Mr.Arrogant | kth. | magyar »1.könyv

35.fejezet

Elmentünk egy közeli étterembe. Kifizettem Taehyung ételét és néztem ahogyan eszik, mivel nem voltam éhes. 

"Miért nem eszel?" kérdezte Taehyung. 

"Már ettem a szüleimmel, szóval nem fogok többet enni, már tele vagyok." válaszoltam és a fejemet az asztalra helyeztem, miközben még mindig őt bámultam. 

"Hé, mondd 'Á'" Taehyung egy nagy kanál rizst tartott a szám elé. Megráztam a fejemet, nem akartam már enni. 

"Itt jön a repülőgééép" mondta aranyosan és hirtelen átváltozott egy kisgyerekké. Elkezdett furcsa repülőgép hangokat kiadni. Kifejezetten kínosan éreztem magamat, hiszen mindenki minket bámult, szóval gyorsan megettem a rizst. 

"Finom, ugye?" kérdezte és folytatta az evést, miközben én csak bólogattam. 

"Menjünk." mondta, amikor végre végzett és kisétáltunk az étteremből. 

"Most hazamegyünk?" kérdeztem, miközben az utcán sétáltunk. 

"Miért? Szeretnél még időt tölteni velem?" 

"Oh,kérlek. Inkább elkerülnélek téged." viccelődtem. 

"Taehyung szomorú." mondta. Megforgattam a szemeimet és mosolyogva elfordultam. 

Hirtelen Taehyung megjelent előttem, nekem háttal. "Ugorj a hátamra." mondta. "Elviszlek valahova." 

Vigyorogtam és nagy erővel ráugrottam a hátára. 

"Hé! Nagyon nehéz vagy." mondta Taehyung, miközben próbált egyensúlyban maradni. 

"Gyerünk!" mondtam izgatottan. "FUSS TAEHYUNG, FUSS!" 

A meglepetésemre Taehyung képes volt gyorsan futni, miközben engem cipelt a hátán. Erősen kapaszkodtam, félve attól, hogy leesek. Végre elértük a célállomásunkat, a parkot. 

Lihegve lelassult. "Most már letehetsz." mondtam. 

Figyelmeztetés nélkül engedett el, amitől seggre estem. "HÉ! KIM TAEHYUNG!" kiáltottam, miközben ő hisztérikusan nevetett rajtam. 

Megforgattam a szemeimet és próbáltam eltűrni a fájdalmat. "Oké oké, bocsánat." kért bocsánatot Taehyung miután kinevette magát. Kinyújtotta a kezét, hogy segíthessen, de nem fogadtam el.

"Bosszantó idióta" mondtam az orrom alatt. 

"Aww, nézd, most ki duzzog." nevetett ki. 

Lassan lábra álltam és elsétáltam előtte, egy pad felé indulva. 

Mielőtt még leülhettem volna, két kezet éreztem a derekamon és valami nehezet a vállamon. Lefagytam és a szemeim kikerekedtek. 

"Taehyung?"

"Hmm?" válaszolt, miközben engem ölelt hátulról. 

"Mit csinálsz?" kérdeztem.

"Maradjunk még így egy kicsit, egy kicsit hideg van." Mondta és erősebben fogta a derekamat. Csak mosolyogni tudtam. 

Egy kis idő után végre elengedett. Felé fordított, szóval most szemben álltunk egymással. "Mondanom kell valamit." mondta és leültetett a padra. 

"Mi az?" kérdeztem, miközben leült mellém. Rám nézett egy pillanatra, próbált mondani valamit, de úgy látszott, a szavak nem tudtak kijönni a száján. 

"Ömm." Felnyögött és elfordult, hirtelen nagyon frusztrált lett. Kíváncsi lettem. 

"Hülye vagy?" mondtam neki. "Mit akarsz mondani?"