám sem.

Sírva estem össze az utca közepén. Az utolsó dolog amit éreztem az....
Mentaillat