/HoSeok ff./
" - Utálom azokat az emlékeket, amelyekben a barátomnak tekintettelek. Utálom, hogy miattad éjszakákon át kattogott az agyam. Utálom, hogy könnyeket pazaroltam rád, holott nem érdemelted meg. Utálom, hogy hagytam magamat kihasználni. De...
Ops! Esta imagem não segue nossas diretrizes de conteúdo. Para continuar a publicação, tente removê-la ou carregar outra.
Valaki folytonos csoszogására és matatására nyitottam ki a szememet. Próbáltam megállapítani, hogy mi is történik körülöttem. Először meglepetten vettem észre, hogy Jung HoSeok feküdt mellettem és én teljesen belecsimpaszkodtam. Aztán eszembe jutottak a hajnalban történtek, így halványan elmosolyodva állapítottam meg, hogy nem csak álmodtam. Ez megoldódott, viszont a még mindig matató emberke kilétére továbbra sem derült fény, így muszáj volt lemásznom HoSeokról. Lassan felülve kinyújtóztattam elaludt végtagjaimat, amik halkan ropogva kezdtek feloldódni. A hajamba túrva hunyorogtam a szoba túloldalán lévő emberre, akit így nagyjából ki tudtam venni, bár nem ártott volna a szemüvegem, amit sikeresen a szobámban hagytam. Sóhajtva nyugtáztam, hogy muszáj lesz megszólalnom, ha meg akarom tudni, mégis ki mászkál a helyiségben.
- Ki vagy? - kérdeztem reggeli, kissé rekedtes hangomon, mire az ismeretlen a hirtelen hangforrás hallatán összerezzent és kíváncsian fordult felém.
- Öhm...JungKook. - jött közelebb, így lassan kezdett az arca kirajzolódni előttem. Friss arc, telt ajkak, itt ott pár anyajegy, nagy, szinte fekete szemek, fehér póló, szürke melegítő nadrág és természetesen össze-vissza álló haj tulajdonosa állt meg előttem. Magamban kelletlenül ugyan, de megállapítottam, hogy egész helyes srác volt. Ha minden igaz ő volt a legfiatalabb a csapatban és mégse úgy festett. Hogy az ilyen korúakkal mikre nem volt képes a pubertáskor?
- A rendes nevedre vagyok kíváncsi - vágtam rá, mivel senkit sem szerettem a színpadi nevén hívni. Nekem mindig is az az érzésem volt ezzel kapcsolatban, hogy a régi énje az embernek a nevével együtt kezdett eltűnni. Ezért sem engedtem, hogy nekünk más legyen a színpadi nevünk
- Ó, akkor JeongGuk. - túrt zavarta a hajába, de azért megeresztett felém egy halvány mosolyt. Az a mosoly...ez a srác... Wao... Oké HyeRin, nagyon lenyűgözött téged ez a fiú, de igazán bemutatkozhatnál te is.
- Én meg HyeRin vagyok. - emeltem fel a kezemet és intettem egyet, mire még szélesebb vigyorral az arcán ő is utánozta a tettemet. - Bocsánat, hogy így reggel nem várt vendégként itt találtál - kezdtem el neki megmagyarázni a helyzetet mielőtt még túl sokat látott volna bele. Közben kimásztam a takaró alól és leülve az ágy szélére barátkoztam azzal a tudattal, hogy nekem most fel kellett állnom. - Csak nem jutottam be este a saját szobámba, így végül itt kötöttem ki. - raktam le a lábamat a puha szőnyegre és érezve ezt a kellemes csiklandozást a talpamon lassan lábra álltam.
- Fú...- könnyebbült meg és engedte le a vállát. - Örülök, hogy megmagyaráztad az első dolgot, amivel szembesültem húsz perce. Eléggé meglepődtem. - nevetett fel halkan, majd ráncolta hirtelen össze a szemöldökét. - Viszont én úgy tudtam, hogy nem igazán jössz ki hyungal...
- Ez így is volt még négy órája. - bólogattam és az ajtó felé sétálva még visszaszóltam - De azóta minden megoldódott. - mosolyogtam magamban és lenyomva a kilincset hátrahagytam az értetlen JeongGukot.
