17.

286 11 0
                                    

Cameron a napokban rengetegszer hívott és hagyott üzentet amikre sosem válaszoltam.
A posztolt képeiből és videóiból azonban tudtam, hogy New Yorkban van. Miután anyánál aludtam a másnapot otthon töltöttem majd Sierra jött hozzám akivel elmentünk az esküvői ruhája utolsó próbájára amit mondanom sem kell, végig pityeregtem. Ezután megérkeztek a lányok akikkel szintén várt ránk egy ruhapróba. Minden hellyel egyeztettünk így az esküvő remélhetőleg gördülékeny lesz. Ma csütörtök van és mivel az esküvő szombaton lesz megtartjuk Sierra meglepetés lánybúcsúját.
Mivel tudom hogy Sierra a Cameron által kapott hírnév miatt nem igazán szeret buliba járni, így a program az lesz, hogy rendezek egy hatalmas bulit itthon, ahol persze kap egy csippendérfiút.Brent az otthoni haverjaival ünnepel, pesze csak mértékkel és holnap délután érkeznek haza.
Mivel Sierra mégcsak a lánybúcsú gondolatát sem sejti, egy ütős ürüggyel kellett elhitetnem vele, hogy vezessen át az anyukámhoz LA-be,mivel otthagytam nála az allergia gyógyszerem amit hozzáteszek tökéletesen megjátszottam. Olyannyira, hogy barátnőm mit sem sejtve pattant autóba és sietett el az orvosságért.

Mindenki talpig puccban volt, mikor én meg melegítőben futkároztam és azt sem tudtam hol áll a fejem. A séf és a mixer is megérkezett és berendezkedtek a kertben,a medencéből habfürdőt készítettünk és vagy száz rózsaszín lufit fújtunk fel amivel feldíszítettük a házat és a kertet a maradékot pedig szétdobáltuk az udvaron és a medencében.
Miután majdnem zakóztam egyet a létrárol, miközben az "éljen a menyasszony' feliratú hatalmas szalagot igazgattam az emeletre mentem készülődni. Kifestettem magam, egy csillogó szemhélyfesték került a szememre egy tusvonallal és spirállal, az ajkaimra pedig egy pink szín került. Felvettem ugyan egy pánt nélküli fehér bikinit, egy szintén fehér lenge szabású comb középig erő ruhába bújtam amihez egy fehér magassarkút húztam. Becsatoltam a cipőm majd telefonomat a ruhám rejtett zsebébe dugtam majd az ágy alatt rejtegetett kitűzőket és Sierra fátylát a kezembe véve siettem le a földszintre.
Gina és anyám wellnessezni mennek miután Sierra visszajön,így felnőtt mentes övezet lett a ház.
Lent kiosztottam lányoknak a kitűzőket, amin mindenkinek a 'Team Bride' felirat állt, kivéve Sierraen akinek természetesen a kapcsolati státusza szerepelt a rózsaszín szalagon. A lányok kb 15en voltak, párat ismertem a többieket pedig Gina segített meghívni de összességében szuper a csapat.
Mikor hallottuk Sierra autóját mindenki elbújt kivéve én.
-Brooklyn itt az alle..-nyitott be barátnőm a házba mire mindenki a nevét kiáltva ugrott elő. -Úr isten!-kapja szája elé a kezét könnyes szemekkel
-Ezt te csináltad?-mutat körbe pityeregve mikor az udvart is észrevette. Válaszul csak bólintok mire karjaimba ugrik.
-Annyira szeretlek!-nevet fel sírva -Te vagy a világ legjobb barátnője!-szipog mire nekem is könnybe lábad a szemem
-Akkor ezt vedd fel, menyasszony!-nyújtom felé a 'Menyasszony' feliratú szalagot amit segítek áttenni a vállán majd a fejére tűzzük a fátylat és a kertbe szabadulva kezdetet veszi a buli.

Már mindenki teljesen részeg vagy spicces mikor a táncos fiú megérkezik aki csak fokozza a hangulatot.
Végig vagy medencében úszkálunk vagy a parton táncolunk, a lényeg hogy mindenki istenien érzi magat.

