/HoSeok ff./
" - Utálom azokat az emlékeket, amelyekben a barátomnak tekintettelek. Utálom, hogy miattad éjszakákon át kattogott az agyam. Utálom, hogy könnyeket pazaroltam rád, holott nem érdemelted meg. Utálom, hogy hagytam magamat kihasználni. De...
Ups! Gambar ini tidak mengikuti Pedoman Konten kami. Untuk melanjutkan publikasi, hapuslah gambar ini atau unggah gambar lain.
A fellépésünk előtt pár perccel siettem a színpad mögé és álltam meg az idegesen figyelő lányok előtt.
- Bocsánat, csak egy kicsit elbambultam és nem figyeltem az időt - néztem végig rajtuk, mire csak megrázták a fejüket és közelebb hívtak magukhoz, hogy egy körbe állhassunk. Megfogtuk egymás vállát és lehajtottuk a fejünket.
- Red Thread fighting ! Fate girl and boy saranghae ! - kiáltottuk és felemelve fejünket bíztatóan egymásra mosolyogtunk, majd elengedve egymás vállát beálltunk egymás mögé, hogy felmehessünk a színpadra. Még gyorsan megszorítottam Bora kezét, majd megindultam felfelé a lépcsőfokokon, amik elválasztottak a színpadtól; az életünktől. A fények kihunytak és észrevétlenül felsiettünk a színpadra, majd beálltunk a megfelelő formációba. A háttérben felcsendült a "Yes or No" című számunk és kivárva a megfelelő pillanatot belekezdtem. Ezzel egy időben a fények is kigyúltak ezzel láthatóvá téve az előttünk sokasodó tömeget. Egy csarnokban léptünk fel az ügynökségnél dolgozó többi idollal együtt, így minden fandomhoz tartozó emberek voltak itt, de nagyon sok helyen láttam a mi kis vörös fonallal körbetekert mikrofonunkat, amik fehér és piros fénnyel világítottak. Ahogy hullámzottak a fények, lettem egyre nyugodtabb és kezdtem el élvezni a fellépés minden egyes részét. Ahogy velünk vagy éppen a mi részeinket énekelték a rajongók egy kis melegséget okozott az én már-már fagyos szívemben és igazán örültem, hogy megtaláltam életem célját. Nagyon reménykedtem benne, hogy anya is figyelt fentről és velem együtt örült.
Felhangzottak a szám utolsó sorai, amit már együtt énekeltünk és elsétálva a színpad elejére leguggolva nyúltunk a rajongók felé és fogtuk meg a kezüket vagy éppen fotózkodtunk a telefonjukkal... Ezt mondjuk csak Hyun csinálta, aki minden egyes fellépésünkkor eljátszotta mindezt ezzel mini szívrohamot okozva főleg a fiúknak. Borával és MinSeoval csak összemosolyogtunk és felállva integetve haladtunk egyre hátrébb és hátrébb, mígnem elhalkult a szám és leoltódtak a fények. Nem hallatszódott más, mint a jelenlévők sikolyai és éljenzése, amik mind a négyünket boldogsággal töltöttek el. Viszont az ő kérésükre sem maradhattunk tovább, mivel láttam Borán, hogy már csak a nagy akaratereje tartotta lábon és bármelyik percben összeeshetett. Elsétáltunk a színpad oldalához és mikor már a jelenlévők nem láthattak semmit, megfogtam egyik oldaláról a vörös hajú lányt és segítettem lejönni a lépcsőn neki. Mögöttünk a maradék kettő tag szorosan követett egészen a kijáratig, amit nagy nehezen kinyitottunk, majd kilépve rajta nagyot sóhajtottunk, mivel egy kis hűvös levegőt érezhettünk végre a fülledt meleg után. Felnézve megpillantottam a B.A.P. tagokat és köztük rögtön szemet szúrt az integető YoungJae, aki ugyan igen nagy örömöt okozott nekem, de most sajnos nem állhattam meg vele váltani pár szót, mivel a csapattársam elsőbbséget élvezett.
- Minden rendben Bora ? - kérdezte HimChan aggódva miközben elhaladtunk mellettük.
- I-gen - válaszolta esetlenül szegény lány, mire bosszúsan ránéztem és megkértem, hogy lehetőleg ne beszéljen.
