11.

364 13 0
                                    

Az ebédet befejezve,ami isteni volt és Cameron nem engedett fizetni az apartmanja felé vettük az irányt miután vettünk két jegeskávét a Starbucksban.
Cam a kocsiban elindította a vlogját ami engem először nagyon zavart, aztan miután megszoktam,hogy nem csak hozzám beszél, és hogy amit mondok az az egész világ hallani fog már egész elviselhető volt.

A lakásába érve, egyből a múltkori este jutott eszembe. A nappaliba érve elém tárult LA gyönyörű panoramája, mivel Cam a 10.en lakik, és a nappali egyik fala üvegből van ami elképesztő. A hatalmas falra rögzített tévé alatt Cameron sapkái sorakoztak,különböző színben. Ezzel szemben egy szürke kanapé volt, alatta fehér szőrme szőnyeggel. A konyhába már ismerősebb volt a látvány, a szintén sötétszürke konyhabútor és a márványpult illett a fehér falakhoz. Miután kellőképp körbeugrált, ha tehette volna még a cipőmet is levette volna rólam, amit a bőrdzsekimmel meg is tett, felhívta a srácokat.
-Szerintem készülj fel!-mosolyodik el majd kivesz a hűtőből egy palack vizet
-Mire?-nézek rá, az egyik bárszéken ülve
-Arra, hogy végig csipkelődni fognak amiért felhoztalak!-húzza el a száját majd megáll előttem. Keresztezem a lábaimat ezzel a szoknyám feljebb csúszik és kicsit felé fordulok.
-Szerintem elbírok velük!-kacsintok rá. Leteszi a kezében tartott vizet , majd mégközelebb lép. Az én székem magasságának köszönhetően így pont egymagasságban vagyunk.
Percekig csak nézzük egymást, ő sem és én sem szólalok meg. Szememmel arcélét fürkészem, majd a nyakát, a szemét és végül az ajkait. Pont ekkor harap alsó ajkára,minek hatásara szaggatottan kezdem venni a levegőt. Mégközelebb lép kicsi terpeszt hagyva ahol az én lábaim vannak így már igazán közel vagyunk egymáshoz.
-Tudom, hogy azt mondtuk nem helyes, de annyira gyönyörű vagy!-simítja tenyerét arcomra. Elvesztem a józan eszem, a rám ereszkedő rózsaszín köd elvakít amit semmi pénzért nem cserélnék vissza a pár héttel ezelőtti életemre.
Megragadom a pólóját és közelebb húzom magamhoz. Ezzel mintha azt mondtam volna 'csókolj meg' , ajkaival az enyémre tapad, és lágyan kezdi kóstolgatni. Szorosan markolom a felsőjét még közelebb húzva magamhoz. Egyik kezével a hajamba túr majd a hátamra simítja a kezét,végül a combomba markol. Szenvedélyesen tépjük egymás ajkait belefeletkezve mindenbe amit a csengő vad csilingelésére zavar meg. Csókunkba morog majd homlokát az enyémnek döntve nyom egy puszit a számra, és az ajtó felé indul.
Lesokkolva ülök egyedül a széken, majd lepattanok, rendezem magam a nappaliban lévő tükörben és után sietek.
-Hol az a híres szépség?-hallok meg egy számomra ismeretlek hangot amin elmosolyodok
-Sziasztok!-köszönök mosolyogva mikor az előtérbe érek.
-Hű, igazak a mende mondák!-boxol az ajtót tartó Cameron vállába majd hozzám lép
-Taylor Caniff!-nyújt kezet elismerő mosollyal
-Brooklyn Adams!-fogom meg a kezét.
-Hagyd a barátnőmet!-hallom meg Aaron hangját mire felnevetek.
-Szia!-ölelem meg. Ezután még egy ismeretlen srác lép elém akit Cameron bemutat majd a nappaliba megyünk.
-Isteni játékot hoztam,srácok!-kezdi a tenyerét dörzsölgetni Colby mire a srácok fájdalmasan sóhajtanak fel. Én Aaron mellett ülök a kanapén aki ekkor felém fordul és közli hogy borzalmas lesz.
Colby egy dárc táblát húz elő a táskájából. Vagyis elsőre úgy tűnt. A kör alakú tábla rengetek fehér cikkejre volt osztva amikre más-más feladatok voltak írva ami már alapból félelmetes volt, azonban mikor ismertette a szabályokat kedvem támadt kiugrani az ablakon.
A játék lényege, hogy mindenki hármat dob,a dobott feladatokat felírjuk egy papírra amik közül kisorsoljuk melyiket kell teljesítenie az illetőnek. Mindenki nevét egy papírra írtak,kivéve az enyémet,én engedélyt kaptam,hogy kimaradjak a játékból hál isten. A neveket egy tálba dobták, így senki nem saját magának dobja a feladatot hanem annak akit húzott.
-Meg fogom bánni!-nyafog Cameron majd felveszi az asztalon lévő kamerát és bejelentkezik. Én a konyhapulthoz ülök,ahol a fiúk a falra szerelték a táblát. Kapok egy tollat és papírt,amire majd írok és elkezdenek játszani.
Először Colby dob, aki Taylort húzta így a dobott feladatok közül az egyiket végre kell hajtania.
A feladatok között van tetoválás, szemöldök-mellkas gyantázás, orr-száj-szemöldök és köldök piercing, láb gyanta es rengetek fájdalmas dolog.

