35.

240 10 0
                                    

Cameron szemszöge

Azthiszem bátran mondhatom, hogy életem legrosszabb időszakán vagyok túl. Utáltam magam amiért ezt tettem azzal a lánnyal akit a világon mindennél jobban szerettem. Akarom mondani szeretek.
Az önsajnáltatás nem tarthatott sokáig, a szakítást követő 2 hetet itthon töltöttem és nem beszéltem senkivel. Magamat hibáztattam, jogosan és nem tudtam elfogadni a tényt , hogy elveszítettem.
Chris elkísért egy drogtesztre,mivel tisztában voltam vele, hogy nem ittam aznap este annyit, hogy semmire ne emlékezzek. A teszt pozitív lett, így minden világossá vált. Ennek a szernek viszont olyan erős altató hatása van, amivel gondolom Racheal nem számolt mivel olyan szinten kiütöttem magam hogy egy csomag viagra sem segített volna a helyzeten. Már bocsánat, de ez az igazság. A teszt majdnem másfél honap alatt érkezett meg addigra pedig úgy éreztem teljesen elkéstem.
Tudtam, hogy a srácok tartják vele a kapcsolatot és mikor Aaron aztmondta kezdi összeszedni magát, önzőségnek éreztem volna ismét betoppanni az életébe, hogy "Szia, be voltam drogozva nem feküdtem le Racheallel, akkor minden oké köztünk?" Szánalmas lett volna. Mellesleg senki nem tudott a tesztről csak Chris, őt pedig külön megkértem maradjon ki belőle.

Hiába döntöttem el, hogy kilépek a Hercegnőm életéből néha túl gyenge voltam így az egyik ilyen alkalommal kocsiba pattantam és elindultam a hazához.
Mindent el akartam mondani neki. Könyörögtem volna, mert egyszerűen nem bírtam elviselni a hiányát. Gyűlöltem magam! Aaron és Sierra gyakran mondta el hogy van, és mikor egyszer Sierra hívott fel sírva miszerint az ajtaja előtt ül és úgy érzi teljesen elveszti a legjobb barátnőjét megszakadt a szívem.
2 hónap telt el talán mikor ahogy mondtam a drogteszttel kocsiba ültem és elmentem hozzá, abban a pár napban amit itthon töltöttünk a Magcon turnén. A másik oldalon parkoltam le és vagy ezerszer eljátszottam mit fogok mondani.Mit csinálok ha rámcsapja az ajtót, és mit ha meghallgat azonban erre kevés volt az esélyt.
Minden bátorságomat összeszedve szálltam volna ki a kocsimból mikor egy fekete autó parkolt le a ház előtt.
Két férfi szált ki belőle az egyik a menedzsere volt a másik pedig egy idiótán öltözött, lenyalt hajú fura kb velünk egy idős srác.
Nem értettem miért Briannel érkezik és egyátalán ki is ez.
Az ajtóhoz sétáltak, majd becsengettek a nem épp hatalmas de gyönyörű házba ahol régen rengeteg időt töltöttünk. Együtt.
Mikor kinyílt az ajtó megmerevedtem.
Ott állt, a rózsaszín Calvin Klein melegítőjében amit még együtt vettünk és nekem is ugyan ilyen van csak feketében. Ő választotta. Innen láttam ahogy elmosolyodik majd először megöleli Briant, utána pedig a másik srácot. Ezutan azonban a srác az ÉN Hercegnőm ajkához hajolt, végül puszit nyomott szája sarkába. Ökölbe szorult a kezem majd hatalmasat ordítottam és vertem a műszerfalba. Tudtam,hogy mindenről én tehetek és ez volt benne a legrosszabb. Én löktem más karjaiba, ahelyett hogy szorosan zártam volna az enyémbe.
Elhajtottam és azóta nem kerestem. Nem tehettem. Hagytam, hogy boldog legyen én viszont rá sem bírtam nézni egy lányra sem.
A Magcon turné kb 2 hónapig tartott ami kicsit elterelte a gondolataimat azonban a pánikrohamaim a tömegtől egyre gyakrabban jelentkeztek, főleg mikor róla kérdeztek.
A Chasing Cameron már látható a Netflixen és ahogy vártuk hatalmas sikert arat. Legalább ez összejött.