Hajnali 4 körül járhat az idő,mikor Sierra és én már a kijózanodáa határán állunk. Míg a többiek a ház különböző szegleteiben alszanak én nappali kanapéján ülök a legjobb barátnőmmel akin az alkohol hatásara kijött a félelem és a stressz.
-Én akarom, tényleg!-mosolyodik el majd letöröl egy könnycseppet az arcáról -Csak félek!-szipog
-Szívem!-húzom magamhoz -Ez érthető, de nyugodj meg.Minden a lehető legtökéletesebb lesz.Az életetek, az esküvő, minden!Ez csak a sreessz és hidd el Brent imád téged. Nincs mitől félned!És én mindig itt leszek neked ha meg kell ölni pár csitrit!-nyomok puszit fejére miközben a vállát simogatom mire hangosan felnevet
-Köszönöm!-mosolyog fel rám -És tudod, hogy te is bármit elmondhatsz nekem!-indul meg a konyha felé ahová követem. Az ujjaimat kezdem tördelni, miközben próbálom lenyelni a torkomban keletkező gombócot. El kell mondanom. Tudnia kell.
A telefonomra pillantok ahol még két nappal ezelőtti üzenet világít, ami Camerontól jött.
-Si, valamit el kell mondanom!-harapom el a szám majd megállok a púlt másik felén.
-Baj van?-néz rám ijedten
-Nem..vagyis,még kitudja-sóhajtok fel
-Pasi ügy vagy komoly?-ül le
-Hidd el ez a pasi ügy elég komoly!-teszem halántékomra kezem gondterhelten
-Uuu, szóval pasi!-csap a konyhasziget márvány lapjára lelkesen
-Igen!-bólintok nagyot nyelve.Remeg a kezem, a gyomrom pedig liftezik. Az ájulás környékez -Tudod mit? Inkább hagyjuk!-legyintek majd kifelé indulok de Sierra megakadályoz
-Nemár Brook, a legjobb barátnőd vagyok!-szól utánam sértett hangon
-Épp ez az Sierra! A legjobb barátnőm vagy, és nem tudom ezek utan hogy nézzek a szemedbe!-morgom felé sem nézve miközben fel alá járkálok előtte
-Bébi, ki a srác?-nevet fel mire az összes erőmet összegyújtve, ökölbe szorítva felé fordulok miközben a fejemben újra és újra megjelennek a csókjai és az érintései.
-Az öcséd!-ejtem ki szemébe nézve mire a mosoly lehervad az arcáról. Szemei kikerekednek,ajkai pedig O alakot formálva nyílnak el egymástól.
-Cameron?-kérdez vissza mire lehunyt szemmel bologatok majd ránézek. Semmit nem tudok leszűrni az arcából és ezt utálom . -De mégis hogy?És mióta?-kapkodja a fejét
-Nemtudom, megkedveltük egymást aztán csak jött minden magától!-magyarázom könnyes szemmel.
-És mi történt..köztetek?-néz rám félve
-Lefeküdtünk!-sóhajtok mire Sierra szemei kikerekednek
-Úr Isten!-fogja fejét kezei közé -És megbántad?-néz rám.Meglepődök a kérdésén de nem hazudhatok. Többet nem.
-Nem!-rázom a fejem-Azt bánom, hogy elveszíthetlek emiatt!-törlök le egy könnycseppet az arcomról. Nem válaszol semmit csak sokkolva bámulja a földet. Percekig állok ott csendben ahogy ő sem szólal meg.-Sajnálom!-suttogom de csak hitetlenkdve megrázza a fejét -És azt is,hogy csapódást okoztam!-lépek a telefonomért és a táskámért amit itthagytam a konyhában. A kezembe veszem majd magára hagyom, és kilépve a házból egy taxit hívva magamnak, hazamegyek.
Az autóban előveszem a telefonom,majd belépek a Camerontól kapott üzenetekbe, és a héten először válaszolok neki.
"Sierra tudja!"- küldöm el a rövidke üzenetet majd lenémítom és lezárom a telefont.
Utálom magam amiért ezt tettem Sierraval. Utalom magam amiért ilyen helyzetbe kerültem,amiért elrontottam a kedvét,amiért az akibe beleszerettem a testvére. És amiért ennyire mérhetetlenül beleszerettem Cameronba.

All that matters is you,Baby! -Cameron Dallas FanfictionDonde viven las historias. Descúbrelo ahora