Lassan másfél órája játszanak, nekem pedig már fáj a hasam a nevetéstől.
-Brooklyn kérlek!-hízeleg Aaron, hogy álljak be egy körre
-Nem fogom legyantáztatni a szemöldököm, ki is rúgnak!-nevetem el magam.
-Cameron dobja a tiédet, te pedig Taylorét,ha a gyantázást dobod vállalom!-ajánlja fel Aaron
-Jó!-kiáltok fel mire a srácok ujjongani kezdek. Elveszem Cameron kezéből a kis nyilakat majd a púlt széléhez sétálok.
-Bízom benned Brook!-kiabálja Taylor aki a körmét rágva várja mi lesz a feladata.
A három dobásból az orr piercing került kisorsolásra ami szerintem a legjobb eset, így nem ártottam akkorát a szőke barátomnak.
-Cameron kinyírlak!-veszem el tőle a kamerát és tartom magam elé, amég ő bepozicionálja magát a dobáshoz. -Félek!-nyafogok. Cam rámvigyorog majd eldobja, ami telibe tálalja a középen lévő tetoválás feliratot. Elkerekednek a szemeim,ahogy mindenkié majd a többiekből kitör a nevetés. Cameron dob még kettőt,az egyik a köldök piercing a másik pedig a mellkas gyanta lett amit ki is zártunk. Cameron pörgetett majd a mutató megállt, a köldök piercingnél, én pedig nem tudtam eldönteni sírjak vagy nevessek.
-Sajnálom,bébi!-ölel meg Cameron könnyeit törölgetve a nevetéstől.
-Ez nem vicces!-nézek rá kétségbeesetten mire megsimogatja az arcom
-Megcsókoljalak hogy megnyugodj?-suttogja hogy csak én halljam
-Igen!-vágom rá, azonban nem történik meg,mivel nincs mese.Indulnunk kell Cameron mellkas gyantájára ami felesleges mert egy szál szőr nincs rajt, Aaron lábgyantájára és a mi piercingünkre,mivel a két sráccal egy csónakban evezünk . Felveszem a cipőm és a bőrzsekim majd a táskámat a kezembe véve követem a fiúkat Cameronnal, aki megvárt engem.
-Hé,szexi!-szól utánam mire felnevetek. Elkapja a kezem,majd maga felé fordít. Közel húz magához majd két ajka közé veszi alsó ajkam és lágy csókot lehel rájuk amég a többiek látótávolságon kívül vannak.
Megfogja a kezem majd a lift felé kezd húzni,én pedig nem tudom levakarni a mosolyt az arcomról
-Ennyire örülsz a testékszernek, Brook?-kérdezi Colby nevetve ezzel eszembe juttatva mi vár rám
-Utállak titeket!-komorodik el az arcom amin jót nevetnek.

Nem hiszem el, hogy képes voltam bele menni ekkora őrültségbe.
Már mindenki túl van a feladatán amit Cameron élvez a legjobban. Eddig én is jót szórakoztam Aaron gyantázás sikolyain, és a két srác orr és szemöldök piercingjén, sőt még Cam is félmeztelenre vetkőzött a gyantázás során ami különösen vérpezsdítő látvány volt. Azonban most én jövök, amin már nem nevetek olyan felszabadúltan.
-Add a kezed!-érinti meg Cameron a kezem,miközben a fehér ágyra fekszem.
Mandy, aki elkészítette a srácok piercingjét is, most újabb tűt vesz a kezébe amit amint meglátok szemem elé szorítom az egyik kezem, a másikkal pedig Cam kezét szorongatom.
-Ezaz, Brooklyn te vagy a legjobb csaj a világon!-bíztat Taylor mire elnevetem magam.
-Egy picit fájni fog, akkor szorítsd meg a szépfiú kezét de ne rángatózz mert nem szeretném elszúrni!-hallom meg a fekete haju tetovált lány hangját. A fiúk jót nevetnek a szóhasználaton nekem azonban meghűl az ereimben a vér.
-3..-hallom meg a fiúk visszaszámlálását -2..-mondják egyre hangosabban -Most!-kiáltják,mire a tű átszúródik a köldököm felett lévő bőrön én pedig a fájdalom hatására megszorítom a mellettem álló Cameront.
-Kész is!-lép hátrébb Mandy mire egyből elveszem a kezem a szemem elől és megnézem.
-Ez nagyon szexi!-jelenti ki Cameron
-Ez király!-bámulják a srácok is. Végülis, annyira nem durva és még talán meg is tetszik.
-Büszke vagyok rád!-karolja át Aaron a vállam miközben kifelé tartunk az üzletből vissza Cam autójához.

A srácokat hazavittük,jobban mondva Cameron majd az én lakásomhoz indultunk.
-Had nézzem meg mégegyszer!-fordul felém mikor megállunk a pirosnál
-Cameron, szoknyában vagyok!-nevetek fel zavattan. Ha felhúzom, nem csak az új testékszeremet látja hanem a fehérneműmet is, amit a szalonban egy takaróval takart el Mandy.
-Csak azt nézem,ígérem!-teszi szívére kezét mire nevetve megrázom a fejem -Gonosz vagy!-szomorodik el az arca akár egy kisgyereké.
Az apartman előtt megállva rossz érzés fog el, már most hiányzik pedig itt ül előttem .
-Mikor látlak újra?-emeli rám gyönyörű szemeit amikben elveszek.
Kérdésére hatalmasat dobban a szívem és legszívesebben behívnam, hogy töltse nálam az éjszakát.
-Majd hívlak!-mosolygok rá mire bólint.Közel hajol majd lágy puszit nyom a számra miközben végig simít az arcomon. Bizseregni kezd mindenem és szinte fizikai fájdalmat érzek mikor kiszállok az autójából. Nem ez nem lehet. Nem érezhetek így. Nem szerethetek bele a legjobb barátnőm testvérébe!

All that matters is you,Baby! -Cameron Dallas FanfictionOnde histórias criam vida. Descubra agora