Démon a szobámban [Story of the Silver Demon] ✅

Episode 08: Azt akarom, hogy velem maradjon!

Újabb fél órás szorongást jelentett nekem kivárni, amíg a fiúk végeznek a felesleges versengéssel. Kezdett az agyamra menni Kojima, hogy azt hitte, én még mindig hozzá tartozom, de Kazuma akaratoskodását is furcsálltam. Valamiért nagyon meg akart védeni engem a felsőévesektől, csak azt nem tudtam, hogy ugyan mi haszna származna belőle.
A meccs egész szorosra sikeredett, még az utolsó percekben is 5-5 volt az állás.
Bár Saga-kun meglehetősen alacsony volt, mégis előnyt tudott kovácsolni ebből és úgy tűnt, sikerül megváltoztatnia a játszma végkimenetelét még azelőtt, hogy lejárna a megszabott idő. Olyan gyorsan száguldott az ellenfél palánkja felé, mint még soha senki, és már épp készült volna egy sikeres, kétpontos dobást beadnia Kojimaéknak, de megakadályozták a célja elérésében. Endo a hárompontos vonal előtt sikeresen fellökte Saga-kunt, aki hanyatt is vágódott a pályán, Momo-chan pedig felugrott mellettem.
- Senpai! - kiáltotta rémülten, majd lerohant a pályára a földön fekvő Saga-kunhoz.
Én is levágtattam hozzájuk, hogy tudjak segíteni, ha esetleg valami komoly baj történt. Szerencsére Saga-kunnak kutya baj nem volt, egész egyszerűen felült és megvakarta a fejét hátul, ahol beütötte magát.
- Ezt szándékosan csináltad! - kiáltott Endora Miyagi-kun dühösen.
- Ugyan, kérlek! - szabadkozott a szöszi. - Sosem tennék ilyet direkt.
- Ne nézz hülyének! Egész játékidő alatt aljaskodtatok, pedig tisztességes meccsről volt szó. Komolyan azt hittétek, hogy nem fogjuk észrevenni?
- Minek vádolsz minket ilyenekkel? - kérdezte felháborodottan Kojima és egyből kakaskodni kezdett Miyagi-kunnal.
- Megijedtetek, hogy veszíteni fogtok, ennyi az egész. Akkora idióták vagytok.
- Ti meg itt nyávogtok egy nyavalyás kis felbukás miatt. - mondta Kojima, majd fenyegetően közel ment Miyagi-kunhoz és a képébe hajolt. - Ha belegondolok, hogy másképp akartuk elintézni a dolgot, el sem merem képzelni, mennyire bőgnétek most a fájdalomtól.
- Akkor csináljuk úgy. - szólalt fel Kazuma, ezzel megakadályozva a verekedést a két sötéthajú srác között. - Majd én kiállok ellened, egyszer már úgyis elvertelek, másodjára sem lesz nehezebb.
Abban a pillanatban megragadtam Kazuma karját, hogy visszarántsam, mielőtt valami hülyeséget csinálna. Döbbenten pillantott rám ettől, majd varázsolt egy angyali mosolyt az arcára.
- Nyugi, nem lesz semmi baj! - mondta.
Kazuma kihúzta a karját gyenge szorításomból, majd Kojima felé kezdett ballagni, aki örömmel fogadta a harc gondolatát. Közben Saga-kunt is sikerült felállítani a földről, aki csak leporolta magát, mintha misem történt volna és, bár nem lett komoly baja, attól még a fellökés szabálytalan volt.
- Minden rendben, Édesem? - kérdezgette Momo-chan ijedten a barátjától és göndör tincseivel játszadozva próbálta szóra bírni a srácot.
- Kutya bajom. - legyintett, mire kapott egy gyógypuszit az arcára. - Ki ez a barom, aki fellökött?
- Endo Shikio. - feleltem. - Kojima egyik ismerőse és a bizalmasa. Nagyon jóban vannak.
- Ch... Kinyírom a szöszit. - motyogta, miközben a fejét simogatta, ahol beverte magát. - Most akkor Kazuma megint verekedni fog ezzel a barommal? Hányadik alkalommal is?
- Nagyon gyűlölhetik egymást. - mondta Momo-chan. - Kazuma haragszik Kojima-senpaira, amiért folyton bántja Machiko-chant. Nagyon megkedvelt téged, ezért mondta, hogy nem fogja hagyni, hogy piszkáljanak. - fordult felém mosolyogva a lány.
Kicsit örültem is ennek és nem is, hiszen nagyon kedvesnek tartottam emiatt Kazumat, hogy megvéd engem, de azt sem akartam, hogy baja essen miattam. Bár nem tűnt olyan fiúnak, akit félteni kell.
Már igen sötét volt, alig láttunk valamit a nagy szürkületben. Egyszer csak zseblámpák fényeit vettük észre, amint a kosárpályát pásztázzák. Felkaptuk a fejünket és a fény irányába néztünk, a suli épület felé, ahol is a testneveléstanár állt.
- Gyerekek, nektek nem kéne már otthon lennetek? Mit kerestek még itt?
Igen... egyszóval a tesitanár mentett meg minket és akadályozta meg, hogy Kojima és Kazuma ismét egymásnak essenek, esetleg a többiek is csatlakozzanak. A felsőévesek egy hang nélkül elhagyták az iskolát, mi pedig már a kapuban búcsúzkodtunk a többiektől.
- Vidd haza Kitayama-sant, Kazuma! - mondta Tamazaki-kun a barátjának. - Aztán otthon várlak, ne maradj túl sokáig!
- Rendben van. Otthon találkozunk. - köszöntünk el, Kazuma pedig adott egy öklöst a kosártársainak.
Ismét hamar hazaértünk, Kazuma pedig bekísért a lakásba. Mindketten fáradtak és kissé letörtek voltunk, mert ez a nap sem telt el izgalmak nélkül.

