Démon a szobámban [Story of the Silver Demon] ✅

Episode 40: Szőke herceg

Kazuma csendben olvasott valami autós magazint a kanapén, mikor beállítottam a lakásba egyik szombaton. Már több mint 2 hete kezdődött el a suli, mindketten hullák voltunk agyilag, engem pedig csak egy jó kis hétvégi shoppingolás tudott kikapcsolni Momo-channal, ahová a fiúkat nem hívtuk.
- Nézd, mit vettem, Kazuma! - vágtattam be hozzá a nappaliba, a fiú pedig letette a magazint és kíváncsian meredt rám.
A kezemben egy vízzel teli nejlonzacskó volt, benne egy aprócska aranyhal lubickolt vidáman, aminek látványától Kazuma látszólag szívrohamot kapott.
- Szereztél egy új védistent? - kérdezte, miközben vérre menő farkasszemcsatát vívott a kisállattal. - Ezt is meg kell, hogy egyem?
- Ne viccelj, ez nem egy védisten. - feleltem és a régi akváriumhoz sétáltam vele. - Ez csak egy közönséges, sima aranyhal és nem akarom, hogy egy ujjal is hozzá érj. Értve?
- Világos. - bólogatott serényen, majd mellém lépett. - Hogy fogják hívni?
- Természetesen Dorottinak, mint az előzőt. Teljesen olyan, mint a régi aranyhalam.
- Tudod, a mi kapcsolatunk már elért arra a bizonyos szintre szerintem, hogy vállaljunk háziállatot, de erre nem a hal a legmegfelelőbb.
- Engem megnyugtat a látványa, szeretem a díszhalakat. Egy macskával vagy kutyával sokat kéne törődni, az most nem fér be a gimis éveimbe.
- Ez érthető. - bólogatott serényen. - Amúgy valami kaját is hoztál, vagy csak a halat vetted? - kérdezte, mire furcsállva néztem rá. - Semmi kaja nincs itthon, azt hittem, veszel valamit. Vagy egyem meg megint ezt az izét?
- Eszedbe ne jusson! - ripakodtam rá. - Inkább visszasétálok a boltig. Mit kívánsz vacsorára?
- Nem tudom. Valami sült tészta jól esne. Amíg elmész, én kipakolok végre bőröndömből.
- Még mindig nem csináltad meg? - kérdeztem elszörnyedve a tudattól, hogy Kazuma ruhái és cuccai még mindig azokban a táskákban züllenek, amikkel Kínába utazott. - Elmegyek a boltba, ha nagyon akarod, de mire hazaérek, kész legyél a pakolással, vagy nem tudom mit csinálok veled.
Miután beköltöztettem az új aranyhalamat az akváriumba, el is indultam visszafelé, a legközelebbi éjjel-nappaliba, hogy vacsorának valót vásároljak. Normál esetben ez nem zavart volna, hiszen szeretek shoppingolni, de éppen frissen tértem meg a plázából, jó lett volna, ha Kazuma felhív út közben, hogy még ugorjak be pár dologért, ha már ott vagyok. Nem is értem néha, minek neki telefon.

