Mr.Arrogant | kth. | magyar »1.könyv

19.fejezet

Az iskolának vége lett és kiviharzottam a teremből. Ez egy nagyon rossz nap volt és haza akartam menni, sehova máshova. 

"Hyejin! Hyejin bébi, várj!" futott utánam Seojun. Gyengéden megfogta a kezemet és felé fordított. 

"Mi történt? Nem figyeltél rám egész órán. Jól vagy?" kérdezte.

"Semmi... Én csak..."

"Mondd el." mondta "Már megint az a barom, Taehyung?" 

Sóhajtottam és bólogattam.

"Mondott valamit, amikor kint álltatok?"

Megvontam a vállamat. "Csak hadd menjek haza." 

Akkor Taehyung elment mellettünk és a szekrényéhez sétált. "Várj itt." mondta Seojun.

"Várj Seojun, mi?! Ne!" próbáltam megállítani, de már meg is fogta Taehyung  gallérját.

Taehyungot a szekrénynek lökte és mindenki meglepődött, hogy az új gyerek veszekedni akar az iskola legnagyobb rosszfiújával. 

"Figyelmeztetlek, ne bánts Hyejint!" ordította Taehyung arcába.

Taehyung csak bámult. "Végeztél?" 

Seojun elengedte. Taehyung megforgatta a szemeit és elsétált, ahogyan elment mellettem, a válla hozzáért az enyémhez. 

Sóhajtottam. Mindenki még mindig Seojunt nézte. Felém sétált. "Tessék, minden oké." 

"Nem, minden rosszabb lett!" Ordítottam rá és hazafutottam. 

***

Végre hazaértem és sóhajtottam. A konfliktus köztem és Taehyung között megöl. Mindig veszekedtünk, de soha sem volt ennyire rideg. Fog még velem valaha beszélni?

Elhatároztam, hogy kitörlök minden gondolatot és felmentem a szobámba. Ránéztem a naptárra, rögtön felvidultam. Holnap láthatom a nagymamámat. Izgatottam felhívtam. 

"Tessék?" válaszolta.

"Nagyi!" köszöntem a telefonon keresztül. "Holnap meglátogatlak, ugye?" 

Hirtelen nagyon halk lett. "Hello? Nagyi, mi az?"

"Hyejin..." mondta a nagymamám. "Anyukád most hívott, azt mondta, hogy nem tudtok holnap eljönni. Túl elfoglalt." 

Mintha megállt volna a szívem. Milyen jó módja annak, hogy rosszabb legyen a napom. "Nagyi..." Könnyek gyűltek a szemembe, amikor szólítottam. "Nagyon szeretnélek látni...mit tegyek..." 

"Semmi baj kicsim." mondta és köhögött. "Majd találkozunk valamikor máskor." 

Sóhajtottam. Még beszélgettünk egy kicsit, majd leraktam, amikor jött valaki hozzá.

Este volt és anyukám végre hazaért. Belépett a szobámba és azt tettettem, hogy könyvet olvasok. 

"Hyejin..." mondta és leült a ágyamra. 

Megpróbálta megfogni a kezemet, de ellöktem magamtól. "Mit csinálsz itt? Miért nem maradsz a munkahelyeden, miért nem dolgozol örökké, addig, amíg meg nem halsz?" ordítottam rá. Nagyon szerettem volna ordibálni. Rossz napom volt és muszáj volt neki rosszabbá tenni. 

"Hyejin-"

"Te vagy a legrosszabb! Megígérted, hogy meglátogatjuk nagymamát! De te törölted a munkádért!" folytattam az ordítást. 

"LEE HYEJIN! Azért dolgozok, hogy legyen étel az asztalon! Fel kell nevelnem téged! Jó élsz, mert apukád és én is dolgozunk. Mi hiányzik? Mit akarsz még? Pénzt?" 

"Szeretetet. Hiányzik a szeretet. Nem szereted aput, engem, vagy nagyit többé. Csak a munkáddal törődsz."