Kikapok egy kis palackozott vizet a hűtőből majd beleiszok. Chris, Coldy, Aaron és Taylor a nappaliban tévéznek. Tényleg szűkségem van egy új, nagyobb lakásra mert ezek a szerencsétlenek mindig itt vannak.
-Eküszöm, hiányzik olyan régen láttam!-hallom Taylor idétlen nevetését
-Haver kapcsold el!-kiált rá Aaron ingerülten ami nagyon nem megszokott tőle főleg mikor még Coldy is arra ösztönzi Taylort kapcsolja el a műsort
-De ez a döntő! Nézni akarom az új lányokat!-nyavalyog Taylor mire a nappali felé indulok
-Kapcsold ki azt a kurva tévét,Taylor!-kiált rá barátunkra Chris. Mi a szar. Ő sosem kiabál. A megnyugodtabb ember akit valaha ismerek.
Épp ekkor lépek a nappaliba, amikor pedig a képernyőn megpillantom Brook édes mosolyát földbegyölerezik a lábam.
-Ne!-szólok a távirányítóért nyúló gyerekkori barátomra aki aggódva néz rám. A kanapé háttámlájának támaszkodva figyelem az elő adásban közvetített VS casting döntőjét.
-Sziasztok,Brooklyn Adams vagyok!-integet villantva hófehér mosolyát a kamerába nézve. Földig erő rózsaszín ruhát visel hatalmas hasítékkal a lábánál, és a mellrésze is a köldökéig kivágott.Már el is felejtettem milyen gyönyörű. A másik lány is bemutatkozik majd elmondják, az műsor menetét. Ezután a Victoria Secret új parfümreklámja következik amiben a lányok pár jellemzőt mondanak el ami a szerelemre jellemző. Ezután ismét az elő adást kapcsolják ahol Brook és Jasmine állnak mellettük pedig egy riporter.
-Huha, kicsit felszínesek voltak a lányok de nagyon jo tulajdonságok kerültek szóba!-néz a kamerába a kb 40 éves vöröshajú nő. -És Brooklyn, neked is van barátod. Van kedved mesélni a szerelmetekről?-villant 32 fogas mosolyt a nő mire Brooklyn szemei kikerekednek
-Oh, sajnos erre nincs időnk!-legyint zavartan nevetve
-Hát, mi még Cameron Dallas-t siratjuk de azért sok boldogságot!-visszavonom, bírom ezt a nőt. A szőke hajú szépségem meglepetten néz még az ajkai is résnyire nyitva maradnak.
-Én is!-suttogja artikulálva a rájuk közelítő kamerába Jasmine mire Brook feltűnően veri oldalba a könyökével
-Na ha kiveséztük mindenki mennyire imádja Camet, talán folytassuk is!-mosolyog ingerülten mire mindenki felnevet. Becézett. Végig görcsbe volt rándulva a gyomrom ettől meg mégjobban. Ezután a beválogatott döntősöket mutatják. Összeszorítom a kezemben tartott üveget majd megfordulok és idegesen vágom a falhoz.
-Ő is tört zúzott multk..-kezdi Aaron kacagva azonban elharapja a mondat felét mire kérdőn kapom rá egyből a fejem -Pont látta a sorozatod különkiadását amiben róla beszélsz, és földhözvágott egy tál popcornt.-sohajt fel és fejezi be a mondatot.
-Mi? Kárba ment egy egész tál kukorica?-hülyedezik Taylor mire Coldy hozzávágott egy párnát és szúrós szemekkel nézett rá.

