All that matters is you,Baby! -Cameron Dallas Fanfiction

48.

*Cameron szemszöge *

Nem hittem a szememnek mikor megláttam a szintén az első sorban ülő szépséget. Már akkor azthittem álmodom amikor pedig rábólintott az ötletemre miszerint jöjjön haza velem ahonnan majd én hazaviszem szinte biztos voltam hogy ez mind a képzeletem szüleménye.
Mielőtt elindultunk volna elszaladt a mosdóba. A telefonomat két ujjam közt pörgetve vártam, amikor egy fiatal, hosszú barna hajú csinos lány lépett elém. Rikító zöld szemei voltak, amik hiába voltak szépek, nyomába sem értek Brooklyn tengerkék iriszeinek.
Hosszú, földig erő ruhát viselt aminek mély kivágása volt, a kezében pedig ugyan olyan pezsgős poharat tartott mint majdnem mindenki. A lenéző stílus és a magabiztosság már messziről sugárzott róla. Mikor elém állt dobott egyet a haján majd hatalmas vigyort festett hibátlan arcára.
-Te vagy Cameron Dallas,ugye?-szólal meg vékony hangján egy mosoly kíséretében
-Igen!-bólintok kedvesen viszonozva a mosolyát
-Csak gondoltam köszönök hamár munkatársak leszünk ,Tiffany Burke vagyok!-először kicsit meglepetten nézek rá aztán eszembejut a nemrég elvállalt fotózás amiben mintha hallottam volna a nevét.
-Nagyon örülök.-fogom meg a felém nyújtott kezét
-Hát még én!-kacag fel hangosan mire a körülöttünk levők pár lenéző pillantást vetnek ránk  -Valamikor megihatnánk valamit. Jobb ha közelebbről megismerjük egymást!-simítja kezét a karomra amit egy pillanatra bicepszemen hagy.
-Cam,indulhatunk?-hallom meg Brooklyn gyönyörű hangját amihez az alakja is társul. Hangjából kiérződik az él,az arca pedig kemény.
-Persze!-kapom a fejem a mellettünk ácsorgó szőke szépségre. Tiffany csak ekkor engedi el a kezem. Végigsimít a karomon,amit Brook végig követ a szemével majd teljesen hozzám simulva karolja át nyakamat az idegen lány.
Az ölelés pár masodpercig tart, elhúzódok tőle majd közelebb lépek a rám váró szépséghez.
-Majd hívlak!-int egyet,mire egy halvány mosollyal bólintok,megfordulok majd Brooklyn derekára simítva a kezem engedem magam elé a liftben.

