/HoSeok ff./
" - Utálom azokat az emlékeket, amelyekben a barátomnak tekintettelek. Utálom, hogy miattad éjszakákon át kattogott az agyam. Utálom, hogy könnyeket pazaroltam rád, holott nem érdemelted meg. Utálom, hogy hagytam magamat kihasználni. De...
Oops! This image does not follow our content guidelines. To continue publishing, please remove it or upload a different image.
A hetek egyre gyorsabban teltek, ahogy belemélyültünk a saját albumunkba is és pont ezért néha fogalmam sem volt, hogy milyen nap is van. A sajtótájékoztatóig még volt időnk és mivel már jóval előtte letisztáztuk, hogy félreérthetőbb kérdésekre mit válaszoljunk, így már valóban nem volt a közös projektünkkel semmi munkánk. Ez pedig azt jelentette, hogy egyre kevesebbet tudtam találkozni vagy csak beszélni HoSeokkal. Engem annyira nem sújtott le a tény, hisz annyi munkánk volt, hogy néha gondolni sem tudtam a fiúra, nemhogy hiányoltam volna. Bora már kevésbé viselte ilyen jól a távollétet Jimintől, de mivel őt is lefoglalta a dalszerzés, így csak esténként szomorkodott és beszélte ki bánatát nekem. Ilyenkor azért az én gondolataim is elkalandoztak HoSeok felé. Kíváncsi voltam, hogy vajon neki hiányzom e. Bár élni sem volt ideje az utóbbi hetekben, akár csak nekem, így nem hiszem, hogy egyáltalán a tudatában lett volna annak, hogy neki még barátnője is van. Egyik nap például MinSeo rákérdezett, hogy mi van HoSeokkal én pedig csak bambán bámultam rá, hogy mégis milyen HoSeokról beszél. Kellett egy kis idő, mire rájöttem, hogy a barátomról kérdezett. Ezután hallgathattam a szentbeszédét arról, hogy hogyan nem vagyok képes beszélni minden nap HoSeokkal, amikor ő simán megteszi ezt SiWooval, pedig ők távolabb vannak egymástól. Attól egyenesen kiakadt, hogy azt se tudtam hirtelen kiről beszél. Szerinte hihetetlen, hogy a saját barátomra nem emlékszem. Oké, ennyi munka mellett azt se tudom én ki vagyok...
Végül eljött az a nap, amikor nyugisan üldögéltem a tánctermünkben és azon gondolkoztam, hogy mi is legyen a következő lépés az albumunk címadó dalához, ami már nagyjából kész is volt. Már csak egy két simításra volt szüksége, amiben a producereink segítettek. Épp egy lehetséges mozdulatsort próbáltam ki, amikor is a csendes teremben megszólalt a mobilom pittyegő hangja. Sűrűn véve a levegőt mentem közelebb a földre lerakott telefonomhoz, majd leültem a padlóra és hátamat a tükörnek vetve nyitottam meg az üzenetet.
HoSeok : Hiányzol.
Nagyokat pislogva néztem az egy szavas sms-t és szám azonnal apró mosolyra görbült, ahogy újra meg újra átfutottam. Úgy tűnt eddig bírta, anélkül, hogy valami ilyesmit írt volna nekem. Pár naponta mindig váltottunk egy-két szót üzenetben, de általában a másik hogyléte felől érdeklődtünk és a szeretlek szó is csak nagyon ritkán hangzott el. Ezt látva viszont kicsit én magam is kezdtem érezni, hogy már hiányzott az idegesítően vigyorgós képe, így sóhajtva benyomtam a tárcsázást és fülemhez emelve a telefont vártam, hogy felvegye.
- Azt hittem csak este veszed észre, hogy egyáltalán írtam neked - szólalt meg a vonal túlsó végén egy szórakozott hang, de olyan rég nem hallottam már, hogy egyáltalán nem húztam fel magamat kötözködése miatt, inkább halkan felnevettem.
- Kösz, hogy ilyen kedves barátnőnek tartasz. Megmelengeted szavaiddal a szívemet - ironizáltam, ami miatt ő is röhögésben tört ki.
- Szóval még tudod, hogy a barátod vagyok, ez egy jó jel...
