Hey, Angel-(Larry Stylinson mpreg. BEFEJEZETT)

13.

Sajnálom amiért ennyire de ennyire szar lett. ❤😭

Louis

Álmában újra Harry-vel volt. Boldogan sétáltak a Temze partján kéz a kézben, miközben előttük az öt éves Darcy szaladgált. Kislánya hosszú göndör haját a szél fújta szanaszét, apró sárga szoknyája meglibbent mögötte minden megtett lépése után, amit mezítláb szaladva tett meg.
Louis mosolyogva néz fel Harry magas alakjára, aki fejét a tenger felé fordítva csodálta a lemenő Nap sugarait. Az égitest már a felhők mögé húzódott, mégis csodálatos látvány nyújtott, ahogy aranysugarai szétvetültek az égen, narancsárgás árnyalatot kölcsönözve a víznek. Gyönyörű volt, de Louis úgy gondolta, Harry szépségével nem szállhat versenybe. Szerelme piros inget viselt, melynek felső három gombját szabadon hagyta, így tökéletes belátás nyílt hibátlan, tetovált mellkasára. Sötét, szűk farmert húzott, aminek anyaga a legelőnyösebb helyeken feszült rajta, ezzel teljes őrületbe kergetve Louis-t.  Rövidre vágott haja kócosan meredezett az ég felé, néhány kósza göndör tincs a homlokába hullott, de nem nagyon zavarta őt. Jobb kezének ujjait, Louis apró ujjaira kulcsolta, és úgy sétáltak szorosan egymás mellett lépkedve.
Darcy hangos kacaja visszhangot vert az egész parton. Nevetése egy pillanatra sem csillapodott, miközben önfeledten szaladgált hátra sem fordulva.
-Boldog vagy?
Louis szerelme hangjára oldalra fordult, és nézett egyenesen a smaragd zöld szempárba, amik boldogságtól csillogtak.
-Igen. Mert újra velem vagy.-bólintott az alacsonyabb.
Harry hirtelen megtorpant, megállítva Louis-t a sétában. A magasabb, széles mosollyal az arcán karolta át a kisebb derekát, és fordította magával szembe.
Louis alsó ajkát beharapva nézett fel a smaragd zöld szempárba, miközben kis kezeit Harry nyaka köré kulcsolta. Az sem érdekelte, hogy a lábujjhegyen állás eléggé kényelmetlen pozíció, viszont ha igazán megszerette volna csókolni a fiút még ezt is vállalta érte.
Kislányuk hangos nevetése zene volt fülüknek, és nem aggódtak, hogy messze csatangol, hiszen bíztak Darcy-ban. Darcy okos, és engedély nélkül nem kószál el csak úgy.
-Miért sírsz Angyalom?-kérdezte a göndör hajú, ajkait lebiggyesztve. Ujjaival óvatosan letörölte szerelme arcáról a könnycseppeket.
Louis belesimult Harry tenyerébe, és élvezte a magasabb fiú érintéseit a bőrén.
-Mert szeretlek.-suttogta.
Harry eltolta magától, hogy mélyen a szemébe nézhessen. Húsos, rózsaszín ajkain őszinte mosoly volt jelen. Két tenyere közé fogta Louis könnyáztatta arcát. Száját szólásra nyitotta, Louis pedig már készült, hogy meghatódjon szerelme szavaitól, amikor az halványodni kezdett.
-Harry? Mi történik Harry?-esett kétségbe a fiú, ahogy szerelme halvány alakját nézte. A gödör hajú arca továbbra is boldog volt, szemeiből könnyek folytak.
Louis utána nyúlt, de már csak a levegőt markolta. Harry eltűnt, és Darcy nevetése is megszűnt.

