The most important person / Befejezett /

40.rész (2/2)

Már a színpad alatt álltunk, azaz félig guggoltunk és vártuk, hogy felemelkedjen velünk a talaj. Egymás vállába kapaszkodva alkottunk egy kis kört és szemünket lehunyva hallgattuk a fate girlök és boyok hangját, akik teljes hangerővel sikongattak és kántálták a nevünket. Főleg akkor, amikor elindult a kis köszöntő videó, amit készítettünk nekik a mai napra. Amikor meghallottam a saját hangomat, tudtam, hogy lassan itt az idő, így szememet felnyitva néztem a lányokra, akik mind engem figyeltek árgus szemekkel.

- Ez is eljött - sóhajtottam fel fejemet rázva és elmosolyodtam a múltunkra gondolva, amikor a legelső koncert előtt mondtam ugyanilyen beszédet. - Nyolc teljes évig boldogítottuk egymást. Néha veszekedtünk, esetleg sírtunk vagy szinte tomboltunk. Fáradtan próbáltuk el ugyanazt a koreográfiát vagy századszorra és csak akkor álltunk le, amikor már tökéletesnek éreztük a táncunkat. Éjjel-nappal a dalainkat gyakoroltuk, de mindez megérte, hisz idáig eljutottunk. Lett egy támogató fandomunk és megtaláltuk egymásban a második családunkat - mondtam és láttam, hogy Bora és Hyun szeme is megtelt könnyekkel. - És bármi is lesz, mindig emlékezzetek arra, hogy mi itt vagyunk egymásnak - fejeztem be, kicsit berekedve, majd torkomat köszörülve nagy levegőt véve számolni kezdtem. - Egy', két', há'...

- Red Thread fighting ! Fate girl and boy saranghae ! - kiáltottuk így együtt talán utoljára és felemeltük a fejünket, majd egymásra rámosolyogtunk bátorítólag és elengedtük a másik vállát. Beálltunk a saját helyünkre és felkészülve vártuk, hogy felemelkedjünk a színpadra. Mikor a kis köszöntő videónak vége lett, hatalmas zaj hangzott fel, majd elindult a ma esti első számunk kezdő akkordja és kitört a pokol, mi pedig kezdtünk felemelkedni. Ami a szemünk elé tárult, az valami hihetetlen volt. Ahová csak a szemünk ellátott, a mi kis vörös fonallal körbe tekert mikrofonjaink világítottak a sötétben, ezzel egy gyönyörű vörös és fehér színben pompázó tengert varázsolva a számunkra.

Mindent bele adtunk ezen a napon és teljesen beleéltük magunkat a dalainkba. Sokszor énekeltettük a rajongóinkat is, akik gyönyörűen hangzottak a hatalmas csarnokban. Hyun, mint mindig most is lopkodta a rajongók telefonját, amikkel selfieket készített magáról, majd vissza is szolgáltatta a készülékeket a tulajdonosukhoz. Bora a light stickünk hatalmas, felfújt változatával énekelgetett a színpadon, bár amikor komolyan koreográfiát adtunk elő, azért félrerakta. A leghíresebb és a fate girlök és boyok kedvenc számait adtuk ezen az utolsó estén elő. Na meg a saját kedvenceink közül is válogattunk. A három blokkos előadást beszélgetésekkel választottuk el egymástól és kisebb felvételekkel, amiket mi csináltunk csak úgy hülyéskedésből, így amíg a rajongók betekintést kaptak az életünkből, mi át tudtunk öltözni és a sminkünket is meg tudták igazítani. Nem nagyon tudtam még megkeresni a tömegben minden hozzátartozómat, de már kiszúrtam Hyun, MinSeo, és Bora szüleit, akik a kivetítőn is megjelentek pár másodperc erejéig, ami után a lányok mosolyogva integettek családtagjaiknak. Én ezt akkor csináltam, amikor a nővéreméket is kiszúrtam a tömegben és a kivetítő miatt el tudtam olvasni, amit feltartott az unokaöcsém a magasba. Egy rajz szerepelt középen, ami a vörös fonallal körbe tekert mikrofont ábrázolta, míg körülötte pár szó volt írva a kis golyófejű aranyos kézírásával. " Szép, okos, tehetséges, csodálatos, jó lelkű, egy hős; Kim HyeRin ! " Ezen jót nevettem, de integetve megköszöntem ezt a csodás ajándékot. Apát viszont hiába kerestem, nem láttam sehol sem. Pedig még egy jegyet is küldtem neki, hátha meggondolja magát. De ha nem, hát nem, én már nem erőltettem. Elfogadtam, hogy neki fájt néznie engem a színpadon. Az első blokk végén gyorsan emelkedő mellkassal jöttünk le a színpadról, majd sietve átvettünk egy szárazabb ruhát és mentünk is vissza a színpadra.

