Mr.Arrogant | kth. | magyar »1.könyv

24.fejezet

"Jó étvágyat" mondtuk kórusban, mielőtt felfaltuk volna az ebédet, miközben a többiek csak rizst ettek és köretet, azaz zöldséget, zöldséget és még több zöldséget. 

Kínosan éreztem magamat, mert én voltam az egyetlen lány a 7 fiúval- Taehyunggal, Jiminnnel, Jungkookkal, Hoseokkal, Yoongival, Namjoonnal és Jinnel. 

A közeli barátok egymással beszélgettek, miközben én az asztal sarkánál ültem és csöndesen ettem az ebédemet.

Hirtelen valaki elvette az ételemet, felnéztem, Taehyung volt az, aki leült velem szembe. 

"Yaahh...a kimchim." mondtam és felnyögtem. 

"Segítettem találni egy búvóhelyet, szóval megérdemlem a te adagodat is." hencegett. 

"Waahh, jól elbújtatok, nem tudtalak megtalálni titeket." mondta Jimin és egy kanál rizst tömött magába. 

"Bolond Jiminnie" mondta Taehyung. "A raktárban bújtam el." 

Jimin majdnem megfulladt. "Mi? Egész végig? De nem láttalak téged?" 

"A dobozok mögött voltam, bolond." mondta Taehyung és enyhén kuncogott. 

Jimin megütötte a homlokát és elnevettem magamat.

***

Eljött az este, tábortűz volt,mivel  holnap reggel már hazamegyünk. 

Összegyűltünk a felvonulási téren és körbeültük a tábortüzet. "Készen vagytok?" kiáltotta valamelyik edző és mindenki felpörgött. 

Visszaszámoltunk 3-tól és meggyulladt a tűz. Mindenki éljenzett és a zene elindult. Tábortüzes dalokat énekeltünk és kisebb játékokat játszottunk. Néhány osztály fel is lépett.

9 óra volt, de mindenki táncolt és ugrált a zenére, ami üvöltött a hangszórókból, még a tanárok is. 

Nem volt kedvem játszani és kicsit szédültem is. Úgy döntöttem, sétálok egyet, a tömegtől távol és elmentem a kertbe. Igazából ez nem egy kert. Olyan, mint egy kicsi erdő, mert csak nagy fák voltak mindenhol. 

Lassan besétáltam a kertbe és leültem az egyik fa alá, sóhajtva. Még mindig lehetett hallani a zenét.

Csak haza akarok menni, amilyen gyorsan csak lehet. Hiányzik az ágyam. De legalább nem kell látnom anyukámat. Még mindig utálom őt. Kíváncsi vagyok, hogy hogyan van nagyi.

A gondolataim félbe lettek szakítva, amikor susogást hallottam, pedig nem is fújt a szél. Megfordultam, hátha van valaki mögöttem ,de túl sötét volt. Kezdtem megijedni.

Úgy döntöttem, nem figyelek rá és folytatom az ábrándozást.

"Mit csinálsz itt egyedül?" mondta egy mély, férfias hang. 

Megfordultam, hogy megnézzem, ki az. Valaki ismerőst láttam, a holdfény segítségével. 

Taehyung az. 

Közelebb jött hozzám és leült mellém, a vállaink összeértek. 

Ránéztem összezavarodva. Ő tényleg Taehyung? Vagy csak egy szellem? Megdörzsöltem a szememet és újra ránéztem. 

"Miért nézel így?" kérdezett engem. 

"Semmiért, miért vagy itt?" kérdeztem és elnéztem. 

"Nem tudom, nincs kedvem szórakozni." mondta. "Miért nem mész és bulizol te is? Seojun aggódni fog, hogy nem vagy ott." 

Megforgattam a szemeimet. "Ne foglalkozz Seojunnal, elegem van belőle." mondtam.