Démon a szobámban [Story of the Silver Demon] ✅

Episode 03: Hazaviszlek!

- Toshi... - suttogta Shirokawa-kun.
Nagyon úgy tűnt nekem, hogy a két fiú ismeri egymást és ezen feltevésem pedig gyorsan be is igazolódott, mikor a másik nyakába borultak a szemeim láttára.
- Végül nem egy osztályba kerültünk, haver. Egyébként is péntek van. Nem úgy volt, hogy ezen a héten már nem jössz be, hanem otthon maradsz pakolni? – érdeklődött hangosan nevetve az idegen srác.
- Úgy volt, de meggondoltam magam. - felelte mosolyogva Shirokawa-kun, majd felém fordult. - Kitayama-san, ő itt az egyik ismerősöm, Tamazaki Toshinori. Most egy ideig náluk fogok dekkolni.
- Ja, ott csövezik majd a vendégszobánkban. - nevetett fel Tamazaki. – Látom, nem kellek ide körbevezetni téged. Az meg külön megdöbbentő, hogy már az első nap becsajozol. - fordult ezúttal rendesen felém a fiú. - Már láttalak a suliban, de még nem ismerjük egymást.
- A nevem Kitayama Machiko. - mutatkoztam be.
- Aha, értem. Megbocsájtanál nekünk egy percre! - kért időt, majd elrángatta mellőlem Shirokawa-kunt a karjánál fogva. - Ember, te meghülyültél? Ez az izomagy barátnője. Ha megközelíted, a fejedet veszi. - suttogta, de mindent hallottam.
- Nyugi, ez nem az, amire te gondolsz. - felelte neki Shirokawa-kun.
Baromi kínos volt, hogy ott álltam tőlük három lépésre és mindent hallottam, de úgy tettem, mintha semmit sem értenék a beszélgetésből. A srácok még egy ideig diskuráltak, majd Shirokawa-kun hamarosan visszalépett mellém.
- Na, mindegy. - mondta a tarkóját vakarva Tamazaki. - Kellemes napot nektek! Ja, és Kazuma, lenne kedved tanítás után kosarazni a pályán? Bemutatlak egy-két srácnak.
- Jól hangzik. Benne vagyok.
- Okés, akkor suli után találkozunk. - mondta, majd intett egyet és lelépett a saját termébe.
Suli után elintéztem a rám várt takarítást, majd összeszedtem a cuccaimat és megindultam a kijárat felé, hogy végre elhagyhassam szenvedéseim színhelyét és hazamehessek. A kapuban azonban megint ott ácsorgott Kojima a haverjaival. Ha nem próbáltam volna meg hitegetni magamat azzal, hogy csak beszélgetnek, még a végén azt gondoltam volna, hogy rám várnak,mert hát Kojima társasága kész volt neki segíteni, ha rólam volt szó.

