/HoSeok ff./
" - Utálom azokat az emlékeket, amelyekben a barátomnak tekintettelek. Utálom, hogy miattad éjszakákon át kattogott az agyam. Utálom, hogy könnyeket pazaroltam rád, holott nem érdemelted meg. Utálom, hogy hagytam magamat kihasználni. De...
Oops! This image does not follow our content guidelines. To continue publishing, please remove it or upload a different image.
Örültem, amikor végre belebújhattam a melegítőmbe és rögtön jobb kedvem is lett tőle. Ránézve az órára, már nyolc óra felé járt az idő, így tudtam, hogy nem sokára Bora is megérkezik és MinSeo is, a randijának híreivel.
Ezek előtt viszont jobbnak láttam kiszellőztetni a fejemet, ezért felvéve a kabátomat és a sálamat, kimentem a hotel kertjébe. Nagyon úgy tűnt, hogy hamarosan havazni fog, bár ezt ilyen sötétben már nem tudtam biztosan megállapítani. Mindenesetre reménykedtem benne.
Leültem egy magányosan árválkodó padra és a megvilágított macskaköves utat figyelve próbáltam gondolkozni valami szövegen, amivel egy kicsit a fiúk segítségére lehettem. Ugyan YoonGi még mindig nem volt a szívem csücske, de abban biztos voltam, hogy imádott zenéket írni és egy kicsit azért szerettem volna én is a segítségére lenni, de főleg HoSeoknak. Már itt voltunk egy hete és éreztem, hogy ez a három hónap túl gyorsan el fog telni.
Éppen ezért nekem is próbálkoznom kellett az ötleteléssel, még ha nem is értettem ehhez annyira, mint a táncoláshoz.
- Még a végén meg fagysz te lány. - állt meg előttem HoSeok és hirtelen egy sapkát húzott a fejemre - Miért vagy egyedül kint az éjszaka közepén? - döntötte oldalra a fejét, mire csak megvontam a vállamat és halkan megszólaltam.
- Gondolkoztam...
- És el is árulod, hogy min? - ült le mellém, mire hirtelen eszembe jutott valami, így jól meggondolva a szavaimat válaszoltam neki.
- Ha te is, hogy mit titkolsz előlem és a fiúk elől. - néztem rá elszántan és figyeltem, ahogy a tekintete egy percre elsötétült, majd megköszörülve a torkát a földet kezdte el bámulni.
- Nem titkolok semmit...
- Persze és az is csak heccből volt, hogy letepertél.
- Annak meg volt az oka. - kapta felém a fejét idegesen és a kezét tördelve nézett még mindig a szemeimbe. Megint szomorú volt, csak tudtam volna, hogy miért.
- Mégis mi Jung HoSeok? Mi az a dolog, amit ennyire nem mondhatsz el nekem?
- Minden... Sok minden... Ha elmondanám, akkor biztos, hogy csalódnál bennem és nem akarom, hogy megint eltaszíts magadtól. Így is csak nehezen kaptam vissza az egyik legjobb barátomat... Nem akarom újra elveszíteni.
- Nem értelek. - ráztam meg a fejemet idegesen - Én mindig mindent elmondtam neked. Ez azt jelentené, hogy nem bízol meg bennem?
- Nem erről van szó... Csak, nehéz nekem erről beszélni. Ráadásul miért lennél valaki olyanra kíváncsi, aki cserben hagyott téged, mikor a legnagyobb szükséged lett volna rá? - állt fel hirtelen és dühösen kezdett el előttem járkálni, folyton folyvást a hajába túrva. Tudtam, hogy mire gondolt, de azt még csak nem is tudhatta, hogy sokkal jobban fájt anya halála, mint ahogy azt ő vagy apa és MinJi gondolták. Ők nem tudták, hogy láttam. Ebbe belegondolva viszont én is titkolóztam, csak úgy, mint HoSeok.
