Hey, Angel-(Larry Stylinson mpreg. BEFEJEZETT)

08

Harry

-Befejeznéd végre a duzzogást, és ahelyett, hogy rugdosod a kocsim oldalát, mondjuk be is szállnál?-Liam fáradt arccal, félig lehunyt szemekkel dörzsölte meg halántékát, és mutatott fekete BMW-jére.
Harry Styles orrát felhúzva, kezeit karba fonva maga előtt horkantott fel, és figyelmen  kívül hagyva Liam kérését tovább taposta barna Chelsea bakancsával az autó lökhárítóját.
-Harry, komolyan mondom hagyd már abba! Úgy duzzogsz, mint valami kisgyerek!-túrt bele idegesen hajába Liam, és igyekezett nem felhúzni magát még jobban Harry viselkedésén.-Tudod jól, hogy Zayn ilyen volt, és Zayn sokáig ilyen marad! És lássuk be, nem bír téged!
-Kurvára leszarom..-morogta a göndör hajú fiú, és szót fogadva Liam-nek ellépett autójától, mert amilyen állapotban volt, biztosan horpadásig rugdosta volna a járművet, amely amúgy semmiről sem tehetett, csupán rosszkor volt rossz helyen.
Harry már napok óta kezelhetetlen. Olyan volt, mint egy időzített bomba, ami bármelyik pillanatban felrobbanhat. Az Ellen show-ban tett látogatása után egy egész héten át ki sem dugta orrát londoni lakása menedékéből. Nem beszélt senkivel. Nem válaszolt senkinek. Nem akarta hallani Niall hangját, mert biztosan agyon verte volna, ha olyat szól. Ezért sem vette fel telefonját, mely napokig csörgött, és rezgett, jelezve, hogy menedzsere valamint főnöke szüntelenül érdeklődik utána, amíg Harry meg nem unta, és csapta falhoz a készüléket. Édesanyja, és egyetlen nővére üzeneteire sem volt hajlandó válaszolni, pedig ők tényleg nem tehettek semmiről, hanem aggódtak. Aggódtak Harry állapotáért, mert tudták, hogy mit jelent neki Louis, és miután látták a műsort, már sejtették hogy a göndör hajú fiú szétesett, és teljesen tönkre ment. De Harry nem vette fel a telefont, így nem szembesülhetett szerettei aggódalmával. Nem kommunikált senkivel, csupán egyetlen egy  személlyel:
Liam Payne.
A sors iróniája, hogy néha olyan emberben találjuk meg a legjobb barátunkat, akiről sosem gondoltuk volna. Akit azelőtt megvetettünk, utáltunk, és kívántunk neki sok csúnya dolgot, most már életünk egyik legfontosabb személye lett. Harry nem bánta, hiszen régen is jóban voltak Liam-mel, és néha, amikor elfelejti, hogy miért haragudott meg rá, azt gondolja, hogy a barna srác már rég óta a legjobb, és egyetlen barátja, aki megérti őt.
Liam már napok óta a göndör hajú sráccal lakott. Vígaszt nyújtott neki anélkül, hogy nagy szavakat használt volna, amiknek csupán elcsépelt jelentésük van, és akkora közhelyek, melyeken csak nevetne az ember ha hallaná. Vigyázott rá, nehogy olyan meggondolatlanságot tegyen, amit biztosan megbánt volna. Ügyelt arra, hogy a zöld szemű fiú, két pohár vodkánál többet ne igyon, és napi három szem nyugtatónál ne szedjen be többet. Viszont Liam a bulikat nem vetette meg. Kivett egy hét szabadságot, csak azért, hogy szerelmes, és reménytelen barátjával legyen, segítsen neki feldolgozni kudarcait, amik elhomályosítják Harry agyát. És Harry nem bánta. Örült neki, hogy Liam mellette van. Örült annak, hogy végre elmondhatta problémáit egy olyan személynek, aki teljesen megértette őt, és engedte, hogy éjszakákon át kisírja magát a vállán. Megjárták London összes klubját, az euforikus érzés miatt. A boldogságot keresve, amit csak italok nyújtottak számára. Igaz, bódult állapotban sem tudott felejteni, de olyankor minden annyira más volt, és minden annyira könnyűnek tűnt. Harry úgy gondolta, hogy a mindennapos fejfájás egyfajta kisebb áldozat azért, mert pár órára jól érezte magát, és kicsit kitudta kapcsolni agyát, amely állandóan csak