A srácok még maradtak egy darabig végül Aaron és Chris kivételével akik itt alszanak a másik két srác távozott.
A turné csak mégjobban összerázott minket, bár tiszában vagyok vele hogy a ket srác főleg a ma esti miatt maradnak.
-Haver, én letusolok ha nem baj!-áll fel Aaron a kanapéról. Bólintok majd átveszem a kezéből a kontrollert és a helyére ülök.
-Jól vagy?-kérdezi Chris mikor ketten maradunk. Ő az egyetlen aki tudja az igazát. Hiába Aaron is a legjobb barátom, nem tudtam nekik elmondani.
-Nem!-rázom a fejem fújtatva. A fürdőben hallom ahogy Aaron megnyitja a zuhanyt így inkább mi is játszani kezdünk. A zuhanyzó barátunk pulton lévő telefonja csörögni kezd. Felsóhajtok majd a telefonnal a kezemben a fürdőajtóhoz megyek ahol egy kopogás után beszélni kezdek
-Keresnek!-kiabálom hogy tiszán hallja a zuhany alatt is
-Ki az?-kérdezi. A számhoz nem tartozik név így ezt közlöm is vele. -Vedd fel biztos a nagyi az!-kiáltja mire visszacsukom a résnyire nyitott ajtót és a zöld telefont félrehúzva fogadom a hívást miközben a fülemhez emelem a telefont. Már épp szólásra nyitom a számat mikor meghallom a a hangot amit milliók közül is megismernék.
-Kérlek, mondd hogy ráérsz! Vége a shownak,és meghalok egy BigMacért de ha Sierrát hívom és meghallja,hogy a Mekiben akarok enni este 10kor kitekeri a nyakam, és valami ürügy is kéne mert semmi kedvem Eliottal tölteni az estét szóval kérlek Aaron ne hagyj cserben!-hadarja egy levegővel néha-néha elkacagva magát mire nekem liftezni kezd a gyomrom a kezem meg remegni. -Aaron, megnémúltál?-nevet fel ismét. Ekkor eszmélek fel hogy még mindig nem szólaltam meg.
-Ömm..-brávó, 3 hónapja nem beszéltetek és ez a legtöbb amit ki tudsz nyögni. Szinte hallom ahogy elakad a lélegzete. -Aaron zuhanyzik, de átadom neki ha végzett.-dadogok mint egy logopédusra szoruló kölyök. Chris egyből rám kapja a tekintetét majd suttogva megkérdezni ki az. Rameresztem a szemeimet mire egyből felpattan a kanapéról, átugorja és elém sprintel.
Egy darabig nem érkezik válasz, és amikor már azthiszem letette hallom ahogy szaggatottan levegőt vész majd ugyan úgy fujja azt ki. Mintha sírna. De azt biztos nem.Ugye?!
-Cameron.-ejti ki a nevem esetlenül mire nekem összeszorul a szívem. Összeszorítom a szemem majd Chrisre nézek aki annyira koncentrál hogy hallja amit a szőke szépség beszél hogy még a szája is tátva maradt.
-Szia Hercegnőm!-akaratlanúl becézem és egyből összeszorít a fogam. Barátom arca meg ijedtebbé válik és csak bámul.
Hallom ahogy többször nekifut a megszólalásnak azonban férfi hangot hallok a háttérből.
-Megyek Eliot!-kiáltja Brook, a hangja azonban nem olyan vidám. Nem olyan mint ahogy nekem szólt régen. Közelebbről hallom a fiú hangját és hogy megkérdezi kivel beszél majd utasítja, hogy tegye le a telefont. Az ideges hanglejtéstől,amivel Brooklynhoz beszélt ökölbe szorul a kezem. -Csak Aaron!-ejti ki majd bontja a vonalat mire elkap a féltékenység. Elemelem a búgó telefont a fülemtől majd hatalmasat vágok az ökölbe szorított kezemmel a fehér falba. Nem hiszem el. Nem hiszem el hogy összejött valakivel és boldog vele. Hagyja magát irányítani. Senki nem beszélhet vele így. Utálom magam amiért hagytam elveszni és többé már nem az enyém.!

All that matters is you,Baby! -Cameron Dallas FanfictionOnde histórias criam vida. Descubra agora