7.

327 13 0
                                    

A nagy nappaliban ülünk mindannyian, miközben monopolyzunk ami már kezd nagyon unalmas lenni.
Főleg mert a rajzolt teknősömet senki nem találta ki, sőt Chris azt hitte rá hogy egy szikla.
Fél 10 körül lehet mikor Gina felmegy lefeküdni, miután elénk pakol még egy tálca süteményt. Az asztalon lévő piros műanyag poharamért nyúlok majd felhúzom a lábam és hátradőlök.
Aaron és Sierra között ülök,mellette Matt, az előttünk lévő másik kanapén Kristen és Chris velem szemben pedig Cameron.
-Srácok ez nagyon unalmas!-nyöszörög Aaron mellettem -Nincs valami más játékotok?-néz Sierrara majd Camre
-Játszunk én még sohát!-kiált fel Jack
-Fent vannak tábláim!-von vállat Cameron
-Játszuunk!-bólogat izgatottan a hím nemű szomszédom
-Lányok?-néz ránk Jack
-Felőlem!-rántok vállat
-Én benne vagyok!-bólogat Sierra, ahogy Kristen is.
-Akkor lehozom!-áll fel Cameron majd az emeletre siet.
-Nekem van egy appom amin vannak ehez kérdések!-kapja elő telefonját Chris majd ahogy látom keresni kezdi az alkalmazást.
-Alkohollal vagy nélküle?-kérdezi Brent amin mindenki elgondolkozik
-Piával az igazi!-tárja szét karjait Jack.Sierra szemforgatva a konyhába megy majd mindenkinek hoz egy üveg sört. Cameron ekkor tér vissza, kezében 6 kor alakú táblával aminek az egyik oldalán az "Én még soha" másikon pedig az "Én már igen " felirat áll.
-Mondom a szabályt!-kezd el mindenkinek alkoholt tölteni a poharába Jack -Az iszik akire igaz!Nem lehet csalni,szerintem mindenkinek van itt olyan aki mindent tud róla!-néz körbe mire bólintunk.
Cameron felém nyújt egy táblát,miközben rám mosolyog majd visszaül a helyére.
-Oké akkor, mindig más olvassa fel, de ha van jobb ötletetek akkor azt is mondhatjátok!-magyarázza tovább Jack
-Oké, haver kezdjük már!-szólal fel Chris. Gilinsky vág egy grimaszt majd a középen lévő asztalon lévő telefon fölé hajol.
-Oké, az első inkább a lányoknak szól!-néz ránk -Én még soha nem tömtem ki a melltartóm!-neveti el magát a végen.
Felnevetunk azonban senki sem iszik.
-Sierra hazudsz!-kiált fel Cameron a mellettem ülő lányra mutava
-Cameron!-néz rá mérgesen barátnőm azonban nincs mese. Vörös fejjel iszik bele a poharába
- 12 éves voltam!-duzzog amin jót nevetünk. A következőt Sierra olvassa.
-Én még sosem szexeltem liftben!-Kristen és Chris az "én már igen" feliratra fordítanak majd Chris iszik,mivel Kristen vezet.
-Beragadtunk!-magyarázza Kristen mire mindenki felnevet
-Én még sosem csaltam meg a barátomat/barátnőmet!-olvassa Kristen mire mindenki iszik mivel mindenkire igaz. Milyen őszinte kis társaság vagyunk.
-Én még sosem csókoltam meg két lányt/fiút egy este alatt!-olvassa Cam.Elhúzza a száját ,mindenki iszik csak ő és Jack nem. Szép.
-Én meg sosem voltam egy éjszakás kapcsolatban!-olvassa fel Aaron. Zavartan nézelődik mindenki
-Én szinte mindig!-nevet fel Aaron majd iszik. Nagy meglepetésemre Cameron sem iszik.
-Én még sosem aludtam buli utan egy pasinál/lánynál!-olvasom fel mire egyből Cameronra nézek. Pimaszul elvigyorodik majd a poharamra néz.
-Óh, igyál bébi tudom, hogy jó éjszakád volt múltkor!-biccenti meg kicsit a poharamat barátnőm.Cam értetlenül néz rám,válaszul picit megrázom a fejem miszerint nem mondtam el Sierranak ami történt köztünk és beleiszok a poharamba. Ahogy Aaron, Jack és Cam is.
