/HoSeok ff./
" - Utálom azokat az emlékeket, amelyekben a barátomnak tekintettelek. Utálom, hogy miattad éjszakákon át kattogott az agyam. Utálom, hogy könnyeket pazaroltam rád, holott nem érdemelted meg. Utálom, hogy hagytam magamat kihasználni. De...
Oops! This image does not follow our content guidelines. To continue publishing, please remove it or upload a different image.
Szörnyen lüktető fejfájásra nyitottam ki résnyire a szememet és meglepetten vettem észre, hogy egy ágyban voltam. A környezetemet viszont zöldtea illata lengte be, ami miatt ijedten fordultam meg és találtam szembe magamat HoSeok alvó arcával. Hirtelen minden levegő bennem ragadt és óvatosan néztem a karjára, amivel derekamat fogta. Oké Rin, ez határozottan érdekes pozíció. De jó lenne, ha még emlékeznék is valamire... Az viszont egész nyugtató volt, hogy legalább mind a kettőnkön volt ruha. Emiatt ugyan egy kicsit lassabban kezdtem el venni a levegőt, de miután hirtelen beugrott pár képkocka a tegnap estéről, ijedten ültem fel az ágyban. Még az sem érdekelt, hogy ezzel felébresztem a békésen alvó fiút. Ahogy felrémlett előttem a sírásos kiakadásom és az azt követő hosszúra nyúlt csókunk. Majd még előtte az az igazán zavarba ejtő egy mondat, ami miatt nyüszítve temettem arcomat a kezembe és nagy levegőket véve próbáltam lenyugodni.
Mégis mi ütött belém, hogy képes voltam ilyen szinten kiakadni? Ráadásul sírtam is. HoSeok előtt soha nem sírtam így, meg még más előtt sem.
A fejemet fogva visszaestem az ágyra és néztem meredten a plafont, miközben gondolatban szidtam magam, amiért ilyen szinten elgyengültem. Már csak az hiányzott volna, hogy egyenesen a képébe mondom, hogy szeretem. Ezeken gondolkozva biztos, hogy azon nyomban elsüllyedtem volna szégyenemben, amint eszembe jut. Nagyon reménykedtem benne, hogy azért ilyen felelőtlen szavak nem hagyták el a számat, habár sok mindenre még mindig nem emlékeztem. Viszonylag jól bírtam az alkoholt, szimplán csak másnap megannyi esti kép kiesett a fejemből. Ami az igazat megvallva sokkal rosszabb volt annál, mintha randalíroztam volna az alkohol hatása miatt.
- Nem akarsz még aludni Rin? - szólalt meg mellettem egy fáradt hang, mire ijedten fordítottam felé lassan a fejemet és mosolyát látva rögtön lesütöttem a szememet. - Nem emlékszel túl sok mindenre, mi? - nyitotta ki félig a szemét és úgy méregette szégyentől vörös arcomat. – Tudod. - húzott közelebb magához, ugyanis karjával még mindig a derekamat fogta. Bár kibújtam volna az öleléséből az előbb. - Egész aranyos voltál tegnap este. - nézett mélyen a szemembe, ami miatt kénytelen voltam nyelni egyet, mivel minduntalan felrémlettek előttem az esti csókjaink. Az meg még inkább zavart, hogy élveztem is azokat. - Soha nem hittem volna, hogy bármikor láthatlak ilyen állapotban és még csak nem is tudod, hogy miket tettél. - mesélte tovább és láttam az arcán, hogy kezdett zavarba jönni. Úristen, mégis miket tehettem még? Lehet ennél már lejjebb? Nem, szerintem sem.
- Bár azért volt egy, két dolog, amit józanul nem biztos, hogy megtettél volna... - jegyezte meg és láttam szemeiben megcsillani a szomorúságot. Megbántottam volna valamivel? Árulja már el nekem valaki, hogy mi történt az este! - A csókra emlékszel? - kérdezte meg félve, de megpróbáltam semmi reakciót sem mutatni és úgy gondolkoztam el a válaszon. Nem akartam tönkretenni a barátságunkat az én önző vágyaim miatt, így azt mondtam, ami ebben a helyzetben a legmegfelelőbb volt.
