/HoSeok ff./
" - Utálom azokat az emlékeket, amelyekben a barátomnak tekintettelek. Utálom, hogy miattad éjszakákon át kattogott az agyam. Utálom, hogy könnyeket pazaroltam rád, holott nem érdemelted meg. Utálom, hogy hagytam magamat kihasználni. De...
Oops! This image does not follow our content guidelines. To continue publishing, please remove it or upload a different image.
Kellett egy kis idő, miután felébredtem a sokból, amit drága közös autónk eltűnése okozott és nagyokat pislogva néztem hűlt helyére, majd HoSeokra, aki elkísért idáig.
- Ellopták ? - találgatott a fiú, mire fáradtan rácsaptam a karjára és rászóltam, hogy ezzel ne viccelődjön.
Táskámból előhalásztam a telefonomat és felnyitva összevont szemöldökkel néztem az új üzenetemre.„ Szükségem volt a kocsira, így elvittem. Oh, és azt ajánlom, hogy ne menj vissza a dormba, mert Borának és Jiminnek ma van az évfordulója... Remélem érted mire gondolok ;) Csók : MinSeo <3 „
- Hong MinSeo ! - szorítottam ökölbe a kezemet és dühösen a hívás gombra nyomtam. Eközben szerencsétlen HoSeok azt se tudta mi lett velem hirtelen és megszeppenve nézte a nyakamon már-már kidagadó ereket és pechére MinSeo nem vette fel. Sőt, kinyomott. Így vele kezdtem el ordibálni. - Nem hiszem el. Hogy lehet valaki ennyire pofátlan egy idősebbel ? Elviszi szó nélkül a kocsimat, holott nagyon jól tudja, hogy fáj a bokám és ma hosszú napom volt. Könyörgöm, este tíz óra és aludni akartam otthon, erre kiderül, hogy nemhogy kocsival, de sehogy sem mehetek haza a dormba, mert Borának és Jiminnek ma van az évfordulója... Komolyan sírni fogok - guggoltam le a földre és fáradtan pislogtam magam elé. HoSeokot szerintem jelentősen lesokkoltam a rám igazán nem jellemző viselkedésemmel, így azt se tudta mit kezdjen velem. Végül csak sikerült megemberelnie magát, így leguggolt elém és kezemet megbökve vett rá, hogy ránézzek.
- Inkább nem oktatlak ki amiatt, amiért nem szóltál a bokádról, mert látom több bajod is van annál - kezdte és már állítottam volna le, mert semmi kedvem nem volt a szentbeszédéhez, de szerencséjére egészen másképp folytatta. - Kérsz esetleg csokit ? - nézett rám félve, mire összevont szemöldökkel néztem rá, majd mikor rájöttem, hogy miért is kérdezte felnevettem. Hisz igaza volt, úgy viselkedtem mintha csak meglett volna.
- Ez igazán aranyos volt - mondtam szórakozottan -, de ha arra gondoltál, hogy azért viselkedek így, mert éppen női napjaim azon részét élem, mikor a hangulataim igazán sokat váltakoznak, el kell szomorítsalak, mert nem - fejeztem be magyarázatomat, bár lehetségesnek tartottam, hogy hamarosan elérkezünk azokhoz a napokhoz, mert az előtt viselkedtem mindig így...
- Ooo - értette meg HoSeok és zavarában tarkójához kapott és fejét elfordítva próbálta meg eltakarni vörös fejét. Ez igen dobott eddigi hangulatomon, így füléhez hajoltam és gonosz mosolyomat visszatartva szólaltam meg.
- Tudod, ha nem a szabadban lennénk, most biztos, hogy megcsókoltalak volna - suttogtam és felállva dudorászva elindultam az ő kocsijuk felé. Úgy tűnt megint csak náluk kellett töltenem az éjszakát, mivel a többiekkel ellentétben nem volt más hely ahová mehettem volna. Esetleg a nővéremékhez, de a mai nap jól tudtam, hogy éjszakások voltak, így TaeHo is a nagyijánál volt, és az üres házban nem lett volna olyan élvezetes maradni. Most hogy HoSeokot is egy pindurkát kiakasztottam büszke voltam magamra. Mégha szegény meg sem érdemelte. Lehet tényleg szükségem lett volna arra a csokira...
