All that matters is you,Baby! -Cameron Dallas Fanfiction

55.

A brownieval teli tálcát szorongatva álltam Cameron fehér Range Rovere mellett amíg ő a kesztyűtartóban az órája után matatott. Apa fekete BMW-je már a ház előtt parkolt , amiből könnyen rájöttem, hogy a családom mostoha fele már bent rontja a levegőt.
Őszintén megvallva aggódtam. A szívem a torkomban dobogott a tenyerem pedig iszonyúan izzadt. Abban a házban bent van az a személy aki tönkre tette az életem, amiről nemtudom hányan tudnak, de egy biztos , az apám nem. Fájt amit Rachal tett velem, fájt hogy először elvette tőlem az apámat, aztán pedig Cameront is, akármilyen gyerekesen hangzik ez.

-Hé, mehetünk, Szépségem?-rántott vissza Cameron lágy hangja

-Persze.- bólintottam egy bizonytalan mosoly kíséretében. Derekamra helyezte az egyik kezét aprót lökve rajtam, hogy elinduljak. Szorítottam a kezemben levő talcát, mintha akármit is segített volna, minél közelebb értünk annál szorosabbra fogtam a kezeimet és mikor megálltunk az ajtó előtt, a tálca roppant egyet. Cam rám kapta a fejét miközben vigyorogni kezdett.

-Nyugi!- suttogta, egy gyors puszit nyomva a szám sarkába mire az ajtó ki is nyílt. Anya egy egyszerű egyberuhát viselt egy fekete magassarkúval, az arcára pedig hatalmas mosoly költözött amikor megpillantott minket.

-Drágáim!-tárta ki a karját amiben először engem majd barátomat részesítette nagy ölelésben. -Hogy vagy Cameron, ezer éve nem láttalak!- simítja meg az említett vállát. Míg ők csevegnek elindulunk a nappali felé, amihez közeledve ismerős hangok csapják meg a fülem. A szobába lépve el szorul a torkom.
Az egyik kanapén ott ül Rachal, az apám és Claudia, míg velük szemben Tom. Mindenki ránk kapja a tekintetét, ami még kínosabbá teszi a helyzetet. Rachellre nézek , akin egy piros, kivágott ruha virít, ajkán ugyan ugyan színű rúzs és egy undorító vigyor. Nem kell sok, hogy a mosoly az arcára fagyjon, ugyanis amint megpillantja az anyámmal beszélgető Cameront, az arca megdermed.

-Végre!-kiált fel Tom majd pár másodperc múlva már az ölelésében is vagyok. Elmosolyodva karolom át nevelőapámat. -Köszönöm, hogy eljöttetek!-suttogja észrevétlenül a fülembe mikor el válunk. Egy mosollyal nyugtazom majd anyára nézek aki bólint egyet amolyan helyeslően.

-Szia kicsim!-áll fel az apám , azonban nem kapok tőle semmi szívmelengető apai ölelést, csupán két puszit majd visszaül.
Köszönök apa feleségének, majd Rachal fele fordulok.

-Jó újra látni,Rach!-mosolygok úgy , ahogy az előbb Ő.Nyertesen. Rachal többször kinyitja a száját hang azonban nem jön ki rajta. Azt hiszem fordult a kocka.

-Apa!-szólítom meg az említettet aki erre rámnéz -Szeretném bemutatni Cameront. A barátomat!- szándékosan kihangsúlyozva az utolsó jelzőt Rachalre sanditok aki ugyan azzal a meglepődött arccal bámul.

-Ryan Adams, nagyon örülök !-nyújtja barátom felé a kezét apa, amit Cameron azonnal viszonoz.

-Cameron Dallas, szintén!-ejt egy mosolyt majd mindketten hátrálnak egyet.
A kínos csendet anya szakítja meg, aki mindannyiunkat az étkezőbe invitál. Cam segít levenni a kabátom, majd mindannyian át vonulunk a hatalmas megterített asztallal ellátott helyiségbe. A fehér abroszon fekete szögletes tányérok voltak, az asztal közepén pedig egy színes csokor virág ami az egész szoba hangulatát feldobta. Az ülésrend végül úgy alakult, hogy anya és Tom ült a két asztalfőre,az egyik oldalon, velem szemben apa, mellette Rachal és Claudia, Cam pedig természetesen az én jobbomon. A leves már az asztalon volt így kis hezitálás után mindenki nekilátott. Kínos volt ahogy arra számítottunk is, Tom és apa próbálta oldani a feszültséget azonban nem jártak túl nagy sikerrel.
Már a főételnél tartottunk, anya ismét kitett magáért, hisz ha nem lett volna itt a család másik fele, életem legjobb vacsorája lett volna.
Egy újabb csirke darabot szúrok a villámra amit a számba veszek,mikor apa felemeli a fejét.