Hey, Angel-(Larry Stylinson mpreg. BEFEJEZETT)

20.

Louis

Harry egy éve, hogy kiszállt az életéből. Szakításuk után pár hónappal a fiú otthagyta Londont, hogy visszautazhasson szülővárosába a csendes, nyugodt Holmes Chapel-be. Nem lehetett róla hallani semmit, senki sem tudta hol van pontosan és mit csinál. Közeli barátai csak azt mondták, amit Harry szeretett volna ha mondanak. Az felelték, hogy pihen, jól van és hamarosan visszatért, csak ne aggódjon érte senki. Aztán pár hónappal később Harry Styles tényleg visszatért, hogy milliókat kápráztasson el gyönyörű hangjával, és tökéletes kinézetével. Kiadott egy albumot, az ő általa írt, romantikus számokkal, amelyeket már mindenki kívülről fújt, hiszen még az is megszerette Harry dalait, aki egyáltalán nem rajongott ezért a zenei műfajért. Ezrek vették meg az albumát, rendeltek elő jegyeket a fiú közelgő koncertjeire. Millió lány sírt érte, több ezren kívánták őt az ágyukba és várták, hogy végre találkozhassanak vele. Az egész világ Harry Styles-mániában szenvedett. Olyan volt, mint egy betegség, amit a tökéletes, zöldszemű fiú látványa idézett elő az össze nőnemű-estleg hímnemű,-lénynél és nagyon nehezen lehetett kigyógyulni belőle. Aki egyszer meghallotta Harry hangját, az többet nem is akart mást hallgatni csak őt. Harry Styles a világ legtehetségesebb fiatalai közé tartozott. Már gyerekkora óta imádott énekelni és most, hogy mindenki hallja őt nem csak a szülei és Louis, egy álma vált valóra. Elismerték őt, szerették és megbecsülték. Harry végre híres lett.
Louis az egyik kanapéra kuporodott a klub egyik eldugott sarkában, ahol senki sem láthatta a fiút, viszont neki tökéletes rálátása volt mindenre. Vékony lábait törökülésbe húzta, egyáltalán nem foglalkozva azzal, hogy edzőcipője csúnyán összekoszolja a barna bőrkanapé anyagát. Teljesen elveszettnek látszott, ahogyan ott ült egyedül pulcsija rejtekében, mintha az lenne az egyetlen dolog, ami megtudná őt védeni az egész világtól. A piros anyag teljesen beterítette őt, köszönhetően annak, hogy borzalmasan nagy volt rá. Mint amikor egy kisgyerek felvette az apukája egyik neki tetsző ruhadarabját. Csuklyáját mélyen az arcába húzta, fejét lehajtotta és ölében lévő, remegő kezeit bámulta. Nem volt kedve csatlakozni Zayn-hez és a többiekhez, akik azt a feladatot kapták, hogy készítsenek leltárt a bár italkészletéből. Úgy gondolta, hogy Kendall, Zayn és Gigi elég ehhez, nem kell neki is beszállnia. Leltározott ő eleget annak idején, így inkább elvonult és próbált láthatatlanná válni. Különben is, ő már nem dolgozott itt.
Nem akart beszélgetni senkivel, csak egyedül szeretett volna lenni, élvezni azt a minimális csendet, amely körülvette őt és szigetelte el a többiek morajától. Kirekesztettnek érezte magát, amiért barátai ilyen jól el voltak nélküle, még Zayn sem hívta őt, hogy segítsen neki és a lányoknak. Eleanor sem kereste a társaságát, és nem is akart vele beszélgetni. De hát érthető volt, a lány iránta táplált haragja. Eleanor, aki most a pult mögött ácsorgott és unott arckifejezéssel nézett körbe, miközben a turmixgépet töltötte újra és újra, lassan négy teljes napja nem beszél vele. A házban levegőnek nézi Louis-t. Kikerüli, úgy tesz, mintha nem is lenne. Darcy-val nem foglalkozik, csupán néha-néha vet rá egy pillantást, mosolyog rá és köszön a kislányának, de amúgy nem. Louis utálta ezt az egészet. Már hozzászokott, hogy Eleanor automatikusan, engedély nélkük nyúl Darcy-hoz és foglalkozik vele, mintha csak a saját kisbabája lenne. Ez a helyzet új volt a fiúnak. Hiába kereste az alkalmat, hogy bocsánatot kérjen a lánytól, az minden alkalommal kikerülte őt és jól rávágta szobájának az ajtaját. Mit is várt? Hogy Eleanor azonnal megbocsájt, miután olyan csúnyán neki támadt és hozta fel élete legnagyobb hibáját, amiről egyáltalán nem is tehet? Louis sosem érezte magát ennyire nyomorultul.
