MONSTERS | monsta x

14.fejezet: Fogadunk?

DAEMIN's POV

Tudtam, hogy rólam fognak beszélni, mégsem fordult meg a fejemben a hallgatózás gondolata. Egyszerűen tettem a hülyét, és csináltam a dolgom.
Monoton mozdulatokkal kinyitottam a hűtőt, megállapítottam, hogy a srácok akár kólaraktárat is nyithatnának ebből a mennyiségből, majd öntöttem mindegyiküknek egy-egy pohárba. Ám az utolsóba kicsit több jutott a kelleténél, így gyorsan leszürcsöltem a tetejéről a felesleget. Nem is én lettem lettem volna, ha nem megy fel az agyamig a szénsav.
Prüszkölve támaszkodtam a konyhapultra, és egy zsepit akartam előkotorni valahonnan, mert az orrom is folyni kezdett. A nagy hadonászás közben pedig kiesett egy papírgalacsin Wonho pulóverének a zsebéből.
-A fenébe már veled is - morogtam bosszúsan, és kivágtam a kukába a cetlit. Odakintről nevetés hallatszott, de ez sem mosolyogtatott meg, az agyam túl sok mindenen kattogott.
-Minden rendben van? - kiáltotta a nappaliból Minhyuk.
-Mindjárt jövök! - kiabáltam vissza, még mindig fuldokolva a szénsavtól. Ahogy kaparó torkomhoz kaptam, véletlenül felsértettem a kör alakú sebet a kulccsontomon, abból pedig újra szivárogni kezdett a vér.
-Istenem - motyogtam, egy konyharuhát nyomva sebre. Szinte észre se vettem a terjeszkedő foltot a sötétkék pulóveren, csak akkor, amikor megláttam a felborult poharat.
Itt tört el a mécses, egyszerűen képtelen voltam visszatartani a feltörő zokogást, amit az a néhány, macskakaparással papírra vetett sor váltott ki belőlem. Lekuporodtam a földre, és fejemet a térdeim közé szorítva pityeregtem.
Nem tudom hány perc múlhatott el, amikor egy meleg kezet éreztem kihűlt karomon.
-Jól vagy? - hangja lágyan csengett, semmi őrület nem volt benne. Én mégis rémülten löktem el magamtól.
-Csak. Hagyj. Békén - szipogtam szemeimet törölgetve.
-Miért sírsz? Miattam? - nem jött közelebb, hanem leguggolt velem szemben. Bólintottam, nem érdekelt ha ezzel megbántom. Ő egy életre megsebzett engem.
-Én most tényleg nem tudom, hogy mivel~~
-Nem tudod?! Nem?! Hát mindjárt elárulom én neked! - csak úgy dőlt belőlem a méreg, megállíthatatlanul.
-Látod ezt itt? Ezt te okoztad, a megismerkedésünk első rohadt napján! Aztán ezek, ezekre emlékszel?! - idegbajosan túrtam arrébb hajamat, hogy látszódjanak szívásnyomai, miután visszahúztam a pulcsi cipzárját.
-Ó, de még mennyire hogy emlékszel! Élvezted is, te nyomorult dög! - üvöltöttem zokogva, remegő kezekkel hadonászva.
-Daemin! - rontott be a konyhába Hyungwon, és félrelökve Wonhot, a karjaiba zárt. Szipogásom közben beszívtam megnyugtató fahéjillatát, és hagytam hogy kiölelje belőlem a bánatot. Összeszorított szemekkel próbáltam legyőzni a rohamot, ami már évek óta nem kísértett ilyen erősen.
-Bántott? - tolt el magától egy kicsit, de én válasz nélkül visszazárkóztam ölelésébe.
-Hyungwon, tudod hogy hozzá sem értem - védte magát Wonho, mire barátja mérgesen felé fordult.
-Halgass! Menj innen, tedd hasznossá magad - lökdöste arrébb, fél kézzel még mindig engem szorítva. Szemei aggodalmat tükröztek.
-Dae... - nézett rám Wonho kétségbeesetten, de megráztam a fejem.
-Menj - motyogtam, s még szemem sarkából láttam, ahogy lehajtott fejjel eloldalgott, de én akkor már újra Hyungwon nyakába fúrtam a fejem.
-Szeretnél beszélni róla? - kérdezte halkan.
-Nem - feleltem könnyes szemmel, mire Hyungwon folytatta hátam simogatását. Néhány másodperc után az ölébe is húzott, de nem ellenkeztem. Nem volt erőm hozzá.
-Mi történt? - jött oda hozzánk Minhyuk, ha jól hallottam, akkor Jooheonnal.
-Nem tudom pontosan. De ha egy ujjal is hozzáért, én megverem - morogta idegesen. Kihyun is csatlakozott körünkbe, nagyot sóhajtva ült le valahova mellénk.
-Arra nem lesz szükség.
-Mert? - kérdeztem.
-Most veri szét valamilyét a fürdőben - felelte viszonylag nyugodtan. Bennem azonban felment a pumpa.
-Ezt az idiótát - forgatta a szemét Jooheon aggodalmasan.
-Majd én véget vetek ennek - bontakoztam ki Hyungwon öleléséből, és elrántottam a kezem, amikor vissza akartak tartani.
Magabiztos léptekkel indultam el a fürdőszoba felé, bár arcomon még meg sem száradt a könny. Odabent csend volt.
Be akartam nyitni - zárva. Így hát dörömbölni kezdtem az ajtón.
-Engedj be - kiabáltam. Kattant a zár, és nem sokára egy könnyes arcú Wonhoval találtam szembe magam.
-És még neked áll följebb? - húztam keserű mosolyra a szám. Ám ami a következő pillanatban történt, az engem is meglepett.

