Régi Út, Talán Új Célok [SZÜNETEL]

11. Rész

Nem sírtam. Egy csepp könny sem csodult ki a szemeimből, hisz nem szomorú ( Na jó talán kicsit az is) hanem dühös voltam. Dühös Kookra amiért leribancozott.
Hisz nem vagyok az. Amúgy sem szerelemből járok Tae-vel hanem a hülye "szabály" miatt.
Félek ha nem játszok hitelesen mindenki rájön és Tae megharagszik esetleg megüt amiért lentebb esett a gimi táplálék láncán. Mert lehet Hanna és csapata van legfelül de Tae velük egy szinten van és így most már én is. Hurra még egy dolog amiétt nem lesznek rendes barátaim.
De Kook és Tae között feszülő ellentét az idegeimre megy. Miért nem fogadja el Kook hogy nekem ő már senki? Már egy barát sem hisz a barátok nem ilyenek. Ő már nem olyan mint régen volt. Már semmi sem olyan. Miért nem lehetünk olyanok mint régen? Gondtalanul játszani a fűben és azon gondolkozni hogy lehetne eljutni cukorországba.

-------Visszaemlékezés-------

- Kook szereted a cukrot?- fogtam legjobb barátom kezét és eldőltünk a pokrócon a hátsó kertjükben.

- Igen. Tudom hogy te is szereted- mosolygott rám.

- Igen nagy szeretem. El akarok jutni Cukorországba- csillogtak a szeme ahogy a felettünk elsuhanó felhőket néztem.

- Vigyél majd magaddal- kuncogott.

- De nem tudom hogy kell eljutni- szomorodtam el.

- Okos kislány vagy. Rá fogsz jönni- adot puszit az arcomra amitől elpirultam.

Ha egyszer eljutok Cukorországba mindenképp magammal fogom vinni.

----------------------------

A gondolatra halvány mosoly kúszott szomorú ajkaimra és a fejmet a hideg ablaküvegnek támasztottam és így néztem ki a délutáni nyugis utcára.
Nem értem reggel miért olyan nagy a nyüzsgés. Hisz az idő után nem rohanni kell ami amúgy is rohan hanem megélni és élvezni a pillanatot.
Ilyen gondolatok kavarogtak a fejembe amikor kopogtak.
Oda se nézve kiabáltam egy 'Jöhetsz'-t.

Az ajtó halk nyikorgással kinyíllt ezzel megtörve a szoba csendjét. A viszonylag nagy szobát beárasztott az ajtón keresztül belibbenő vacsora illat. Hal... Utálom a halat.

- Aria...minden rendben?- kérdezte a mostoha apám.
Persze hogy ő jön és nem anya. Hisz ő vacsorát csinál. Pedig most egy anyai ölelésre van szükségem semmi másra.

- Nem. Semmi sincs rendben- mondtam az igazságot.

Bejött a szobába és leült mellém. Hálát adok az égnek amiért megcsinálták ezt az ablak ülést. Most meghalnék egy ilyen nélkül.

- Tudod hogy nem úgy gondolta- simogatta meg a kezem.

- Nem, nem tudom. Nem tudom ki az az ember akivel napi szinten haza jár a lányod. Nem tudok róla semmit- mondtam az igazságot. Már tényleg nem tudtam Kook-ról semmit. Már nekem csak egy idegen.

- Aria anyád elmondta- vallotta be. Áh köszi anya. Ch a szülőkben meg lehet bízni persze.

- Akkor tudsz mindent- vontam meg a vállam.

- Miért nem mondtad hogy te szerelmes vagy Kookba?- kérdezte mire a szemeim akkorák lettek mint a bécsi kapu.
Én? Szerelmes? Ráadásul Kookba? Oké anya jó vicc volt, de nem vagy vicces.

- Nem vagyom- ráztam a fejem.

- Persze azért nézel rá úgy. Már az elején ki kellett volna hogy szúrjam. És azért van az a TaeHyung gyerek mert féltékennyé akarod tenni igaz?- folytatta az értelmetlen sületlenségeket.