pörgött. Szerinte megérte. Liam szerint annyira már nem, mégis beleegyezett abba, hogy a ma estét a munkahelyén töltse Harry-vel,persze, mint fizető vendégek. Harry töretlen jókedvvel lépte át a 21 névre hallgató klub kapuját, és már érezte a tömény alkohol ízét a szájában. Érezte, ahogy a forróság szétárad a gyomrában, ereit felperzseli és kelti táncra érzékeit, az agyában lévő szomorú szerelme képe pedig halványodik egész éjszakára..legalább is ezt remélte, hogy ez fog történni vele. De az egész meghiúsult, amint meglátta a pultban, az éppen vendégeket kiszolgáló Zayn Malik-ot. Harry csak arra tudott gondolni abban a pillanatban, hogy egy év biztosan hosszú idő, hiszen Zayn Malik egy év alatt nagy változáson ment át, ami a külsejét illeti. Férfiasabb lett, valamivel magasabb, izmosabb. Haját érthetetlen okokból zöldre festette, és növeszteni kezdte, de Zayn-nek ez a fajta furcsa dolog is csak a javára vált.  Arcát hiába borította barna borosta, és hiába volt komor, rideg tekintete, barna szemei még mindig ragyogtak, és minden érzelem ott tükröződött benne. Csak az tudta kiolvasni azokból a gyönyörűen ragyogó szemekből az ott lappangó érzéseket, akinek volt már alkalma megismerni Zayn Malik-ot. Harry-nek nem egy alkalma volt rá, így tökéletesen látta, hogy a szempár, melyben őszinte barátság lángja gyúlt hajdanán, most őszinte gyűlölettel volt tele, és ez a gyűlölet Harry felé irányult. A göndör hajú fiú néhány lépésnyire állt a bárpulttól sok ismeretlen ember gyűrűjében Liam-et várva. Szemei úgy kapcsolódtak össze a pultban álló pakisztáni fiúéval, mint a legerősebb mágnes amit senki, és semmi nem tud elválasztani egymástól. Csak nézték egymást rendületlenül. Az egyik szemében gyűlölettel, míg a másiké  összezavarodással volt tele. Zayn kezei között lévő üvegpohár szinte könyörgött fogvatartójának, hogy tegye le, mielőtt összetöri. De látszólag a pakisztáni nem vette észre, hogy mit művel, míg az éppen akkor érkező Eleanor,-akit Harry csak hosszú göndör hajáról ismert fel, mivel arcát nem látta,- kezét a vállára helyezte, és közel hajolva a füléhez súgott valamit. Zayn lehunyta a szemét, megrázta a fejét, majd bólintott, aztán Harry-re nézett, aki még mindig ott állt. Maga sem tudta, hogy akkor miért ácsorgott még ott. Leblokkolt, és nem értette önmagát sem.
-Takarodj innen Styles! Elég embernek tetted már tönkre az életét!-Zayn a hangos zenét is túlkiabálva célozta meg szavaival az akkor már Liam mellett ácsorgó Harry-t. A göndör hajú fiú tökéletesen hallotta egykori pakisztáni barátja szavait, amivel hatalmas fájdalmat okozott neki. A mellkasában lévő fájdalom, ahogyan szerelmére gondolt, -aki kitudja, hogy hol volt, mit csinálhatott azokban a percekben,- felemészette. Torka összeszorult, keze, melyet ökölbe szorított teste mellett vészesen remegni kezdett. Farkasszemet nézett a pultban álló fiúval, aki továbbra is mérgesen fikszírozta őt tisztesnek mondható távolságból. Harry agyát elborította a vörös köd, és biztosan valami meggondolatlanságot tett volna, ha Liam nem szorítja meg a vállát visszatérítve őt a valóságba, ami cseppet sem volt fényes.
-Harry, kérlek, baromi késő van, és rohadt fáradt vagyok..-Liam könyörögve nézett Harry-re aki barna bakancsait bámulta a fekete betonon, és egy csepp figyelemre sem méltatta fáradt barátját.-Menjünk haza.
A hideg levegő valamelyest lecsillapította felborzolt kedélyeit, és alkohol nélkül is tudott gondolkodni. Valamiért ezen a hideg, júniusi estén jól tette, hogy nem rúgott be. Érezte, hogy ez a nap valamiért más, és nem fogyaszthat alkoholt.
-Jó, menjünk haza.-sóhajtotta fejét Liam irányába fordítva.