- Sajnálom, ami ma történt. - mondtam. - Már megint miattam kerültél bajba.
- Ne aggódj miatta, nem a te hibád volt. - legyintett. - Még jó, hogy összefutottunk a bejáratnál, mert, ha nem így történt volna, akkor a végén hazamentél volna nélkülem és bele sem merek gondolni, Kojimaék mit tettek volna veled, ha találkoztok. - borzolta össze a haját idegességében. - Ajjj.... Szóval, most már akármi történhet, egy pillanatig sem veszem le rólad a szemem a suliban.
- Na, de...
- Nem érdekel, ezt nem hagyhatom. Anyám mindig arra tanított, hogy, ha valaha lesz egy lány, aki különleges a számomra, akkor őt meg kell védenem.
- Szóval különleges vagyok neked? - kérdeztem fülig pirulva.
- Különlegesebb, mint hinnéd. - mosolygott.
Ahogyan ott állt előttem azzal az angyali mosollyal az arcán, egyszerűen ellenállhatatlan volt és elmerülve a ragyogó szemei tükrében, csak egy mondat ismétlődött a fejemben folyamatosan: Azt akarom, hogy velem maradjon!
Nem voltam ura a mozdulataimnak, önkényesen a karjaiba vetettem magam, ő pedig boldogan viszonozta az ölelésem és hallottam, ahogyan édesen felnevetett.
- Ha ezek a majmok még sokáig itt kószálnak, egyedül nem leszel biztonságban.
- Tudom. - bólogattam hevesen, már amennyire tudtam a fiú ölelésében. - Ezért is szeretném megkérdezni, hogy áll-e még az ajánlat, amit korábban mondtál?
- Mégis melyik ajánlat? - kérette magát mosolyogva, én pedig eltávolodtam tőle.
- Nem szeretnék egyedül maradni. Megbeszéltem Dorottival a dolgot és azt mondta, nem bánja, ha beköltözöl a vendégszobába. - nevettem el magam.
- Komolyan? Hát... éppenséggel az ajánlat még áll, de ezt akkor majd megbeszélem Toshival is, most viszont jobb, ha... - mondta elbúcsúzó hangon, majd az ajtó felé vette az irányt, de megragadtam a kezét. - Mi a baj? - kérdezte visszanézve rám.
- Köszönöm. - villantottam egy mosolyt. - Csak ennyi.
Elengedtem a kezét, de úgy tűnt, Kazuma ereibe belefagyott a vér, mert meg sem mozdult az ajtóból.
- Végül is, már elég késő van ahhoz, hogy vezessek. - mondta elgondolkodóan, én pedig meghökkentem. - Lehet, hogy Kojima újra eljön majd érted ide és, ha így van, akkor nem hagyhatlak egyedül. Mi lenne, ha itt maradnék veled az este?
- Hát... izé... ami azt illeti, még nem pakoltam ki a vendégszobát, szóval...
- Nem is terveztem a vendégszobádban tölteni a ma estét. - kacsintott csábosan.

Yo, Minna! 🌸
Itt is vagyok az ígért folytatással, hoztam, amint tudtam 😉 Remélem tetszett nektek.

Mindenki készen áll a holnap éjfélig tartó bulizásra? Yey!!

Találkozunk legközelebb.

Ja nee~