Teste hideg verejtékben úszott, tüdeje fájdalmasan kiáltott még több oxigénért, szíve eszeveszett tempóban dobogott, ahogyan realizálta helyzetét, miszerint számára egy ismeretlen szobában feküdt. Nem emlékezett arra, hogyan került a házba, nem emlékezett arra, hogy ki mentette ki őt  az Ördög karmai közül. Louis szíve fájdalmasan szorult össze a tegnap éjszaka történtek emlékeire. Még elméjében élt a férfi sötét tekintete, ahogy perverzül végig méri őt, majd erőszakosan kényszeríti olyan dolgokra Louis-t, amit a fiú egyáltalán nem akart megtenni. Kezei remegni kezdtek a vékony, fehér takaró alatt, könnyei szaporán folytak végig sebhelyes arcán. Nem értette, hogy miért bukkant fel életében a férfi, aki évekkel ezelőtt már tönkretette az életét. Évekig rettegésben élt most pedig újra megjelent, hogy befejezze azt, amit elkezdett. Louis sokáig harcolt a férfi ellen, aki egy pillanatig sem fogta fel, hogy a kékszemű fiú nem akarja őt. A férfi, akit csak az erőszak hajtott mindent bevetett, hogy megszerezze őt, most újra felbukkant az életében. A férfi, aki egyik napról a másikra eltűnt, most újra itt van. A férfi, aki Louis rémálmainak főszereplője, élete megkeserítője újra itt van. És most nincs senki, aki megvédhetné őt James bosszújától. Nem volt többé Harry.
Szaggatott sóhaj hagyta el a torkát, ahogyan körbe nézett az ismeretlen szobában. Aki idehozta biztosan gazdag személy lehetett, hiszen a szobabútorok biztosan nem kis összegbe kerültek, és biztosan nem egy olcsó kis üzletben lettek vásárolva. A helyiség tágas, komor, hatalmas és üres, legalábbis Louis szerint. Nem érezte túl jól magát benne. A Nap sugarai tompán sütöttek be a terasz ajtó hatalmas üvegein keresztül némi fénnyel ellátva a szürke szobát. A londoni szokásos időjáráshoz képest elég kellemesnek tűnt a kinti idő. Az égitest fényesebben ragyogott, mint pár nappal ezelőtt, az égbolt szokatlanul kék volt, és csak pár szürke felhő gomolygott fent a magasban. Mintha az időjárás valami jót sejtetne magában.
Louis-nak azonnal eszébe jutott édes kislánya. Darcy-t a szüleinél hagyta, akik úgy tudták, hogy másnap kora reggel már átmegy hozzájuk. Eszébe jutott Zayn és Eleanor, akik biztosan már aggódnak felőle, úgy, mint családja többi tagja. A fiu kétségbeesetten pattant fel a kényelmes ágyról, hogy megkereshesse mobilját. Tettét azonnal megbánta, amikor alfelébe erős fájdalom nyilallt, és egy pillanatra el is veszítette már így is ingatag egyensúlyát. Kellett neki pár másodperc, amíg újra kitisztult előtte minden, és csak azután kezdett kétségbeesni. Nem akarta elhinni, hogy ez megtörtént vele. Nem akarta elhinni, hogy minden rossz a világon csak vele történhetett meg. Hiszen nem volt rossz ember, vagy de? Louis válaszokat akart. Tudni akarta, hogy az élet miért bünteti őt ennyire? Miért érdemelte ezt ki? Undorodott magától, legszívesebben elhányta volna magát. Utálta a tudatot, hogy James hozzáért helyeken, amit csak annak engedélyezett, akit tiszta szívből szeretett. Bemocskolták őt, és ha tehette volna kivetkőzött volna saját bőréből. Ilyen mocskosnak még sosem érezte magát azelőtt. Könnyei ismételten folyni kezdtek szemeiből, miközben kétségbeesetten forgott körbe a szobában, hogy mielőbb megtalálhassa mobiltelefonját és hívhassa fel legjobb barátját, aki kimenti őt ebből az egész pokolból. Kislányát akarta. Újra magához szerette volna ölelni Darcy-t, és elfelejteni a tegnap estét. De aki megmentette őt, elég jól keresztbe húzta számításait. Tegnapi ruhái eltűntek. A pulóver, amit magán hordott szőrén-szálán eltűnt, vele együtt telefonja, amely a ruhadarab zsebében lapult. Biztosan kieshetett valahol, vagy a megmentője, -aki lehetett elrablója is,- jól eldugta előle, hogy ne találja meg. Nem bírt tovább abban a szobában lenni. Hiába volt tágas a helyiség, úgy érezte, hogy nem kap levegőt, és szíve bármelyik percben kiugorhat mellkasából. Válaszokat akart. Tudni akarta, hogy pontosan mi történt, és ki mentette meg őt.
Az összes végtagja fájt, ahogyan apró lépésekkel indult meg a fehér ajtó irányába. Tudta, ha azon kilép, minden megfog változni, de azt nem, hogy jó vagy rossz irányba? Mezítelen talpainak jólesett a puha padlószőnyeg simogatása a bőrén, viszont nem volt elég ahhoz, hogy elterelje figyelmét összes testrésze sajgásáról. Jobb kezét a kilincsre helyezte, de mielőtt lenyomta volna, vett egy pillantást sápadt végtagjára. Kékes-lilás zúzódások tarkították vékony csuklóját, amin az erek már-már betegesen rajzolódtak ki papírlapnyi vastagságú bőrén. Roncsnak érezte magát, egy élő, emberi roncs volt.
Reszketeg levegővétele után lenyomta a kilincset, az ajtó pedig hangtalanul kinyílt előtte. Szemei előtt feltárult egy hosszú folyosó, elegáns, letisztult környezete. Most már biztosan gazdag emberek lakhattak itt. Óvatosan csukta be maga mögött eddigi, biztonságot nyújtó tartózkodási helyét, és indult meg jobbra a folyón. Barna tapétákat nem díszítette semmi, szinte teljesen üres volt az egész felsőrész. Ajtók nyíltak minden falból, mint egy filmekben látható régi módi hotelekben. Ijesztőnek hatott ez a kihaltság, Louis-t ez arra sarkalta, hogy sietősebbre vegye lépteit, és minnél előbb tűnjön el az emeletről. Oldala rettenetesen szúrt, amikor elért lépcső tetejére. A hosszú lépcsősor a fal mellett, egy hatalmas előcsarnoknak nevezhető helyiségbe vezetett. Louis innen tökéletesen belátta az egész házat. Az összes falról, az összes sarokról üvöltött, hogy tehetős emberek otthonába került. Csillogó cementlapok, sárgára festett falak, aranyozott képkeretbe foglalt festmények, gyönyörű szép csillár függött a plafonról. Fehér kőoszlopok a helyiségekbe nyíló, ajtó nélküli nyílások mellett. Elegáns, és világos. Sokkal tetszetősebb volt, mint a komor emelet, és Louis már nem is rettegett annyira, mint percekkel korábban. Barátságosnak találta az egész házat, és ha módjában állt volna, biztosan körbe járta volna az egész épületet, amely szépségével beleillett egy tündérmesébe. Lassan lépkedett le a barna szőnyeggel borított lépcsőfokokon, miközben száját összeszorítva próbálta kizárni a fenekébe nyilalló fájdalmat, amely minden lépésénél egyre elviselhetetlenebb lett. Ujjai szinte elfehéredtek a lépcsősor mellett húzódó korlát fogása alatt, mégis kitartóan fogta, mert ha elengedte volna, nem biztos, hogy megtudta volna tartani testsúlyát.
K