-Nem akartam megzavarni semmit.-szólal meg hosszú percekkel később,már az autóban ülve.A könyökét az ablakpárkánynak támasztva figyeli a mellettünk elsuhanó autókat.
-Nem zavartál meg semmit.-nézek rá mire furcsa mosoly kúszik az ajkaira miközben megrázza a fejét. Ahogy mondtam, 20 perc múlva már az új házam előtt szállunk ki.
Kinyitom neki az ajtót, amit megköszön majd belép előttem amivel tökéletes belátást nyújt a formás fenékre. Ahogy vártam egyből kilép a cipőjéből,majd mellettem haladva a nappaliba megyünk.
-Kérsz valamit?-pillantok rá a konyhába indulva. Megrázza a fejét majd a terasz ajtóhoz állva,melle alatt összefont kezekkel a Hollywood feliratot kezdi nézni. Percekig csak állok és figyelem ahogy tökéletes alakja kirajzolódik a félhomályban majd mögé sétálok. Meggondolatlanúl karolom át a derekát majd támásztom  az állam a vállára mire megremeg.
-Tetszik?-kérdezem halkan mire kirázza a hideg.
-Gyönyörű.-habár nem látom az arcát biztos vagyok benne hogy mosolyog. Néma csendben állunk percekig. Egyre szorosabban húzom magamhoz mélyen beleszippantva az édes illatát. Meglep mikor ahelyett hogy ellökne hasán összefont kezemre simítja az övét. Szaggatottan szívja magába a levegőt majd fújja ki,mikor pedig ellép tőlem biztosan tudom hogy baj van. Szipog egyet mire elkap a félelem. Nem akarom hogy miattam sírjon. Bántottam eleget, amiért sosem fogok megbocsátani magamnak. Aggódva kapok keze után,mikor pedig könnyes arcára nézek összeszorul a szívem.
-Hé, mi a baj?-nyúlok álla alá majd arcára simítom a kezem és letörlöm az épp legördülő könnycseppet. Pár masodpercig mereven néz a szemembe majd felsóhajt és apró kezeit lábujjhegyre állva fonja nyakam köré. Először meglepődök majd jó szorosan dereka köré fonom a kezem. A világ legszerencsésebb embere vagyok hogy újra a karjaimban tárhatom.
-Mi a baj,Hercegnő?-simítom egyik kezem a puha hajára. Elválik tőlem majd zavartan néz a szemembe. Nagyon közel állunk egymáshoz,hatalmas önuralom kell ahhoz hogy ne csókoljam meg azonban mikor gyönyörű szemeivel a számra pillant felcsillan a szemem. Aprót harap alsó ajkába aminek hatására nagyot nyelek. Szemembe néz amikor pedig arca közeledni kezd elvesztem a fejem. Egyik kezemet arcára simítva húzom közelebb magamhoz míg masikkal csípőjét tartom szorosan az enyémhez préselve.
Mikor puha ajkai az enyémhez érnek szinte felrobbanok. Nem tudok betelni  vele. Megszokott mégis új amit senkiére nem cserélnék el.
Lassan válunk el egymás ajkaitól. Zavartan kapkodja szemeit az arcomon majd a szemembe néz.
-Beszélnünk kell.-mondja ki halkan. Aprót bólintok majd a teraszon lévő puha hintaágy felé bökök. Szó nélkül foglal helyet,lábait kecsesen húzza maga mellé. Leülök mellé, azonban túl  bátortalan vagyok elkezdeni beszélni.
-Tudnom kell mit érzel. Ha tovább léptél és boldog vagy én nem akarok felkavarni semmit.-szemeivel a város fényeit fürkészi. Gondolkodás nélkül rá tudnám vágni hogy nekem csak Ő kell.
-Nem léptem tovább,Brook. Hogy léptem volna?-teszem fel a kérdést inkább magamnak. Arcára nézek amin halvány mosoly jelenik meg. A legszebb mosoly a világon.
-Én nem tudok belevágni és folytatni ott ahol abbahagytuk,Cam.-hajtja le a fejét miközben kezeit ölébe helyezi.
Fogalmam sincs ez mit jelent. Ez egy burkolt 'Nem akarok tőled semmit '?  Vagy 'van esélyed de nem adom könnyen magam'?
-Nem azt mondom,hogy folytassuk ott ahol abbahagytuk. De nekem szükségem van rád Brooklyn! Életem legroszabb 5 hónapja volt ez nélküled és most hogy megint itt vagy nem tudlak mégegyszer elengedni. Sajnálom hogy annyit szenvedtél miattam, sajnálom hogy fájdalmat okoztam és ha tehetném el sem mennék abba a buliba. De nem tudlak megint elengedni. Akármilyen elcsépelten hangzik te vagy a leggyönyörűbb, legokosabb legtökéletesebb lány akit valaha ismertem. Senkit nem szerettem még ennyire,Brooks!-eltűrök egy tincset az arcából mire elvigyorodik. Nem értem. Ennyire gáz amit mondtam?Kinevet? -Ennyire nyálas volt?-kérdezem félve mire felnevet. Letöröl egy könnycseppet az arcáról miközben rám néz.
-Legyünk barátok.-mosolyog rám mire kikerekednek a szemeim. Azért vallottam szerelmet hogy barátok legyünk? Édes istenem ez tényleg halál ciki. Ijedt arcomat látva a kezemért nyúl. -Először is. Aztán majd alakul.-mosolyog félve mire fellélegzek
-Akkor most kapok még egy esélyt?Újrakezdhetjük?-pattanok fel
-Ha te is szeretnéd!-bólint félve mire karjaimba kapom
-Hogy ne szeretném,Hercegnő! Te vagy minden amit szeretnék!-pörgetem meg mire felnevet. Mikor leteszem homlokának döntöm a fejem és megcsókolnám de elhúzza a fejét.
-Barátok vagyunk!-néz rám szigorúan majd elmosolyodik. 
-Szeretlek!-suttogom mire ajkába harap. Átkarolja a nyakam.
-Én is téged!-suttogja fülembe majd lágy puszit nyom az arcomra.
-Akkor nézünk egy filmet?-kérdezem mire kérdőn néz rám majd felsóhajt
-Én választok!-fut be előttem az ajtón mire felnevetek. Ha tudná mennyire hiányzott.
Az emeletre sietek ahol gyorsan magamra kapok egy melegítőt és egy fehér pólót. Kiveszek egy pólót Brooklynnak is,amiben mindig szokott aludni majd visszamegyek a földszintre.
-Sikerült?-kérdezem a telefonozó lánytól miközben átnyújtom a pólót neki.
Bólint majd feláll,leveszi magától a fehér ing szerű kardigánt majd háttal elém áll.
-Egyedül nem megy.-már a hangjától kiráz a hideg amikor pedig lehúzom a ruhája cipzárját mély levegőt kell vennem,hogy ne tépjem le róla. A földszinti mosdóba megy amég én a konyhába és egy tál popcornnal térek vissza.
Elkap a deja vu amikor mellém huppan. Kivillanó napbarnított combjai láttán jut eszembe hogy nadrágot nem adtam neki.Nembaj, tetszik a látvány. Lábait a kanapé L alakú részére helyezi majd magára húzza az egyik takarót. Közelebb csúszok hozzá amin felkuncog. Lábaimat a dohányzó asztalra pakolom majd egyik kezemet átvetve a kanapé háttámláján a vállá felett elindítom az általa választott filmet.
Nem mintha nem érdekelne a Kaliforniai álom című film, a mellettem ülő szépség arca sokkal jobban leköt.
-De édesek.-dönti oldalra a fejét a filmet bámulva
-Ok nélkül énekelnek, minden második percben mi ebben az édes?-nevetek fel
-Ha végig engem nézel nem is fogod megérteni!-néz rám huncut mosollyal. Azthiszem lebuktam.  Mosolyogva megrázom a fejem majd én is a daloló szereplőknek szentelem a figyelnem.
Megmerevedek mikor vállamra hajtja a fejét,megmozdulni sem merek mivel előre tudom ezután mi következik. A légzése egyenletessé válik,a szemei pedig lecsukódnak. Hosszú percekig legeltetem szemeimet az alvó szépségen. El sem hiszem hogy visszakaptam. Alig várom hogy újra foghassam a kezét az utcán és büszkén mondhassam, igen Ő az én barátnőm.Egyszer már hagytam kicsúszni a kezeim közül,mégegyszer nem fogom! Bármit megteszek hogy újra az enyém legyen.
Lágy puszit nyomok a fejére mire motyog valamit amin csak elmosolyodok. Szemeimet visszavezetem a filmre,azonban nem sokáig nézem. A végén nekem is lecsukódnak a szemeim,miközben végre újra karjaimban tartom Őt.