-Na végre!-sóhajtotta a barna szemű a sötét, csillagos égre pillantva az elhagyatott utcában, ahol parkoló helyre leltek. Liam a zsebéből kivett kulcsán megnyomta az ajtózár kioldására szolgáló gombot, majd arcán elégedett vigyorral megragadta a kilincset és már be is pattant az autóba.
Harry továbbra is zsebre vágott kezekkel ácsorgott a kihalt utcán, ahol Liam autóján kívül, egy övéhez hasonló fekete terepjáró helyezkedett el az utca végén magányosan. A levegő szokatlanul hűvös volt júniushoz képest, de ezt az ember már megszokhatta, feltéve, ha már évek óta lakott London, vagy Anglia bármelyik részén. Az ég szinte fekete volt, viszont rengeteg gyönyörű csillag helyetkedett el rajta szétszórtan. Hold akár egy hatalmas, fénylő kifli megkoronázta az eléterülő látványt. Csodálatos volt. Harry ajkaira akarva akaratlanul is felkúszott egy aprócska mosoly, ahogy eszébe jutott kedvese. Szerelme imádta az ilyen csendes estéket, és ha tehette órákig eltudta volna nézni a csillagos égboltot. Harry ilyenkor volt a legboldogabb ember amikor láthatta Louis gyönyörűen csillogó szemeit. Amikor láthatta hatalmas mosolyát, amikor hallhatta édes nevetését. Harry boldog volt, mert láthatta szerelmét mosolyogni.
Elmélkedéséből hangos csattanás térítette észhez, mire azonnal felkapta a fejét, és a tőle csak pár méterre lévő sikátor felé nézett. Először nem látta meg, hogy mi okozta a zajt, a sötétség túl sűrűnek bizonyult, és egy utcai lámpa sem helyezkedett el ott. Pár másodperccel később megpillantott egy eldőlt kukát, mint lehetséges hangforrás.
-Harry gyere már!-hallotta Liam türelmetlenkedő hangját az autó belteréből kiszűrődni.
-Jó.-felelte miközben elszakította tekintetét a sikátor felől. Hangosan sóhajtva vette rá magát, hogy végre lépjen egyet, lecsökkentve az autó és a közte lévő távolságot legalább egy arasznyival. Beletúrva göndörödő hajába feje tetején lépdelt magabiztosan a fekete BMW irányába, amikor ismét hangokat hallott. De az előbbihez képest más fajta hangokat.
Automatikusan fordult immáron a sötét sikátor irányába, és összehúzott szemekkel fülelni kezdett, hogy újra meghallja azt a bizonyos hangot. Már éppen feladta, és azzal nyugtatva magát, hogy csak füle űz vele ilyesfajta játékot, nyúlt a kilincs irányába jobb kezével, amikor ismét meghallotta.
-Harry nem mo...
-Kuss!-szakította félbe Liam-et ingerülten, majd elengedve a görcsösen szorongatott ajtókilincset, ellépett az autótól. Két lépésnyire megállt a járműtől, közvetlenül egy gyéren világító lámpaoszlop mellől. Tökéletes rálátása volt az út túloldalán lévő sikátorra, ami vészjóslóan ontotta magából a sötétséget, szinte szavak nélkül elrettentve a bátortalan, nyápic embereket. De Harry Styles-ra a kíváncsi jelzőn kívül egyik sem vonatkozott, így összehúzott szemekkel, adrenalintól hevesen dobogó szívvel állt, és fülelt, hátha meg hallja azt a furcsa, nyöszörgő hangot.
-Te meg mit csinálsz?-csapta be Liam az autója ajtaját, és komótos léptekkel közelítette meg magas barátját.
-Hallottam valamit onnan-mutatott Harry a sikátorra.
-Biztosan egy patkány volt, menjünk már!-türelmetlenkedett Liam.-Fáradt vagyok Harry.
Harry kitartóan meresztette szemeit, hátha meglát, vagy hall valamit, de úgy tűnt Liam-nek igaza volt. Csupán egy izgága patkány kutat élelem után ilyen kései órán.
-Igazad van, menjünk-bólintott, majd barátját követve megindultak az autó felé. Pontosabban megindultak volna, ha valami nem dönt úgy, hogy hangosan csattanva ér földet. A két fiú összerezzenve nézett egymásra, majd fordultak a sikátor irányába. Harry szíve a torkában dobogott, amikor meglátott valamit, -aminek alakját nem tudta kivenni,- a földön mozogni.
-Baszki!-hallotta Liam ijedt hangját maga mellől.-Mi a franc az??