icsinek érezte magát az ürességtől kongó előcsarnokban. A bejárati ajtó, amely most szabadulását jelentette volna a házból, ott volt tőle pár méterre. De úgy érezte, hogy még nem tud elmenni. Nem tud elmenni válaszok nélkül.
A következő pillanatban, pulzusa a magas egekbe ugrott. Feltehetőleg a legközelebbi szobából hallotta meg a hangokat. Beszélgetés foszlányai ütötték meg füleit. Nem csak ő tartózkodott ezek szerint a lakásban, rajta kívül voltak még ketten, ha nem többen. Félt. Egész testében remegett.
-Gyerünk Louis..-suttogta magának, miközben tett egy fél lépést előre, annak a helyiségnek irányába, ahol a két ismeretlen tartózkodott. Muszáj volt erőt vennie magán, ha haza akart jutni kislányához. Muszáj volt összeszednie magát.
A beszélgetés egyre csak erősödött, ahogy közeledett a helyiség felé. A két ismeretlen hangja ismerősen csengett, mégsem tudta azonosítani azok kilétét. Szíve egyre gyorsabban dobogott, gyomra úgy tajtékzott, mint a tenger.
Egyre közelebb, és közelebb ért céljához. A konyhában tartózkodó két személy egyike háttal volt neki, míg a másik takarásban volt. A sárga falnak simulva, félig elbújva nézelődött. Szemei pedig hatalmasra tágultak, amikor a fekete pólós illető megfordult. Liam Payne, oldalát a mosogatónak döntve, karjait összefűzve mellkasa előtt álldogált arcán a visszatartott nevetés nyomai látszódtak. Már régen látta a fiút. Utoljára talán akkor, amikor Zayn-t látogatta meg, úgy két héttel ezelőtt.
-Hiába próbálkozol haver, nem fogod tudni megjavítani.-csóválta fejét Liam,  jobb karját kinyújtva a még mindig takarásban lévő beszélgető partnere irányába.
-Ha nem vágtad volna neki a falnak, akkor elhiszed, hogy többre mennék?
Louis azt hitte, hogy elájul. Abban a pillanatban megszédült, az ismerős rekedtes hang hallatán. A szoba forogni kezdett, mire elvesztette egyensúlyát és neki esett a kis asztalnak, ennek következtében kilépett a fal takarásából.
Ijedten kapta fel fejét. Liam Payne tátott szájjal meredt rá, arca teljesen elfehéredett. Harry Styles pedig ott volt. Ott volt, ijedten nézte Louis-t nem törődve azzal, hogy a kezében tartott mobiltelefon egy darabja meglazult fogása alatt és esett a padlóra.
Louis csak könnyei között bámult vissza rá.
-Lou..-szólt halkan a göndör hajú férfi,  miközben felpattant a székről, és közeledni kezdett a kék szemű irányába.
Louis hátrált. Nem hitte el, amit lát. Élete szerelme, akit egyszerre szeretett és utált ott volt. Harry Styles, kislánya édesapja, és egyetlen igaz szerelme újra ott volt előtte.
És nem álmodott..