Hamarosan elértem a közértet, el is indultam a polcsorok között és levettem minden olyat, ami fontosnak tűnt.
- Jesszus... - hagyta el a számat szörnyülködésemben, mikor a telefonomra pillantottam. - Már mindjárt 7 óra. Olyan gyorsan telik a hétvége.
Épp a tejtermékek részlegén álltam és a legfelső polcon elhelyezett utolsó eperízesítésű tejjel szemeztem, hiszen imádtam azt a fajtát. Persze alacsony voltam, alig értem el, valahányszor akartam venni belőle egy kartonnal és ez most sem volt másképp. Nyújtózkodtam össze vissza, de sehogyan sem akadt a kezeim közé.
- Mi a fenének rakják ezt ilyen magasra? - mérgelődtem magamba. - Nem ilyenkor jön a klisés, szerelmes pillanat, mikor megjelenik mellettem a szőke herceg és segít levenni ezt nekem? Vagy legalábbis neki is ugyanaz kell és, mikor ő is érte nyúl, véletlenül megfogja a kezem?
Magamban felnevettem, amint nyújtózkodtam. Túl élénk volt a fantáziám néha.
Amint végre megérintettem a tejes dobozt, egy másik, idegen és puha kéz ért hozzá az enyémhez, valaki olyané, aki hozzám hasonlóan ugyanazt az üdítőt akarta.
- E-elnézést. - makogtam, miközben elvettem a kezem az útból, majd az illetőre pillantottam.
Kivert a víz, amikor felismertem a srácot, aki megérintett. A döbbent arca most igen szelídnek látszott és még sosem fedeztem fel azt, mennyire édes és jóképű, ha szelídek a vonásai. Rakoncátlan, szőke tincsei belelógtak jéghideg, fekete szemeibe, a száját kissé eltátotta a meglepettségtől, én pedig azt sem tudtam, mit mondjak, vagy tegyek.
- Ne haragudj! - szóltam hirtelen, mire leemelte a polc tetejéről a dobozt. - Nekem nem olyan fontos ám, nyugodtan a tiéd lehet.
Megfeszítettem az arcizmaimat, majd szélsebesen fordítottam hátat a még mindig engem bámuló, Endo Shikio-nak.
Rohamléptekben haladtam a pénztár felé, mikor is a fülemben csengett eddig ritkán hallott, érdes hangja, ami Kazuma hangszínének mélységével vetekedett.
- Macchi! - becézett le azonnal, amire már csak azért is visszanéztem. - Gyere szépen vissza!
Az ujjával invitált engem maga felé, ami a lehető legnagyobb bunkóság és sértés volt azok után, hogy letegezett. Összepréseltem az ajkaim, nem mertem ellenkezni, így megindultam vissza hozzá.
- I-Igen? - kérdeztem szendén.
- Még nem vettem meg a salátát, amiért eredetileg jöttem. - mondta egész egyszerűen, mire elkerekedtek a szemeim. - Kísérj el, aztán menjük együtt fizetni. Szeretnék veled beszélni.
Csak egy aprót bólintottam, aztán kettecskén elindultunk a zöldséges pulthoz, majd fizetni. A kasszánál tett látogatásunk után csendben sétáltunk el a legközelebbi kis térig, ami tele volt padokkal. Az egyik automata mellett lévő padon foglaltam helyet, amíg Endo üdítőt vásárolt.
A szőke srác a kapott egyik dobozt felém nyújtotta, én pedig vonakodva ugyan, de elfogadtam az ajándékát.
- K-köszönöm. - hálálkodtam halkan. - Miről akartál beszélni?
- Mi a fenét tettetek Seiji-vel? - kérdezte, miután felbontotta az innivalóját. - Gondolom, a te kezed van benne a dologban.
- Honnan veszed ezt? - kértem ki magamnak. - Én nem tettem vele semmit.
- Ha te nem is, a kis gaijined biztosan. - nézett rám gyanakodva. - Seiji csak nekem mesélt arról az estéről, tudom mi történt, de alig hiszem el.
- Sz... szóval tudsz Kazuma titkáról?
- Azt inkább te mondd meg!
- N-nem lehet. - néztem félre. - Ez nem olyan dolog. Bármit is mondott neked Kojima, nem igaz, amit állít. Én hazudom, én tettem vele azt, amitől most olyan, amilyen. Megbántottam, elhagytam őt annakidején, de most már nagyon bánom. Bánom, de nem mehetek vissza hozzá. Már nem ugyanaz a fiú, akit szerettem. Amióta veled barátkozik, olyan, mintha nem is ismerném.
- Felteszem, fogalmad sincs, mik történtek Seiji-vel az elmúlt évek alatt, ami végül hozzám kergette őt.
Erre a kijelentésre kíváncsian felcsillantak a szemeim.
- Te talán tudsz valamit, amit én nem? - kezdtem faggatózni.
- Te sem beszélsz nekem Kazuma-ról, én sem mondok egy szót sem többet Seiji-ről. Örülök, hogy összefutottam ma veled, már régóta terveztem ezt a beszélgetést. - mondta, mire kissé megijedtem és ezt ő is észrevette. - Nézd, én csak azt akarom, hogy beszéld meg az ügyet Seiji-vel. Ne hidd, hogy én is zaklatni akarlak. Seiji rosszat tett valóban, talán az én hibám is részben, de szeretném, ha meghallgatnád majd őt, ha el akarja mondani, miért változott meg ennyire. Én is beszélek a fejével, hogy avasson be téged. Itt lesz az ideje, hogy tisztázzátok a kettőtök ügyét.
Elnézően bólintottam, majd a földet kezdtem bámulni, mire a szőke fiú felém nyújtotta az utolsó doboz epres tejet.
- Ezt neked adom zálogként. - mondta. - Ha nem beszélsz vele, nagyon sokkal fogsz nekem tartozni.
Megvillantva hófehér fogait, Endo sejtelmesen elmosolyodott, aminek látványától a hideg is kirázott.

Sziasztok! 🌸
Sikeresen megoldottam a netem kérdését, szóval senki ne féljen, lesz a héten fejezet még 😉
Egyébként a sztorinak hamarosan vége is lesz, de a szeptemberbe még mindenképpen belenyúlunk 😍😘
Kellemes napot mindenkinek! ❤