Reszketeg sóhaj hagyta el a torkát, miközben lassan felemelte a fejét és ajkait beharapva nézett a hatalmas tánctér irányába, pontosabban a színpad felé, amit nemrégiben fejeztek be.
Három imát is elmondott magában, amiért kislányát édesanyjára bízta és nem hozta magával a klubba. Zayn biztosan szólt volna, sőt nem is engedte volna, hogy eljöjjön, ha tudja, Harry is itt lesz. Valami megérzés azt súgta, hogy Darcy jobb lesz, ha ma Jay-jel marad. Harry nem láthatja meg  Darcy-t vele. Nem láthatja Darcy-t, nem tudhatja, hogy van egy lánya, mert abból csak rossz dolgok sülhetnének ki, főleg úgy, hogy a zöldszemű démon egy azon celebek közül, akiket imád szétcincálni a média és vájkálni a magánéletében. Darcy-t nem teheti ki ennek, nem akarja, hogy kislányának baja származzon belőle és magát is védte. Eleget szenvedett már Harry miatt, aki nagyon is itt volt a klubban és nagyon is látszott rajta, hogy rohadt jó formában van. Legalábbis látszott rajta, hogy a sztár élet a javára vált, nincs semmi problémája. Louis a leggyönyörűbb embernek tartotta Harry-t, már azóta, amikor két évvel ezelőtt leforrázta a fiút a megrendelt kávéjával. Ijesztő, és gyönyörű, ez a két szó jutott először a fiú eszébe, amint meglátta. Louis tartott tőle, félt a fiútól, aki olyan csúnyán rákiabált, de közben lenyűgözte a fiú szépsége. Talán nem is evilági?
A zöldszemű fiú, most unottan ácsorgott Liam mellett, karjait szorosan összefűzve mellkasa előtt. Alakja Louis-t egy csodálatosan kifaragott, megmunkált görög szoborra emlékeztette. Göndör haja rendezetten, mégis kócosan meredezett az ég felé. A fürtöket egy fekete napszemüveggel tartotta a helyén, melyet pár másodperccel ezelőtt bújtatott ki fehér pólója nyakából, és helyezte feje tetejére. A kékszeműnek jobban tetszett Harry  mostani hajviselete, mégis hiányoztak neki azok a zseniális, csodálatos, puha göndör fürtök. Szeretett beletúrni, szerette őket húzogatni, szerette őket az ujja köré csavarni és szerette őket piszkálni. Harry külsöleg megváltozott, na de belülről? Louis nem tudhatta, hiszen már semmi köze nem volt hozzá. Viszont a göndör annyira jó volt hozzá. Annyira kedves, annyira gondoskodó, úgy tartotta őt, mintha sosem akarná elengedni őt. Becézte..simogatta..ölelte..letörölte a könnyeit, és azt mondta, hogy minden rendben lesz. Harry azt mondta, hogy minden rendben lesz. De Harry miért mondott ilyet, amikor Louis tudja, hogy nem? Harry nincs már mellette, és nem is lesz. Ő már híres, fontos ember, akit mindenki ismer. Louis pedig...Louis pedig egy megroncsolt lelkű ember, egy kislánnyal. Egy senki, aki nem kell már többé Harry Styles-nak. Miért is gondol ilyenekre? Harry egy utolsó féreg! Nem gondolhat ilyenekre, nem akarja Harry-t, nem akarja soha többé! Nem akarja látni, és beszélni sem vele.
De, ahogy ott állt a fiú..szemeit nem tudta levenni Harry-ről. Olyan jó volt látni, olyan jó volt érezni, hogy csupán pár méter választja el őket.
Louis-t, gondolataiból egy éles füttyszó szakítja ki, mire hirtelen a pult irányába kapja a fejét.
Pakisztáni barátja állt ott, kezeivel két oldalt megtámasztva, miközben Louis-t nézte összehúzott szemöldökkel. Akkor mégsem volt olyan észrevehetetlen helyet, mint ahogyan azt először gondolta.
