/HoSeok ff./
" - Utálom azokat az emlékeket, amelyekben a barátomnak tekintettelek. Utálom, hogy miattad éjszakákon át kattogott az agyam. Utálom, hogy könnyeket pazaroltam rád, holott nem érdemelted meg. Utálom, hogy hagytam magamat kihasználni. De...
Oops! This image does not follow our content guidelines. To continue publishing, please remove it or upload a different image.
Nagy nehezen találtam is egy helyet a parkolóban és leállítva a motort Borára néztem mielőtt még kiszálltunk volna a kocsiból.
- Nézd, előre is bocs, hogy nem nagyon fogok figyelni a fellépésükre, de mint láthattad semmi kedvem nem volt ehhez - magyaráztam meg azt, ami tulajdonképpen teljesen fölösleges volt, de azért jobb volt előre letisztázni a dolgokat. Bora sok minden miatt meg tudott sértődni vagy szomorodott el és mivel az ő lelkét még jobban nem akartam ma este már ápolni, ezért inkább letisztáztam vele a dolgokat. Biztos, ami biztos.
Megpróbáltunk ugyan nem nagy felhajtást okozni, de néhányan még így is felismertek minket, ami miatt védelmezően Bora mellett mentem és mindenkire szúrós szemekkel néztem, aki csak úgy mert nézni a lányra, mint én rájuk. Emlékszem, hogy egy éve, mikor kiderült a kapcsolata Jiminnel teljesen szétszedték az ARMYk és végül én voltam az, aki leállította őket; onnantól kezdve engem utáltak. Magamra vállaltam az egészet és azt mondtam, hogy miattam jöttek össze, hogy nem az ő "hibájuk" volt, hanem az enyém, mivel én segítettem nekik. Viszont mái napig ettől függetlenül még Borára is néztek nem túl szépen, bár szerencsére nagyjából lenyugodtak, hisz Jiminnek a viselkedése velük szemben nem változott meg és szerencsére képesek voltak arra, hogy felfogják az oppájuk végre boldog és talán ennek nekik is örülniük kéne. Engem meg nem igazán érdekelt, hogy miket mondtak a hátam mögött, mivel a mi rajongóink ezektől függetlenül is szerettek és bíztattak, nekem ennél több nem is kellett.
Sikeresen leadtuk a kabátjainkat és megkerestük a helyünket, ami valahol középen helyezkedett el, mivel Jimin már legelőre jegyet nem tudott szerezni. Mondjuk én ennek kifejezetten örültem és mivel leülve úgy vettem észre, hogy egész jól lehetett látni a színpadot, ezért Borának sem lehetett panasza. Még volt pár perc a kezdésig, így addig én előkerestem a táskámból a fülhallgatómat és nagy nehezen kibogozva bedugtam a telefonomba, majd az egyik felét már be is raktam a fülembe. Bora, mikor észrevette, hogy mit csináltam kikerekedett szemekkel nézett felváltva az arcomra és a telefonomra.
- Ezt ugye nem gondolod komolyan ? - kérdezte elszomorodva és halkan, mivel a lámpák leoltódtak és megszólaltak az első hangok is.
- De még mennyire, hogy komolyan gondolom - válaszoltam és épp beraktam volna a másik felét is, amikor a kezemhez kapott és óvatosan visszarakta az ölembe.
- Tudom, hogy utálod őt, de kérlek, az én kedvemért csak az egyik füled maradjon szabadon - nézett rám a nagy őzike szemeivel, amik most sem tudtak meghatni. Nem voltam hajlandó még hallgatni is őt, elég volt ennyi ellenséges ARMY közt lenni.
- Amire kértél megtettem, ne várj el tőlem többet - fejeztem be ellentmondás nem tűrő hangon és végre beraktam a fülhallgatómat. Erre viszont Bora fogta magát és mind a kettőt kirántotta a fülemből. - Bora ! - mondtam kicsit hangosabban, mint ahogy akartam, így a mellettem ülő ARMY haragosan rám nézett és csöndre intett. Most már még ő is idegesített, így kezdtem egyre jobban érezni, hogy a türelmem fogy.
