Démon a szobámban [Story of the Silver Demon] ✅

Episode 31: Adj nekem!

A napok és a hetek úgy teltek, mint még soha. Kazuma-val a történtek után járni kezdtünk és ennek hála ő és Toshinori teljesen kibékültek és ismét legjobb haverok lettek. Momo-chanék nagyon örültek nekünk, hogy végre felnyitottuk a szemünket és összejöttünk, csakhogy ő volt az egyetlen lány, aki emiatt boldog lehetett. Yumiko és a többiek ellenségüknek szemeltek ki, de azt hiszem, ennyit még el tudtam viselni azért cserébe, hogy Kazuma soha többé ne próbáljon megölni engem.
Hogy Kojima-val mi lett ezek után, arról senki sem beszél. A suliban továbbra is láttam, de még a tekintetemet is kerülte és, ha én jobbra mentem, ő balra tartott. A haverjai sem voltak már vele és mindenki azzal kötötte össze a furcsa csendességét, hogy beijedt az ebédlőben történtek miatt. Én és Kazuma persze tudtuk, hogy valószínűleg azon a bizonyos estén lejátszódottak miatt nem pattog már úgy, mint a gumilabda, de nem tudtam véka alá rejteni, hogy sajnáltam a srácot a sok rossz ellenére is, amit a múltban velem elkövetett.