-Gyere már le Tomlinson!-kiáltott, kezével invitálva őt le az emeletről.
Pechére, a színpad előtt lévők is felfigyeltek Zayn-re. Louis szíve a torkában dobogott, amint meglátta Harry-t. A zöldszemű fiú összeráncolt szemöldökkel kapkodta a fejét jobbra-balra. Valószínűleg őt kereste. Louis még kisebbre összehúzta magát.
-Ne szarozzál már Louis! Komolyan mondom én magam megyek fel és rángatlak le, ha nem indulsz meg magadtól!
Abban a pillanatban utálta Zayn-t, és legszívesebben kinyírta volna. Nem szeretett volna Harry szeme elé kerülni újra, így is nehéz volt elbújnia. Mit csináljon?
-Ne mondjam mégegyszer!
Ismerte már annyira Zayn-t, hogy tudja, barátja nem szokott az ilyen dolgokkal viccelődni, úgyhogy ideje volt összeszednie magát. Lassan felkelt a puha kanapéról, és igazgatta meg magán hatalmas pulóverét, melynek anyaga teljesen befedte kézfejét.
Idegesen lépkedett le a lépcsőn, szorosan fogva annak korlátját egészen addig míg le nem ért. Izzadtságtól gyöngyöző homlokkal sétált, egy pillanatra sem nézve fel. Szinte érezte, a tekinteteket, amelyek kíváncsian nézték, figyelték mozdulatait. Utálta, ha mindenki ráfigyelt.
-Na végre-sóhajtott fel Zayn, egy pohár vizet tolva Louis elé.-Már azt hittem, hogy tényleg nekem kell lerángatnom téged onnan.
Louis nem reagált, csak remegő jobbjával óvatosan megfogta az üvegpoharat, amelynek oldalán kiütközött a hideg pára lehűtve ezzel ujjait.
Eleanor, aki eddig bent volt a pultban, most konyharuháját ledobva az asztalra fordult meg és sétált be a raktárba egy szó nélkül. Ez szíven ütötte Louis-t.
-Ne foglalkozz vele-szólt halkan Zayn, óvatosan végig simítva Louis vékony karján. Összehúzott szemekkel pillantott fel barátja válla felett. Harry Louis-t figyelte, teljesen megfeledkezve Niall-ről, aki továbbra is hozzábeszélt. Zayn látta a göndör hajún, hogy legszívesebben odamenne hozzájuk, de félt Louis reakciójától.
-Haza akarok menni..-suttogta a kékszemű meggyötörten, ölét bámulva kitartóan. Nem akart felnézni. Nem nézhetett fel, nem nézhetett fel!
-Louis kérlek ne..
-Zayn, nem érzem jól magam. Egyszerűen nem bírok itt lenni, ez olyan..olyan..-akadt meg, és érezte, hogy a szavak nem akarnak kijönni a száján. Fájt még a beszéd is. Tenyerei izzadtak, félt, és frusztrálta Harry égető pillantásai, amikkel őt sújtotta. Érezte, hogy a göndör figyeli őt.
-Hé, haver! Nyugalom, csak nyugodj meg oké? Hazaviszlek rendben? Amint végzek hazaviszlek Lou!-mosolygott rá a pakisztáni, kezét szorosan fogva, mire Louis aprót bólintott.
-Mikor végzel?
Zayn erre elengedte Louis jobbját, és száját elhúzva vakarta meg a tarkóját.
-Zayn?-nézett rá a fiú.
-Két óra?
Louis fájdalmasan nyögött fel, fejét a tenyerébe temetve. Ezt ő nem fogja kibírni, muszáj hazamennie. Nem akar Harry-vel egy légtérben lenni.
Zayn már nyitotta a száját, hogy mondjon valamit, de Liam félbeszakította őt.
-Zayn haver! Gyere egy kicsit, kérlek!
Louis szinte hallotta a fiú hangjában bújkáló idegességet, ahogyan megszólította Zayn-t. Liam nehezen tudta titkolni Louis előtt, pakisztáni barátja iráni vonzalmat, ami sajnálatos módon egy oldalinak tűnik már két éve. Sajnos Zayn nem mutat semmiféle érdeklődést szegény Liam felé, sőt senki iránt sem. Eleget csalódott, ezt Louis jól tudja és bár nem mondja, de a fiú tudja, hogy Zayn még nem áll készen egy újabb kapcsolatra. Liam pedig él-hal érte, és bármit megtenne, hogy Zayn észrevegye és ne csak úgy tekintsen rá, mint egy nagyon jó barátjára.
