MONSTERS | monsta x

28.fejezet: Távozás és érkezés

„Önmagunk megtalálásának legjobb módja, ha elveszünk mások szolgálatában."
Mahatma Gandhi

DAEMIN's POV

Úgy járkáltam a lakásban, mint a mérgezett egér, akárhova néztem, mindenről eszembe jutott valami. Hol jó, hol rossz emlék. Nem is tudom melyik a rosszabb.
Nem akartam szentimentálisan távozni. Nem akartam sírni, sem mosolyogni, mikor átléptem a szoba küszöbét.
De azt főleg nem akartam, hogy hiányozzanak.
Hiszen bántottak, többször is!
Az falióra 08:35-öt mutatott. Még két óra volt hátra Taehyung érkezéséig.
Nem tudtam hol kezdjek bele a ház leamortizálásába, ezért inkább megvártam a fiút.
De addig....össze-vissza sétálgattam, megnézegettem dolgokat, visszaemlékeztem.
Összeszorítottam az öklömet, amikor az előszobába értem.

-Jó segg - mondta, majd tenyerét is megérezhettem hátsómon. Ösztönből ütöttem, s tenyerem nagyot csattant az arcán.

Ott is hagytam a helységet, és körbenéztem Hyungwonék szobájában.
Ahogy a bal sarokba pillantottam, mérgesen ajkamba haraptam.

Mielőtt bármit is szólhattam volna, rám vetette magát és nekilökött a falnak. Egy pillanatot sem tétovázott, lehúzta a nyakamról a garbós fölsőmet, és szívni kezdte kulccsontomon a bőrt, miközben kezeivel testemet térképezte föl.

Ugyanitt....

Wonho teste szorosan az enyémnek simult, tökéletesen érezhettem még a szívverését is.

Gyorsan megráztam a fejem, mielőtt a további emlékképek pírt varázsolhattak volna az arcomra.
Következőnek a fürdőszobába mentem, és ott Hyungwont láttam magam előtt, ahogy gondosan lemossa a vért a nyakamról. Halvány mosolyra húztam a szám, de amint kiléptem és megláttam a kis repedéseket a falon, lehervadt a mosolyom.

-Annyi mindent tudnék veled csinálni....csak lennél egy kicsit lelkesebb.

Nagyokat sóhajtozva mentem a nappaliba, és levágtam magam a kanapéra, ahol sok kellemes emlék rohamozta meg az elmémet.
Mennyivel mások voltak, mikor betegeskedtem vagy sírtam. Akkor a szeretet egy apró szikrája átvarázsolta őket néhány aggódó nagytestvérré, s nyoma sem volt a szörnyeknek.
Bezzeg amikor dolgozni kezdtek, akkor minden megváltozott.
Miért lehetett ez?
Mennyi időt, könnyet, energiát és vért kellett volna még rájuk szánnom? Egy hét? Egy év? Egy élet? Lehet annyi se lett volna elég ahhoz, hogy rájöjjek viselkedésük okára, hogy teljesen megismerjem őket.
Azon kaptam magam, hogy már egy tollatt kocogtatok a dohányzóasztal üveglapján, előttem egy félig teleírt papír hever.
-Mit is gondolok?! - pattantam fel, idegesen ledobva a tollat, mintha az megégetett volna. Járkáltam egy sort, majd visszaültem, és írtam.
Nem is tudom mi volt az. Búcsúlevél, vagy dalszöveg. Esetleg valami, ami észhet téríti őket?

Magam sem tudom. De írtam.

Az idő repült, a sorok egyre ellepték a lapokat.

...Így nem tudok olyat szolgálni, aki nem te vagy....

Csengettek.
-Ez Tae lesz! - gyorsan összerendeztem a dolgokat, és kapkodva odarohantam az ajtóhoz, amire szinte ráestem.
-Szia Minnie - ölelt meg szorosan a szőke, és meg sem várta hogy beinvitáljam, már beljebb is lépett.
-Úgy látom lesz itt mit csinálni - pillantgatott be mindenhova kíváncsian.
-Ja, gondoltam megvárlak vele - hebegtem a tarkómat vakargatva.
-Honnan tudtad, hogy imádok rendetlenséget csinálni? - mosolygott rám játékosan.
-Megérzés volt - kuncogtam, majd segítettem neki felborítani a fotelt. Aztán amíg én Minhyukék szobájában rámoltam szét, ő elintézte a nappali további részét.
-Ez mi...? - kérdezte, kezébe véve a nyomorúságos érzéseim kibontakozásának eredményét.
-Semmi! - kaptam ki a mancsaiból, majd visszatettem az asztalra, ahonnan elvette.
-Erre majd még visszatérünk, végezzük a dolgunkat! - váltott témát, és elindult a konyha felé. Nem sokára már üvegcsörömpölés hallatszódott ki onnan.
-Hatásos lesz, nem? - kérdezte elégedetten, mikor megnéztem kész művét.
-De. Ügyes vagy - lapogattam meg a haját nevetve, és követtem az utolsó helységbe.
Ajkaimat harapdálva dobáltam szét a cuccaikat, és minduntalan elszorult a szívem, amikor valami olyanhoz értem, ami tudtam, hogy fontos nekik.