Régi Út, Talán Új Célok [SZÜNETEL]

20. Rész

A lábaim egyenesen a város szélére vittek. Nem tudom miért pont ide jöttem. Csak valahányszor kiskoromban rossz kedvem volt ode menekültem.

De nem csak sima fák voltak itt, hanem a sok bokor és egyéb növények mögött egy kis elhagyatott rét volt. Telis tele volt gyönyörűbbnél gyönyörűbb virágokkal, a körülötte lévő fák kissebb burkot alkotva fedik be és nem engedik, hogy a nap bejusson, kivéve középen.
A nap kissebb vonalban hatolt be egyenesen a közepébe.

Nosztalgikus mosollyal az arcomon sétáltam a közepébe és leültem. Néhány percig mosolyogva piszkáltam a füvet majd szedtem virágokat amikből koszorút kedtem fonni. Régen mennyire szeredtem ezt.

-------Visszaemlékezés-------

- Ari neked ez, hogy megy? - nézte a gyors kezeimet Kook, ahogy egymás után fonom össze a különböző és színes virágokat.

- Gyakoroltam nagyon sokat- vontam vállat mosolyogva és a kész koszorút a fejére raktam.

- Köszönöm- igazított a fejére és rám mosolygott.

- Aranyos vagy- kuncogtam és kezdtem egy újat.

- Meg mutatod, hogy kell- hajolt közelebb a fülemhez és felé kaptam a fejem de pont akkor találkozott az ajkam az övével.

- Te megcsókoltál!- kiabáltuk egymásra, de egyikőnk sem nézett ki úgy mintha bánná.

- Igen- mondtuk egyszerre picit pirulva.

Olyan finomak az ajkai...

----------------------------

Mosolyogva fejeztem be az elkedett koszorút és a fejemre raktam.

Léptek zaját hallottam a fák mögül. Érdeklődve néztem ki találta meg a rejtek helyem. Nem sokkal később egy kissé csapzott Kook lépett ki a védelmet nyújtó növények mögül.

- Honnan...- néztem rá nagy szemekkel.

- Emlékszem- jött közelebb és leült mellém.

- Miért te?- néztem rá kérdőn.

- Mire gongolsz?- tépkedte a fű szálakat.

- Miért te jöttél?- kérdeztem konkrétabban.

- Mert csak én tudtam, hogy hol vagy- adott egyenes választ.

- De lehettem volna máshol is- néztem fel rá a fű tanulmányozása közben. A tekintetünk találkozott és kisfiúsan elmosolyodott.

- Mindig csak az a sok DE ami megnehezíti az életed- rázta a fejét.

- Ha az élet könnyű lenne akkor nem lenne kihívás.

- És te Imádod a kihívásokat.

Helyeselve bólintottam.
Egyszer csak levette a felyemről a koszorú és a saját fehére rakta.

- Hé az az enyém- nyúltam utana lebiggyesztett ajkakkal.

- Csinálj még, és taníts meg. Úgy sem tanítottál még meg

- Jó- ültam át mellé és elkezdtem csinálni. - Kérdezhetek valamit?

- Persze- mondta végig a kezeimet nézte.

- Meséld el...milyen volt neked Aria Parks?- tettem fel a kérdést amitől picit lefagyott.

- V nem elmondta?- szólalt meg kis hallgatás után.

- De, én a te szemszögedből is szeretnét tudni- hagytam abba és ránéztem.

- Nos akkor. Bemutatnom nem kell gondolom. Velem mindig veszekedett. Volt néhány jó pillanatunk, de ennyi. Utána elkezdett furcsa mód közeledni felém. Elsőre az fogott meg benne, hogy olyan volt mint te. A nevetek is ugyan az volt így muszáj voltam vele barátkozni mert meg akartan tudni, hátha tud rólad valamit. De mint kiderült semmi közötök egymáshoz. Utána már hiába akartam hátrálni, nem ment. Teljesen bekebelezett és elhomályosította a látásom. Már csak a vak szerelmet láttam ami így vissza gondolva nem is volt szerelem. Csak egy vonzódás, de az sem a bensője miatt volt- mesélt tömören.

- Szóval miattam kezdtél vele?- csodálkoztam.

- Igen mert akkor nagyon sokat jelentetél nekem és meg akartalak találni- vallotta be.

- De akkor most miért vagy velem velem ilyen? Régen... Olyan barátságos és kedves voltál velem... Most miért bátassz?- kérdeztem szomorúan csillogó szemekkel.

- Igazából én sem tudom... Talán mert félek, hogy Tae elvesz tőlem- vallotta be.

- De akkor küzdj- vontam vállat.

- Na ez az Ari amit nem tehetek. Nem küzdhetek érted- tárta szét a karját.

- És miért nem?- vantam fel az egyik szemöldököm.

- Hanna miatt. Tudod én nagyon szeretem őt...de van más akit jobban- nézett a szemembe.

- Akkor miért nem mondod el neki?- tártam szét a karom.

- Az nem olyan egyszerű- rázta a fejét.

- Akkor be kell tudnod, hogy én bizony boldog vagyok- vontam vállat és felálltam.

- De be fogom bizonyítani, hogy még mindig fontos vagy számomra- fogta meg a csuklóm és felállt majd lenézett rám ahogy felém tornyosult.

- Várom Kookie- bólintottam

Ohayoo! Nem lett nagy durranás ez a rész. Talá mert eléggé este írtam. Bocsánat, hogy nem tegnak raktam ki csak a net nem igagán volt a legjobb így csak ma reggel tudtam felrakni.
De ha valamilyen csoda folytán tetszett ★-oljatok vagy kommenteljetek

By: Nini