Letöröltem a könnyeimet és kimentem a szobámból, megfogtam a kabátomat és kimentem a friss levegőre.

*

Az utcákon sétálgattam, próbáltam lenyugtatni magamat. Hideg volt, az ég egyre sötétebb lett, ahogyan a nap ment le. 

Azt kívántam, bárcsak elmondhatnék mindent Taehyungnak. A tény, hogy Taehyung és én hidegháborút tartunk aggaszt engem. 

Csak sétáltam és észrevettem, hogy egyre közelebb vagyok Taehyung házához. Percekkel később a házánál találtam magamat.

Leültem, vonakodva megnyomtam a csengőt. Elkezdtem zokogni, nem tudom miért. Össze voltam zavarodva. A kezeimbe temettem az arcomat. Mi a baj velem?

Akkor hirtelen kinyílt az ajtó. Megijedtem és el akartam futni, de Taehyung már meglátott. "Hé... Mit csinálsz itt?" 

Felálltam és leporoltam magamat. "Uhh... semmit. Én csak, én csak..."

"Sírsz megint? Miért nem mész és sírod ki magadat a pasid vállán." mondta és keresztbe tette a kezeit. 

Megforgattam a szemeimet. 

"Csak bocsánatot akarok kérni." mondtam és lenéztem.

"Ohh... mindegy. De én nem fogok bocsánatot kérni." mondta. "H-hát nem mondtam, hogy kérj bocsánatot..." válaszoltam. 

Sóhajtott. "Kísérj el kaját venni, utána beszélgetünk bent." 

 Bólogattam és elindultunk. 

***

"...szóval lefújta a látogatást a munkájáért! Hogyan ne lennék mérges?!" panaszkodtam Taehyungnak, miközben a tésztáját ette. "Miért nem figyelsz?!" 

"Uhuh..." mondta és folytatta a rágást. 

Felnyögtem és hátradőltem a kanapén. "Hazajönnek a szüleid vagy valami? Soha sem láttam itt őket." 

"Azt mondták, hogy két hét múlva jönnek vagy valami ilyesmi, nem tudom." válaszolta.

"Jó neked, a szüleid nincsenek itthon és nem irányítanak téged, vagy rontják el a kedvedet." mondtam 

"Igen, de magányos vagyok, te legalább látod a szüleidet minden nap." mondta és megitta a vizét. 

Nyeltem. Talán hálátlan vagyok. 

"Hé Hyejin, gyere és takarítsd ezt fel, mielőtt elmész." mondta Taehyung. 

"Hé! Miért nekem kell feltakarítanom, amikor te ettél?!" 

"Persze, meghallgattam a panaszkodásodat és most segítened kell takarítani." mondta és vigyorgott, majd leült a kanapéra velem szembe. 

Megforgattam a szemeimet. 

Hirtelen megszólalt a telefonom. "Tessék?" válaszoltam.

"Hyejin, jó vagy?" Seojun volt az. 

"Jól vagyok Seojun, én csak-" 

Megálltam, amikor Taehyung ridegen rám nézett, rájöttem, hogy csak Seojunt utálja, senki sem tudja miért. Megharaptam a számat és nem szóltam semmit. 

"Hyejin? Ott vagy?" szólt Seojun.

Az ujjamat a szám elé tettem, mondva Taehyungnak, hogy nem adjon ki semmilyen hangot, mert Seojun fel fogja ismerni. Taehyung vigyorgott.

"...Jól vagyok, mit csinálsz mos-" Félbe lettem szakítva, amikor Taehyung elkezdett furcsa hangokat kiadni, hangosan, félbeszakítva a beszélgetésünket. Próbáltam elhallgattatni. 

"Ki az?" kérdezte Seojun.

"Mennem kell, szia." mondtam és letettem a telefont.

"HÉ KIM TAEHYUNG!" futottam felé, majd megütöttem. 

"Mi? Ez az én házam és te a pasiddal beszélsz előttem. Dicsekedni próbálsz?" mondta és ellökött. 

"Mindegy! Most hazamegyek." mondtam és elmentem.