Régi Út, Talán Új Célok [SZÜNETEL]

2. Rész

Csak meredtem a magas fiúra aki zavartan nézte a padlót. Felismert volna?

- Aria, minden rendben? Olyan sápadt vagy- kérdezte Jin aggódva.

- I-Igen...é-én...készülődök- rohantam fel és becsaptam a szoba ajtóm.

Ez nem lehet! Ő nem lehet Ő! Ez lehetetlen. És pont a mostoha nővérem pasija? Ez már nevetséges.
Idegesen túrtam a hajamba és azon gondolkoztam milyen hamar tudnék innét megszökni.
Sajnos nem jutottam messzire még a tervekkel sem mert hamar megzavarták nyugtomat.

- Jenna küldött fel, hogy nézzem meg jól vagy-e- jött be a szobámba Hanna kopogás nélkül.

- Jól vagyok- ráztam meg a fejem és a szekrényembe kezdtem keresgélni, hogy mit vehetnék fel.

- Ismeritek egymást Jungkook-kal?- tette fel a kérdést amire nem tudtam válaszolni.

Ha elmondom teljesen ki kell tálalnunk, de ha azt mondom nem akkor lehet megbántom...

- Nem. Még sosem láttam- fordultam felé és megláttam a mellette álló barátját. Az az JungKook-ot.
Kook szemeiben először csalódottságot láttam majd...nem törődömséget. Mintha elfogadta volna, megfeszültek izmai és keményen nézett rám.

- Még sosem láttam ezelőtt, Ari-t- felelte hűvösen.

Kikerekedett a szemem és az állam a földet súrolta. Egyrészt becézett, de nem akár hogy. 9 éve nem hívott senki sem így. Sőtt az előtt is csak ő nevezett Ari-nak. Másodszor... Az a hangsúly olyan rideg volt, hogy a sivatag is megfagyott volna. Velem sosem beszélt még így. Hangja mindig szívmelengető és lágy volt. Nem kemény és távolság tartó.

- Aria!- hallottam meg végre Hanna hangját.

- Am igen?- kaptam rá tekintetem.

- Azt kérdeztem jól vagy? Már megint olyan sápadt vagy- tette a kezét a homlokomra.

- Igen jól vagyok- toltam el a kezét.

- Mit veszel fel estére?- ment a szekrényemhez és kivett belőle néhány ruhát.

- Hé, tudtommal az még mindig az én szekrényem!- szóltam rá.

- Hanna nem mindenki szereti ha a szekrényébe nyúlnak- szólelt meg Jungkook.

És milyen igaza van. Kiskorom óta utálom ha bárki rajtam kívül belenyúl a szekrényembe.
Emlékezne rá?

- Jol van na. Egyébként ez jól állna- adott a kezeme egy fekete ruhát, amit még anyától kaptam karácsonyra.

- Köszönöm- néztem magamhoz a tükörnél.

- Ugye megcsinálhatom a sminked?- csillogtak a szemei

- Majd igen, de most hagyjatok öltözni.

Bólintottak és kimentek. Utolsó pillantást vetettem magamra a tükörben majd felvettem a ruhát és kerestem hozzá harisnyát, valami kabát szerűt hogy ne faggyak le, cipőt amiben viszonylag tudok járni meg persze egy táska és némi ékszer is elmaradhatatlan.

A végeredményt nézten a tükörben mikor kopogtak. Azt hittem Hanna jött megrontai az arcomat, de nem. Legnagyobb meglepetésemre JungKook jött be miután azt kiabáltam, hogy Gyere.

- Hát te?- nézten hátra rá.

- Miért nem mondtad?- kezdte azonnal.

- Mire gondolsz?- szorult össze a torkom.

- Tudod te nagyon jól, ne játszd a hülyét!- förmedt rám.

- Nem akartam könnyes búcsút- mondtam egyszerűen.

- És akkor minden szó nélkül le kell lépned? Évekig vártam hogy vissza gyere! Aznap a szüleim elmondták, hogy elmentél én meg teljesen össze omlottam! Nem lett volna könnyes búcsú csak akkor tudtam volna, hogy talán jelentettem neked valamit. Ezekszerint semmit- suttogta szomorúan.

Szemeim megteltek könnyel, de nem engedtem utat nekik. Míg ő itt van, nem.

- Sokat jelentettél nekem. Nagyon. De mit vársz egy kis gyerektől? Fel sem fogtam még mi történik. Csak boldog voltam hogy utazunk! Bocsáss meg, hogy kisgyerekként nem éppen egy fiút tartottam az első helyen!- fordultam felé. Kár volt.

Minden önbizalmamat elvesztettem sötét szemeibe nézve.

- Csak hogy tudd. Annak a fiúnak te voltál az első helyen- mondta a szemembe.

- Kook...én..elszúrtam..tudom.. nagyon jól tudom. De én már nem az a kislány vagyok mint mikor innét elmentem. Változtam- hajtottam le a fejem.

- Te mindenhogy tökéletes vagy Aria. Ezt te is tudod- mondta utoljára majd hallva az ajtó nyitódását és csukódását arra következtettem, hogy JungKook kiment.

Végre kiengedhettem a könnyeim és lerogytam az ágyra.
Miért? Miért kellett ezt mondania?

-------Visszaemlékezés-------

6 éves voltam. Nyáron a legtöbb időt a szabadban töltöttem, de szerencsére nem egyedül. JungKook-kal mindig kitaláltunk valamit, ahogy álltalában a gyerekek, hogy ne unatkozzanak.
A régi házunk hátsó udvarán voltunk és homokoztunk. Éreztem valami rászállt az arcomra.

- Ari valami sárga van az arcodon- nézett rám Kook.

- Mi? Hol? Hol?- kezdtem el az arcomat csapkodni.

- Ne, ne csapkodj!- szólt rám Kook, de késő volt. Csípős érzést  éreztem az arcomon ami később átváltott égetőre.

Zokogtam Kook pedig próbált nyugtatni.

- Mi a baj gyerekek?- jött oda hozzánk anya.

- Ari arcát megcsípte egy méhecske. Tessék segíteni kérem- nézett Kook anyára.

- Gyertek- vette az ölébe és kis barátommal a nyomunkban bevitt a nappaliba.

Leültetett a kanapéra és kiment ecetért.

- Anya...- szipogtam. - Fel van dagadva- nyomkodtam a fájó, pufi arcom.

- Ne nyúlj hozzá Kicsim- vette el a kezem amit Kook fogott meg.

- Szorítsd meg ha fáj- simogatta a karom.

Anya az arcomnak nyomott egy ecetes vattát. Azonnal Kookie kezére szorítottam.

- Kész is. Reggelre már nem is lesz ilyen nagy- vette el a vattát anya egy végtelennek tűnő idő után.

- Nagyon csúnya vagyok?- kérdeztem Kookot.

- Te mindenhogy tökéletes vagy, Aria. Ezt te is tudod- mondta mosolyogva és az orromra puszilt

----------------------------

- Annyira sajnálom- motyogtam teljesen megtörve a szobám sötétének.

Ohayoo!! Kicsit hosszú lett remélem nen bánjátok és remélem nen lett túl hosszú.
Ha tetszett ☆-oljatok vagy kommenteljetek!

By: Nini