🔶🔷🔶🔷

Egyik hétvégén csendben csináltam a vacsorát magunknak. Kazuma-val az egész kapcsolatom olyan volt, mintha 30 éves, házas asszony lennék, csak gyerekeink nem voltak. A nyári szünet és a velejáró vizsgák rohamos közeledte miatt alig tudtam néha élvezni az életet, így hétvégén ki kellett használni az alkalmat, hogy nem tanulok annyit.
- Macchi, megjöttem! - lépett be a konyhába az ezüsthajú fiú, miután megtért a csavargásból.
Nem is számoltam, hány hét telt el az első csókunk óta, de azóta az apját egyáltalán nem látogatta tudtommal, csupán Toshinori-val moccan ki néha, mikor lejártak a közeli kondiba edzeni. Az izomagyúak...
- Minden rendben volt ma délután? - kérdeztem fél figyelmemet neki szentelve, mire mormogott valami igenhez hasonlót.
- Mi lesz ma a vacsora?
- Úgy gondoltam, csinálok egy kis csirkét ma estére. A bácsikám elmaradt az előző hónapi költőpénzemmel és üzente, hogy később kapom majd meg. Ha lesz pénzem, elmegyek vásárolni. Addig azon élünk, ami itthon van.
- Ugye tudod, hogy ha pénz kell, elég, ha nekem szólsz. Annyi lóvém van, hogy úgysem tudnám mire elkölteni, ráadásul mind az apámé volt, jobb lenne mielőbb megszabadulni a vagyontól.
- Az lehet, de nem áll módomban pénzt fogadni el tőled, akár az apádé akár nem.- fordultam felé keresztbetett karokkal. - Már egy ideje együtt vagyunk és még annál is több ideje lakunk egy fedél alatt, de az nem jelenti azt, hogy a kapcsolatunk garantált. Ha szakítunk, akkor ott állunk majd, hogy pénzt öltél belénk. Nem vagyunk házasok, nincs vagyonmegosztás, tehát nem tartozol semmivel.
- Rendben, de ha nem is működne a dolog közöttünk és ennek ellenére is pénzt fektetek a házba vagy ilyesmi, úgyis megeszlek miután szétmentük. Szóval pénz az örök életért. Szerintem nem rossz üzlet.
- Már megint ez az átkozott halhatatlanság a téma. Mondd, még mindig nem unod ezt?
Kazuma csak halványan elmosolyodott és elővette az edzős táskájából azt a bizonyos fekete borítású könyvet, amit én vásároltam neki ajándékba. Lerakta a konyhapultra elém, én pedig elcsodálkoztam ezen. A könyvjelző, amit hozzá hajtogatott, már az utolsó lapnál volt betűzve, így arra következtettem, hogy végigolvasta a regényt, ahogyan ígérte.
- Néha magammal vittem a konditerembe is, hogy olvassak. - mondta kedvesen. -Beszélnünk kell erről a könyvről, Macchi!
- R-rendben. - feleltem ijedten, majd lecsavartam a gázt a tűzhelyről, hogy ne égjen oda az étel. - Hallgatlak.
- Huh.. hát hol is kezdjem? - tette fel magának a költői kérdést egy megkönnyebbítő sóhaj után. - Szóval, szerintem jól sejtem, miért vetted nekem annakidején ezt a könyvet és miért ragaszkodtál annyira ahhoz, hogy elolvassam.
- Nincs ezen mit titkolni. Én valójában sosem olvastam ezt a regényt, a leírás alapján választottam neked és igen, ez egy újabb kísérlet volt a részemről azért, hogy ne falj fel, beismerem, de mentségemre szóljon, hogy akkor még fogalmam sem volt arról, hogy összejövünk.
- Mégis odaadtad a csókunk után, de ne aggódj, én megértem. - csitított el. - Csupánarra kérlek, hogy soha többé nem vásárolj nekem könyvet ajándékba! Egyrészt utálok olvasni, másrészt pedig félő, hogy egy újabb tragédia akad majd a kezeid közé és semmi kedvem vizsgaidőben letargiába esni. A drámából kijut nekem épp elég.
- Nagyon rossz volt a könyv? - kérdeztem elszégyellve magam, mire elmosolyodott.
- Izgalmas volt, csak nagyon szívszorító. - vakarta meg a tarkóját zavartan. -Tudom, hogy démon vagyok, meg férfi meg minden, de mazochista, az nem. Szóval nem szeretem az ilyen témájú könyveket.
- Meséld el nekem, miről olvastál! - kíváncsiskodtam csillogó szemekkel.
- Hidd el, nem akarod te azt tudni! - nevetett fel játékosan, majd nyomott a homlokomra egy édes puszit. - Viszont örömmel jelentem be, hogy a kísérletednem volt hiábavaló.
- Ezt hogy érted? - nyitottam tágra a szemeim.
- Úgy, hogy nem kell félned attól, hogy még egyszer az életedre török, többé meg sem fogom ezt kísérelni. Talán szar dolog a halandóság, de azt hiszem, az még rosszabb lenne, ha elveszítenélek téged, ráadásul önkezemmel pusztítanálak el.
Erre a kijelentésére nem feleltem semmit, csak a nyakába ugrottam örömömben és szorosan megöleltem. Úgy öleltem, mintha soha többé nem lenne rá lehetőségem.
Végre vége van... végre soha többé nem kell félnem attól, hogy Kazuma az életemre tör... végre boldog vagyok, és nem érzem a magányt...
- Köszönöm, Kazuma. - hálálkodtam neki meghatódottan, mire félmosolyra húzta a száját.
A szemeiben azért láttam valami furcsát, ami aggodalomra utaló jel is lehetett volna, de sejtettem, hogy azért nagy lemondás volt ez a részéről. Csalódott, amiért nem élhet örökké, bármi is legyen a célja vele. De végül engem választott. Engem, a szerelmét, és nem a halhatatlanságot.
- Többé szerintem ne is beszéljünk erről az egészről. - kacsintottam neki csábosan, majd visszafordultam a főztömhöz, hogy folytassam azt.
A konyhaszekrény üveglapján láttam a mögöttem álló fiú arcát visszatükröződni és nem kerülhette el a figyelmemet, hogy valami nagyon marja a gondolatát. Valamit mondani karhatott, mert olyan idegesen csipkedte a bőrét és nézett körül a konyhában, ahogyan azt annak előtte sosem láttam.
- Macchi! - szólított meg keservesen, mire hátra kaptam a tekintetem.
- Igen? - fordultam felé teljes testtel.
Kazuma lomhán lépett közelebb hozzám, egyik kezével pedig gyengéden megérintette a derekamat. Közel hajolt az arcomhoz, pillantását az enyémbe akasztotta és halkan suttogta ajkaimra:
- Adj nekem egy fiút!

Sziasztok! 🌸
Meghoztam a szombati részt, amiben Kazuma kissé elvetette a sulykot 😅 Vagy csak szerintem? Na mindegy. 😂
Remélem, tetszett az epizód, a jövőhéten hozom a folytatást 😘😚