/HoSeok ff./
" - Utálom azokat az emlékeket, amelyekben a barátomnak tekintettelek. Utálom, hogy miattad éjszakákon át kattogott az agyam. Utálom, hogy könnyeket pazaroltam rád, holott nem érdemelted meg. Utálom, hogy hagytam magamat kihasználni. De...
Oops! This image does not follow our content guidelines. To continue publishing, please remove it or upload a different image.
Reggel nem meglepő módon én voltam az első, aki kiszállt az ágyából és úgy döntött, hogy inkább készülődni kezd, hisz az esti üzenet hatására képtelen voltam akár csak egy szemhunyásnyit is aludni. HoSeok máskor megnyugtató ölelése nem adott erőt nekem, így félig nyitott szemmel gondolkoztam egész éjszaka, hogy mégis honnan szerezhette meg az a sasaeng a telefonszámomat. Mindannyian új számot kaptunk miután debütáltunk, hogy ne zaklassanak minket régi ismerőseink, akikkel egyébként már évek óta nem tartottuk a kapcsolatot, de számot valamiért cseréltünk. Így hát kizártam azt az opciót, hogy egy régi ismerősöm akart kikészíteni, ami egyébként nem sikerült neki, mert inkább lettem ideges az egész helyzettől, mintsem féltem volna. Bármennyit is gondolkoztam a fiúk konyhájában üldögélve, előttem egy pohár vízzel, nem tudtam rájönni mégis honnan szerezhette meg a számomat. Hacsak nem a forgatás helyszínén, hisz a lakókocsit nem mindig tudták őrizni... Ha az a szemét a többi lányt is zaklatni meri, saját két kezemmel fogom a nyakát kitekerni, azt garantálhatom. Megpróbáltam lehűteni magamat a vízzel, de túl sokat nem segített. Épp töltöttem volna egy újabb pohárral, amikor egy kéz érintette meg a vállamat ezzel nem kicsit rám hozva a frászt. Majdnem orrba is vágtam zaklatómat védekezés gyanánt, de arca előtt pár centivel épphogy megállítottam ökölbe szorult kezemet, és mérgesen mordultam a hevesen pislogó fiúhoz, akinek valószínűleg a szeme előtt lepergett eddigi élete.
- Mi a fenéért nem szóltál, hogy te vagy az? - kérdeztem Jintől, aki tarkóját fogva kezdett el meglepetten magyarázni.
- Nem hittem volna, hogy annyira ijedős lány vagy, hogy le akarsz ütni, ha hozzád érek - mondta és sajnos magamban igazat kellett neki adnom. Én nem ilyen voltam...
- Pont az a fajta lány is vagyok csak... - akadtam meg és nem tudtam hirtelen semmilyen fedősztorit kitalálni a cselekedetem végett.
- Csak? Mi az, rosszat álmodtál? - érdeklődött, mire nem túl lelkesen, de bólogattam rá, ugyanis semmi egyéb ötletem nem volt a térítésre. Az ő magyarázata pedig egész elfogadható volt még számomra is. - El akarod mesélni, hogy mit? Általában ilyenkor jobban érzi magát az ember...
- Nincs szükségem segítségre. - vágtam hozzá talán kicsit indulatosabban, mint terveztem, és elbátortalanodott tekintetét látva már bántam, hogy egyáltalán megszólaltam. Lehet, ki se kellett volna jönnöm abból a nyamvadt szobából... - Jó elmondom, csak ne nézz, így. - mértem végig és csípőmmel a pultnak támaszkodtam, majd lassan elmagyaráztam azt a bizonyos „álmomat", ami ennyire kikészített. - Tehát, röviden és tömören. Álmomban megfenyegetett egy sasaeng és megpróbált az életemre is törni, majd különböző üzeneteket küldözgetett nekem. - fejeztem be a rövid beszámolómat és Jin együtt érzően rám nézett, majd halványan elmosolyodva megszólalt.
- Kár, hogy Hobi nem szerepelt benne, hisz ő akkor bármitől megvédett volna téged. - tett hozzá kicsit a történetemhez valami pozitívat is, ami miatt az én ajkaimra is költözött egy apró mosoly és sóhajtva megráztam a fejemet.
