Régi Út, Talán Új Célok [SZÜNETEL]

31. Rész

De végre valahára megérezhettem mézédes ajkait, ahogy kiéhezett ajkaimhoz érnek.
Lassú és lágy tempót vett fel amit nagyon hamar viszonoztam is. Félő volt, hogy ha sokat mozgológunk kiesünk, de nem érdekelt. Átkaroltam a nyakát és közelebb húztam magamhoz. Éreztem ahogy elmosolyodik és eddig a nyakamon pihenő keze a derekamra csúszott.

Nem tudom pontosan meddig lehettünk ott és meddig falhattuk egymás ajkait, de csak azt érezük, hogy az alattunk lévő óriás kerés elindult. Mikor újra megállt elválltunk egymástól. Pihegve és kipirultan néztem a szemeibe, ami nem csak a csók hatása volt, hanem már ott fennt is eléggé hűvös volt.

Nem szóltunk egymáshoz csak miután kiszálltunk egymás mellett sétálunk minden szó nélkül. Gondolom rájöhetett, hogy ideje lenne menni, mert a kijárat felé vette az irányt.

Valószínüleg megunta a csendet és megszólalt, de bár ne ezt a témát hozta volna fel.

- Mikor ideköltöztetek...azóta gondolkoztam ezen...- kezdte lassan és megvárta míg végre képes leszek a szemeibe nézni. Nos arra várhatott ezért megállt és szembefordult velem.

Félve néztem fel rá mert most jutott el a csepnyi agyamig valójában mit is csináltam.
Ha ez kiderül...én leszek a suli második Aria Parks-a és egyben a legnagyobb cafkája.

- Nagyon furcsa érzésem van mikor velem vagy. Olyan mint régen, de akkor azt hittem, hogy csak mert sok időt vagyunk együtt, de most már rájöttem. Amit én érzek az szerelem. Ezt azóta érzem mióta vissza jöttetek, de magamnak sem mertem bevallani mert féltem tévedek, de akkor amikor nem vagy velem felemészt az utánad érzett hiány. Amikor...elmentetek apa csak annyit mondott majd vissza jössztök. Nos igen, nem jöttetek. 14 éves koromig vártam rád. Utána feladtam és elkezdtem kiépíteni magamnak egy biztos helyet. Ez volt Hanna és a bandája. A suliban így nem én lehettem a depis srác, hanem akire mindenki felnéz, amit most már nagyon bánok. Várnom kellett volna még rád, nem feladni és gyáván máshoz menekülni. Sajnálom. Kérlek bocsáss meg nekem Aria...- csuklott el a hangja és egy könny csepp szántott végig meggyötört arcán. Mielőtt leeshetett volna a mélybe, hogy örökre eltűnjön az ujjaimmal felázztattam, de erre csak sokkal több jött. Mindet letörölgettem közben a válaszon gondolkozva amit végül meg is adtam neki.

- Én őszinte leszek. Elég volt a hazugságokból. Nem tudom pontosan mit érzek. Imádok veled lenni JungKook, teljesen olyan mint réged, de azt hiszem az érzéseim is olyanok mint régen. Nekem te a legjobb barátom vagy és ami ott fennt történt az egy hiba volt. Nem lett volna szabad annak megtörténnie. Én TaeHyung-ot szeretem és úgy gondolom nekem ő az igazi. Sajnálom JungKook. Remélem egyszer meg tudsz bocsátani- potyogtak a könnyeim, amiket nem törölt le csak érzelem mentes arccal figyelt engem.

- Azt Gondolod... Vagy tudod?- kérdezte hűvösen.

Picit gondolkoztam a válaszon, de csak megráztam a fejem.

- Azt hiszem...- vallottam be.

- Aria... Annyit tudj, hogy számomra már nem vagy legjobb barát. Te több vagy attól sokkal és ha neked én csak egy barát vagyok akkor sajnálom, de tényleg nincs miről beszélni. Én csak barát nem tudok lenni.
Reménykedem, hogy az a csók ott fent jelentett neked valamit és talán felnyitódott a szemed, de nem...ezt nagyon sajnálom- motyogta a végét majd egy szomoró mosoly kíséretében megadta nekem a legyelem döfést. - Ég veled. Örökre.

Ezek után a szavak után fogta magát és ott hagyott. Egyedül magamba roskadva. A könnyeim patakokban folytak, de nem adtam hangot a szomorúságomnak. A nyuszimat megfogva baktattam haza. Éreztem a lábaim kezdtek elfáradni, de akkor is haza vonszoltam magam. Kinyitva az ajtót levettem a kinti ruháim és minden szó nélkül mentem el a nappaliban lévő családom mellett fel az emeletre. Láttam még a nővérem minden tudó tekintetét és az önelégült mosolyát, de ahogy meglátta az elfolyt sminkem a sok sírástól az arc kifejezése is megváltozott.
Aggódva pillantott rám és hallottam, hogy utánam jön. Nem csuktam be az ajtót mikor bementem a szobámba csak ledőltem az ágyra. Térdeimet felhúva összegömbölyödve hevesen vettem a levegőt.
Az ajtó becsukódását jelző jellegzetes hang meghallása után kitört belőlem a zokogás. Éreztem, hogy besüllyed mellettem az ágy és két kar húz szeretet teljes ölelésbe.
Csak hullajtottam a könnyeimet amik fogalmam sincs mikor fognak elfogyni, mert mikor egyet letöröltem jött helyette öt.
Hanna csak kitartóan ölelgetett és a hajamat simogatta. Nem kérdezett semmit, de gondolom miután nagy nehezen megfogok nyugodni rá fog kérdezni.

És mily meglepő az elméletem be is igazolódott. Miutan sikeresen elfogyott minden könnyem és elhasználtam 100 darab papír zsepit ra kérdezett, de kicsit meglepődtem.

- Megcsókolt ugye?- kérdezte szomorúan csillogó szemeimbe nézve.

- Mi?- kérdeztem ennyit, de csak az orrom alá dugta a telefonját én meg nem hittem a szememnek. Az egész FaceBook tele volt azzal a képpel amin Kook éppen engem csókolt. Lefagyva néztem a képet és csak egy kérdés zakatolt a fejemben. Vajon Tae látta már?

- Igen látta- mondta ki a fejemben elhangzott kérdésre a választ a nővérem.

- És...- suttogtam, de nem tudtam befejezni mert valaki éppen rá feküdt a csengőre.

Na ez érdekes lesz... Bassza meg...

Ohayoo! Bocsánat a viszonylag sok kihagyásért, de mindig igyekszek hamar hozni részt.
Ha teszett ⭐-oljatok vagy kommenteljetek.

By: Nini