-Én még sosem kavartam a legjobb barátom testvérével!-olvassa Sierra mire a számban tartott sört Cameron is és én is félrenyeltük. Ilyen létezik? Vagy csak az univerzum szórakozik velünk? Mennyi esély volt arra,hogy ilyen kérdés felmerűlhet? Egy a millióhoz.
-Brook jol vagy?-kérdezi Sierra aggódva
-Persze,minden oké!-mosolygok.
-Úgyis tudom a választ,mehetünk tovább!-mosolyog rám.Visszamosolygok majd amikor Sierra elfordul aggódva nézek az előttem ülő szepfiúra.
Két kör után felfüggesszük a játékot,mivel már mindenki fáradt szóval a srácok is szépen lassan elmennek.
-Mikor érkeznek a lányok?-kérdezem Sierrától miközben a folyosón sétálunk vissza a nappaliba
-9kor száll le a gépük. Kimegyek értük,aztán haza jövünk!-magyarázza Si miközben már a nappaliban szedjük össze a szemetet. Sierra 4 koszorúslánya közül kettőt ismerek, velük szintén az egyetemen találkoztunk, a másik kettő viszont Sierra gyerekkori barátai csakhát mindenkit más felé költözött egyetem után.
-Felmegyek, lefekszem.Még felhívom Brent- mosolyog rám -Jó éjszakát!-lép hozzám majd puszit nyom az arcomra
-Jó éjt Cam!-kiáltja el magát,mire válasz érkezik a konyhából. Összeszedem a maradék műanyag poharat,amikkel a konyhába megyek és a kukába dobom. A púltnál Cameron ül a laptopjával.
A játékban történtek után csak arra tudok gondolni amit Sierra mondott és hogy ki sem nézné belőlem,hogy bármit is csinálnék az öccsével. Mi történne ha megtudná milyen érzéseket kezdek táplálni Cam iránt. Nem veszíthetem el Sierrát.
Az utolsó adag poharat is a szemetesbe dobtam, majd miután megmostam a kezem kifelé indultam a konyhából,azonban a bárszéken ülő Cam megfogta a kezem.
-Hé!-olyan lágyan szólal meg, hogy legszívesebben a karjaiba ugranék -Minden rendben, gyönyörűm?-kérdezi édes mosollyal, közben hüvelykujjával simogatni kezdi a kézfejemet.
-Aha!-válaszolok rá sem nézve. Meztelen lábamat figyelem, majd szemem az engem fogó kezére téved.
-Mi a baj?-lép elém. Állam alá teszi kezét majd picit felfelé biccentve szemembe néz
-Nem csinálhatjuk ezt, Cameron!-nézek rá kétségbeesetten
-Nem csinálunk semmi,Brooks!-rázza meg a fejét majd kezét arcomra simítja
-Ez nem helyes!-rázom meg én is a fejem
-Mi nem helyes?-kérdezi zavartan
-Nem tudom te hogy érzel, de én 3 napja folyton a csókra gondolok és legszívesebben most is megcsókolnálak!-fakadok ki miközben kifordulok kezéből
-Ugyan ezt érzem én is!-kap el ismét
-De ez nem jó,Cam!A nővéred a legjobb barátnőm!Szóba sem állna velem ha ezt megtudná. És hallottad, nem is gondolná hogy köztünk lehet akármi is!-magyarázom miközben a szemem megtelik könnyel. Miért sírom el magam mindjart? Mi a fene van velem?
-Igazad van,de..
-Nincs de, Cam!-rázom a fejem majd hátrálni kezdek -Jóéjt!-rá sem nézek,mivel amint elfordulok kibuggyan egy kövér könnycsepp. Az emeletre megyek, majd átöltözök. Majd reggel lezuhanyzok.
Bebújok az ágyba majd nyakig betakarózva hunyom le a szemem ahol nem látok mást, csak azt a tökéletes mosolyt, a szeme alatt megjelenő nevetőráncokat és a haját. Imádom a haját.
A telefonomat felmarom az asztalról majd beledugva a fülesemmel fekszem vissza és elindítom a kedvenc lejátszási listám. Így talán sikerül elaludnom anélkül, hogy rá gondolnék.
Aha,tévedtem..

All that matters is you,Baby! -Cameron Dallas FanfictionOnde histórias criam vida. Descubra agora