-Megyek már!-forgatta meg szemeit a barna szemű, majd kioldalazott a pultból. Louis mellé lépett, és vállára tette a kezét.-Mindjárt jövök, addig ne mozdulj.
-Oké-súgta az alacsonyabb.
Zayn száját összeszorítva nézett le legjobb barátjára.
-Betörjem az orrát?
-Ne.
-Eltörjem valamilyét?
-Ne-nevetett fel halkan Louis, hangjában tökéletesen kivehető idegeséggel.
-Jajj már, sosem hagyod, hogy jól érezzem magam!-ciccegett a kreol bőrű.
-Inkább mondjuk úgy, hogy nem hagyom, hogy börtönbe kerülj.
Zayn nevetve paskolta meg barátja vállát, majd kénytelen kelletlen sétált Tom és Liam mellé. Louis óvatosan oldalra fordult és látta, ahogyan Zayn fintorogva figyeli Harry-t, miközben arrébb sétál Tom-mal és a másik fiúval. Pakisztáni barátja elhagyja a helyiséget, magára hagyva Niall-t és Harry-t. Niall továbbra is beszél a göndörhöz, de Harry nem figyel. Harry nem reagál. Harry őt figyeli ajkait beharapva. Louis tekintete összekapcsolódik a göndörével, aki teljes figyelmét neki ajándékozza. A kék és a zöld szempár olyan hosszú idő után végre újra összetalálkoznak. Egymást nézik. Egymás arcát, szemükben tisztán látható bánattal, szomorúsággal, vággyal, izgatottsággal, amely mindkét fiút felégeti. A kimondatlan szavak szinte ott repkednek az arcuk előtt. Louis számára megszűnik az egész világ. Nem hallja a rajongók sikításait, nem hall semmit és nem is lát semmit, csak Harry csodálatos lényét, aki újra megbabonázza őt minden egyes alkalommal. A következő pillanatban aztán Niall hangja csattan, mire Harry elkapja a tekintetét, Louis pedig lehajtva a fejét. Mi történik? Mi folyik itt? Louis nem értett semmit. Nem nézheti csak úgy Harry-t. Neki már nincs joga hozzá, és amúgy is Harry miért nézi őt úgy, mintha ártatlan kis szerelmes lenne? De a göndör nem volt az. Nem szerette őt, és nem volt ártatlan. Átverte Louis-t, aztán csúnyán megalázta őt. Kétszer is.
A gyomra kavarogni kezdett, és nagyon melege lett. El kell tűnnie a klubból. Nem maradhat itt. Nem maradhat itt tovább.
A bárpult hangosan csikorogva ugrott ki alóla, amint Louis hirtelen lepattant róla. Fejét lehajtva kerülte meg a pultot és vissza sem nézve igyekezett a hátsó raktár irányába. Muszáj volt eltűnnie, és ha nem használhatta a rendes kijáratot, akkor hátul kellett távozni, ahol nem láthatta őt senki.
-Louis?!-hallotta Eleanor hangját-Hová mész?
Most érdeklődött felőle először a napokban, és szólt hozzá, Louis mégsem állt meg.
-Muszáj elmennem-suttogta és szinte futott a fém ajtó irányába, aminek kilincsét erősen nyomta le. Hátra hagyva Eleanor döbbent tekintetét lépett ki a világos, meleg júniusi időbe. A hideg szellő megcsapta az arcát, ezzel kicsit kijózanítva őt. Az ég szürke volt, párás, fülledt mégis hideg.  Esni fog.
Louis mélyeket lélegzett, kezeit a térdére támasztva. Hányingere volt, és furcsán zúgott a feje. Látta, ahogy pár rajongó sikítva fut el az utcán az épület elejébe sietve, de amúgy tiszta és üres volt minden. Haza tudott menni. Még vett néhány lélegzetet, mielőtt megfordult volna és megindult az utca felé. Már majdnem megkönnyebbült, már majdnem jól volt.
-Louis?-kapta el a karját egy erős, tetovált kéz és szólította meg őt egy jól ismert, rekedt, mély hang. Louis hirtelen megfordult és szembe találta magát Harry felé tornyosuló alakjával...