Harry nem válaszolt, ugyanis Liam szavait követően, meghallotta a hangot, amit percekkel később. Síró, nyöszörgő hanghoz hasonlított, mintha valaki szenvedne.
-Te is hallod?-fordult Liam felé nem titkolt félelemmel a szemében.
Liam csak egy aprót bólintott, keze remegéséből Harry arra következtetett, hogy barátja is annyira  ijedt, mint amilyen ő volt.
A hang nem csitult el, továbbra is tisztán kivehető volt a csendes utcában, és egyre jobban felkeltette Harry Styles figyelmét.
-Nézzük meg.
Liam ijedten nézett a göndö hajúra, szemei olyannyira elkerekedtek döbbenetében, hogy félő volt, kiesnek a helyükről.
-Te normális vagy?? Lehet, hogy valami alkoholista, aki kirabolna minket az első adandó al...Harry te meg hová mész!?
Harry nem várva meg, hogy barátja mondandója végére érjen, indult meg az út túloldalára. Chelsea csizmája sarka minden egyes lépésénél hangosan koppant a betonon, és fülsértően visszhangzott a kihalt, sötét utcában. Lámpa hiányában nem látott tisztán, viszont a Hold segítette őt a tájékozodásban.
-Gyere már vissza! Harry!
Liam sipítása kezdett az agyára menni. Visszakiabált volna, de túlságosan érdekelt a sikátorban lévő alak, hogy érte aggódó barátjával foglalkozzon. Harry lassú léptekkel ért az útszélére, és óvatosan helyezte jobb lábát a repedezett járdára.
Nem látott semmit, csupán körvonalakat, amik nem könnyítették meg dolgát. A hang is elhalt, a sikátor néma csendbe burkolózott. Ijesztő helyzet volt, csupán Harry eszeveszett szívverése az, ami tisztán kivehető. Egy hirtelen ötlettől vezérelve, nadrágzsebéhez nyúlt, és vette ki mobiltelefonját, melyből pár órája kivette a SIM-kártyját, nehogy valaki keresse őt. Remegő kezekkel, kapkodva oldotta fel a képernyőzárat, majd az alkalmazások között sietősen lapozva megállapodott a zseblámpán. A kis ikonra kattintva, a mobiltelefonja vakuja azonnal aktiválódott, fehér fénnyel bevonva az egész sikátort. Harry telefonját a sötétség felé irányítva lépett egyet előre, szemei pedig azonnal kikerekedtek. Az eldőlt kuka mellett, a piszkos, szeméttel teli kemény betonon, egy alak feküdt élettelenül. Harry kiszáradt szájjal irányította a fényt az alakra. A kistestű, már-már betegesen vékonynak tűnő test gazdája, mintha megérezte volna, hogy valaki észrevette őt hangosan nyöszörögni kezdett. Göndör hajú fiú elég jól nevelt volt ahhoz, hogy tudja, muszáj segíteni a bajba jutott embereken. A nyöszörgő, síró illető hangja túlságosan ismerősen csengett a Göndör füleiben, mintha már hallotta volna az előtt nem is egyszer. Harry összeráncolt szemöldökkel, hevesen dobogó szívvel, mozgásra bírta lábait, és két lépés után már is a test mellett álldogált. Kizárta Liam hangját, aki továbbra is tiltakozva kiabált utána az út túloldaláról. Kizárt mindent, és csak az alakra koncentrált.
Az apró termetű alak kócos barna hajjal rendelkezett, mire Harry úgy érezte elájul. Azonnal leguggolt a fiú mellé, és lassan, amilyen óvatosan csak tudta hátára fordította, az amúgy jobb oldalán fekvő fiatalt.
Abban a pillanatban úgy érezte, hogy elfogyott a levegője, elfog ájulni. Szemeiből azonnal sós, forró könnyek kezdtek potyogni, ahogyan meglátta az illető arcát.
Harry szíve kihagyott egy ütemet, lábai nem bírták tovább tartani súlyát. Térdre rogyott a test mellett, és hangosan zokogni kezdett, miközben kezeivel ölébe húzta a földön fekvő eszméletlen fiút.
-Liam, azonnal gyere ide!-üvöltötte kétségbeesetten zokogva, és még jobban magához szorította Louis Tomlinson ernyedt testét...

Tádáááááá! Ha tetszett, jelezzétek valamilyen formában. Amúgy miközben írtam, a "Hey there Delilah" tartott életben. 🤗

*E