Elbújtam az udvarban lévő cseresznyefa mögé és vártam, míg elmennek. És csak vártam, csak vártam... de meg sem mozdultak. Csak áltattam magam, tudtam, hogy megint leszólítanának, ha kilépnék előttük, így inkább csak lapultam. Az óra már fél 5-öt ütött és egyre kétségbeesettebb lettem.
Aztán hirtelen figyelmes lettem valami furcsa zajra, ami mintha valami motor zúgás lett volna. És nem tévedtem, valóban az volt, az ülésen pedig az új diák, Shirokawa Kazuma ült. Elkerekedtek a szemeim.
- Te meg mit csinálsz még mindig a suliban? – kérdezte elfordítva a kulcsot,ezzel leállítva a motorját, majd ismét rám tekintett.
- Ezt akár én is kérdezhetném. – vágtam vissza.
- Ja, csak a kosár miatt vagyok még itt, meg beszéltem az igazgatóval is néhány dologról. De, még nem feleltél a kérdésemre.
- Csak bent kellett maradnom. – motyogtam halkan. – Nincs különösebb oka.
- O-oké. – felelte akadozva és kissé ijedten, mintha az előbb leszidtam volna,pedig még a hangomat sem emeltem meg.
Shirokawa-kun megvakarta a tarkóját, miközben nyújtózott egy nagyot, majd tekintete hirtelen az iskola kapujában hangoskodó társaságra tévedt. Szemei szikrát szórtak, mikor felismerte a legmagasabb srácot, Kojimat és lomhán rám pillantott, én pedig elkaptam a tekintetem.
- Gyere! – mormogta, hogy szinte alig hallottam.
- Tessék?
- Hazaviszlek. – ajándékozott meg egy angyali mosollyal. – Ülj fel mögém!
- Nem, az ki van csukva. – tiltakoztam egész testemben rázkódva a gondolattól.– Én fel nem ülök arra az izére.
- Nekem mindegy. Felőlem ácsoroghatsz még itt egy darabig, de nem mond, hogy nem ajánlottam fel.
Shirokawa-kun indulásra készen visszahajolt a motorja fölé, majd a kulcsért nyúlt, hogy ismét elfordítsa azt, ezzel beindítva a járművet, de még azelőtt pánikba estem. Rémültem ragadtam meg a srác fekete uniformját, ezzel ismét elnyerve a figyelmét és megenyhült arccal fürkészte a zakójának azon részét, amit a markomban gyűrögettem.
- Na, gyere! – csábított továbbra is. – Nem fogok könyörögni.
Összepréseltem az ajkaim, majd egy pillanatnyi gondolkodás után bólintottam neki egyet és feltelepedtem mögé, erősen belekapaszkodva a vállaiba, míg biztonságban fel nem értem.
- Nem veszélyes? – kérdeztem aggódóan.
- Amíg én vezetek, addig nem. – nevetett fel, majd megint elindította a motort,ami megrázkódott alattunk és édes benzin- és kenőolajszagot árasztott. – Ha te ülnél a kormány mögött, már nem lennék ennyire biztos abban, hogy nem esne-e valami bajunk.
- Várj, nem kellene sisak?
- Ja, azt összetörtem. – mondta ezzel megváltoztatva a szívem ritmusát. – Csak karolj át és akkor biztonságban hazaérünk mindketten.
- Megvesztél? – kérdeztem kiakadva. – Nem karollak át, azt felejtsd el!
- Rajta akarsz maradni a motoron, vagy nem? Akkor csak kapaszkodj bele a derekamba!
- Az majdnem ugyanaz. – fintorogtam, majd megmarkoltam a csípőjénél. – Bár jobban hangzik, mint az előző.
El is indultunk és két pillanat sem telt bele, kint voltam az iskolából. Kojima mellett elhaladva a szívem kihagyott egy ütemet az ijedség miatt, de miután ráeszméltem, hogy amíg ezzel a fiúval vagyok és ilyen gyors tempóban haladok a lakásom felé, addig nem kell tartanom miatta, ráérek csak jövőhéten összeveszni vele a folyosón. Erre gondolva képtelen voltam tovább leplezni a mosolyom és a fejemet az előttem ülő fiú hátának támasztottam. A kezeim automatikusan a hasára csúsztak, és a rezgések és zötyögések miatt egyre jobban rásimultam az osztálytársam hátára. Mire észbe kaptam, már az egész derekát átkulcsoltam a karjaimmal, de csak óvatosan, nehogy megfojtsam, a visszapillantóban pedig egész úton a vörösbe fordult arcomat bámultam.    

Yo Minna! 🌸🌸🌸
Itt lennék a következő résszel ebből a sztoriból. Remélem, eddig mindenkinek bejön a történet. :) Igyekszem majd minél aranyosabbra és izgalmasabbra írni, de ennél a könyvnél is majd a romantika lesz előnyben, legalábbis most így látom. Ha tetszett, akkor kérlek, dobj meg egy csillaggal! ⭐
Ja nee! ♥