JOOHEON's POV

-Ne magadat okold, te nem tettél semmit - tettem kezem a letört Hyungwon vállára.
-Megakadályozhattam volna - suttogta.
-Ez baromság! - csattant fel Minhyuk.
-Igaza van. A legtöbb amit csinálhatsz az az, hogy vigasztalod - mondtam.
-És nézzem ölbetett kézzel, ahogy Wonho tönkreteszi őt?
-Más lehetőséged nagyon nincs - húzta el a száját Kihyun.
-Argh~ Miért pont a legjobb barátomnak kell ilyen hülye állatnak lennie? - túrt bele hajába idegesen.
-Ez jó kérdés.
-Azért mi sem vagyunk jobbak - szólalt meg Changkyun az ajtóból.
-Na mert pont te beszélsz - nézett rá Minhyuk összeráncolt szemöldökkel.
-Hol van Shownu? - kérdeztem, hogy tereljük a témát.
-Szerintem itt hagyott minket, és új életet kezdett Ausztráliában - mondta Hyungwon, mire felnevettünk.
-Erősen megnehezítjük a leaderkedését, annyi szent - kuncogtam. Egy kicsit mindenki vidámabbnak tűnt, csak Hyungwon nézett ki úgy, mint egy haláltábor egyetlen túlélője. Jó, ez egy pöttyet erős volt, de elég fancsali képet vágott, és ez a lényeg.
-Ne kattogj rajta, oké? Koncentrálj a Monbebékre - intézte szavait a búskomor egyedhez I.M.
-Jó, majd igyekszem. A munka úgy is eltereli a figyelmemet - bólogatott.
-Ez a beszéd! - mosolyogtam rá boldogan.
-De amúgy... Most akkor hányadán állunk a csajjal? - kérdezte Kihyun.
-Holnaptól ugyanolyan munkára fogjuk - mondta Minhyuk.
-Ezzel az ő gondolatait is elterelhetjük - bólogattam. Mindenki egyet értett.
-Menjünk videojátékozni Kihyunie - rántotta fel Changkyun az idősebbet, aki csillogó szemmel követte.
-Hé, minket ki akartok hagyni? -kiáltottam utánuk, majd Hyungwon felé fordultam- Jössz?
-De csak nézni - vigyorodott el. Minhyukkal felhúztuk a földről, és hülyéskedve indultunk el a többiek után.
-U-ram-is-ten - torpantam meg zavartan, és a látványtól gyorsan lesütöttem a szemem.

HYUNGWON's POV

-U-ram-is-ten.
-Mi az? - fordultam be a folyosón, hogy aztán azzal a lendülettel vissza is forduljak. Gyomrom apró kavicsméretűre zsugorodott, szívem pedig szerintem kihagyott egy ütemet. Legszívesebben ott helyben elsüllyedtem volna. Hogy kínos volt-e?
Áh, ugyan...

WONHO's POV

-És még neked áll feljebb? - szinte nem is hallottam mondatát, annyira lefoglalt csókolnivaló ajkainak bámulása. Olyan gyönyörű volt, a maga megtört pompájában is. Lehet, hogy beteges, de nekem tetszett.
-Adj még egy esélyt, kérlek - léptem közelebb hozzá, kezeimet derekára helyeztem. Nem tett a mozdulatom ellen semmit, csak érzéketlenül nézett szemeimbe.
-Utállak - mondta, de nem hittem neki. A reakciói, az, hogy ezek után is odajött hozzám, másról árulkodtak. Lehet, hogy kevesebbet kéne az egómra hallgatnom.
-A kérésem még mindig áll. Szeress belém - suttogtam ajkaira, s éreztem, hogy kicsit megremeg. Fáradt elmém az értelem pislákoló jelét sem mutatta, csak az ösztöneim vezettek. Gyorsan előre hajoltam, és gyengéden összeérintettem párnáinkat. Szemei elkerekedtek, de szinte azonnal le is hunyta őket.
Nyert ügy.
Apró kezeit hátamra, majd tarkómra simította, én pedig elvesztettem a maradék józan eszem, ami eddig sikeresen visszafogta kitöréseimet. Mégis igyekeztem óvatos lenni, nem akartam elijeszteni.
Arcát tenyerembe helyeztem, és elmélyítettem a csókot, míg édes párnáit ízlelgettem. Gondolataim mindvégig azt szajkózták hogy támadjam le, tegyem magamévá, hogy senki másé ne lehessen, ezért hatalmas csatát kellett vívnom magammal.
Amikor megéreztem Daemin teste melegét, ahogy közelebb bújt hozzám, elöntött az az ismerős, visszafoghatatlan érzés, ezért gyorsan eltávolodtam tőle, mielőtt kárt tettem volna benne.
Szapora levegővételemet minduntalan próbáltam lassabb tempóra fogni, de képtelenségnek tűnt. Utóbbi tettemen felbátorodva a lány szemeibe néztem, de mosolyom szinte azonnal lelohadt.
Érzelemmentes arccal állt előttem.
Ezt megint megcsináltam.
-Sosem fogok beléd szeretni - szólalt meg elégedetten, majd megpördült, és kecses léptekkel elsietett a másik irányba. Adrenalinmámorban úszva kapaszkodtam meg az ajtófélfában, és utána kiáltottam.
-Fogadunk?