A második blokk alatt a hangulat a tetőfokára hágott és mindenki ugrált, ordított és ujjongott a számaink előtt, után és még közben is. Kicsit a pörgősebb számainkkal álltunk elő, amik közben jobban kifáradtunk, mint az első blokk alatt. Csináltunk pár képet a színpadon a közönségről és magunkról is, miközben pacsiztunk és megfogtuk a rajongóink kezét, akik könnyüket visszafojtva szorították meg gyengéden a kezünket. Mikor én megfogtam egy fiatalabb srác kezét, majdnem elájult, így szóltam a korlát mögött álló őröknek, hogy adjanak neki egy kis vizet. Szerencsére kapott is, így nem ájult ki a tömegből. Mi is gyorsan fogyasztottuk a kirakott vizeinket és jó párral felfrissítettük a közönséget. Mikor éppen én locsoltam le az egyik oldalt, megpillantottam a BAP tagokat, akik hevesen integettek mikor látták, hogy észre vettem őket. Erre szóltam a többieknek is és Hyun, akihez valahogy hozzákerült egy vízi pisztoly, jól lefröcskölte a barátját, aki nevetve rázta ki a hajából a vizet. A BTS-t még mindig nem szúrtam ki a szememmel, pedig nekik is valahol előrébb kellett volna lenniük, csak közép tájt, de hiába pásztáztam a tömeget, a halovány fény miatt, amit a light stickjein adtak nem láttam túl sokat az arcokból, de inkább a színpadot elárasztó erős fény volt a ludas. Néha egyáltalán nem láttam semmit, ilyenkor jeleztem a kezemmel, hogy kicsit vegyék lejjebb a világítást, amit szerencsére mindig meg is tettek. A blokk végére mindenki csuromvíz volt, aki előrébb ácsorgott, de a tömegben végig járt pár vízi pisztoly is, ami miatt a fentebb lévő emberek is élvezhették a bulit. Végül lezártuk ezt a részt egy viccesebb beszélgetéssel, ami arról szólt, hogy cikisebb sztorikat osztottunk meg egymásról a rajongóknak, amik ez alatt a nyolc év alatt történtek velünk. Amikor elindult az utolsó videó is, lesétáltunk a színpadról tudva, hogy ez lesz az utolsó blokk. Olyan jól éreztük magunkat, hogy fel se tűnt, de az idő gyorsabbá vált és vészesen közeledett a végéhez az este. Ezt jelezte az is, hogy utolsó videóként egy olyan következett, amiben össze lettek vágva a fanmeetingeink, ahol beszélgettünk, pacsiztunk és nevettünk a fanjainkkal. Különböző képek is bekerültek, amiken velünk fotózkodtak a fanok és apróbb felvételek is voltak, ahol ők énekelték egy-egy számainkat a koncerten. Mindent összevesztve, kicsit szomorúvá sikeredett, amit azonnal megéreztünk, mikor újra kiléptünk a színpadra.