Démon a szobámban [Story of the Silver Demon] ✅

Episode 28: Könyvvásárlás

A suliban minden visszaállt a régi kerékvágásba, még ha csak egy kicsit is. Toshinori és Kazuma között ugyan még mindig ott volt az a bizonyos mosolyszünet, de azért már közel sem volt olyan vészes. Ismét együtt ebédeltünk szokás szerint, tanítás után pedig elbúcsúztunk és ment mindenki szépen haza.
Kazuma-val a bejáratnál voltunk és én ráérősen váltottam a cipőmet, miközben az ezüsthajú türelmetlenül sürgetett.
- Igyekezz Macchi, lassabb vagy, mint egy totyogó kiskacsa.
- Azért van annál jóval lassabb dolog is. – morogtam vissza neki cipőkötés közben.
- Az lehet, de egy csiga azért nem olyan cuki, hogy ahhoz hasonlítgassalak. – mondta bosszankodva, mire furcsállva néztem rá.
Kazuma nem szólt semmit, csak hasonló, döbbent tekintetet kaptam válasznak, de az sem tartott sokáig, ugyanis a telefonja rezegni kezdett a nadrágzsebében, ami előrevalóbb volt, mint az, hogy nekem válaszoljon.
- Igen, tessék? – szólt bele a készülékbe egy hivatalos stílust felöltve, innen következtettem, hogy a szám, ami hívta, ismeretlen volt. – Igen, én vagyok. (...) Most? Ez biztos? (...) Én... értem, időben ott leszek. A viszont hallásra!
Kazuma csalódottan emelte el a fülétől a telefonját és meglehetősen keserű ábrázattal és ködös tekintettel reagálta le a hallottakat, ami azt jelenthette, hogy rossz hírt kapott. Egy ideig csak meredt maga elé, láttam rajta, hogy gondolkozik, vagy próbálja felfogni, amit megtudott a hívás alatt.
- Minden rendben van, Kazuma? – kérdeztem kedvesen, mire rám nézett.
- Azt nem mondanám. – felelte közömbösen, ami engem is megrémisztett. – Figyelj, Macchi!
A fiú megfogta a kezem és felsegített a földről, így vele szemben álltam, kíváncsi pillantással ástam magam a tekintetébe, ami meglehetősen idegen volt most. Valami nem stimmelt. Valami baj történt.
- A helyzet az, hogy most azonnal el kell mennem valahová. – kezdte a hanyag meséjét, én pedig tudtam, hogy megint oda akar menni, ahol általában felcseszi az agyát. – Ez most nagyon sürgős, nem hagyhatom annyiban. Sajnos rossz hírt kaptam, szeretném, ha itt maradnál és megvárnál, amíg vissza nem érek!
- Itt? – kérdeztem flegmán, mire csak keserűen bólintott. – Maradjak az iskolában, azért, hogy megint elmenj oda, ahonnan általában bosszúsan meg szomorúan térsz meg? Azt hiszed, hagyni fogom?
- Mondom, hogy nagyon fontos.
- Akkor vigyél magaddal! Nem maradok egyedül az iskolában, már senki nincs itt. Ha olyan nagyon egyedül akarsz hagyni, akkor engedd, hogy hazamenjek, vagy...
- Ha most nyugton maradsz, amíg vissza nem érek – szorította meg erősen a kézfejem. – akkor ígérem, elviszlek arra a vacsorára!
Pislogásom egyre növekvő gyakoriságát véltem felfedezni, amint Kazuma-t néztem. Annyira megdöbbentem a kijelentésétől, hogy egyszerre minden bizodalmam visszatért vele kapcsolatban. Hittem, hogyha ilyet ígér, akkor az azt jelenti, hogy nem fog ezúttal megenni, még van időm arra, hogy felnyissam a szemét a halhatatlansággal kapcsolatban. Persze megvolt az esélye annak, hogy újabban hazudik, de bolond lettem volna nem kapni az alkalmon, ha mégis igaz. Csak egy aprót bólintottam.
- Nagyszerű. – mosolyodott el. – Figyu, ha nem akarsz itt megvárni, azt is megértem. Mit szólnál a szomszédos könyvesbolthoz, vagy egy kávézóhoz? Ott is megvárhatsz akár, csak szeretném, ha együtt mennénk haza.
- A könyvesbolt jó lesz. – feleltem szelíden.
Mivel se éhes, se szomjas nem voltam, egyértelműen a könyvesboltra tettem le a voksom, Kazuma-val pedig el is indultunk a suli szomszédos utcájába, és betértünk a kedves kis helyre. Az ajtón túl rögtön a pénztár fogadott, ahol az eladó néni kedves mosolygással és meghajlással köszöntött, de Kazuma most egészen más stílust vett fel.
- Szeretném, ha figyelnének erre a lányra! – csapott az asztalra. – Nemsokára itt vagyok érte, addig sehová nem mehet.
- De Uram, ez nem egy börtön. – felelte a pénztáros asszony.
- Tudom, hogy néz ki egy börtön, én csak nem akarom, hogy baja essen a lánynak. Kérem, tegyék meg, hogy figyelnek rá, amíg vissza nem érek!
Meg sem várta az eladó válaszát, már nyargalt is kifelé az üzletből, még tőlem sem köszönt el. Igazából már a döntésem is kezdett egyre rosszabbnak tűnni, inkább hazaszöktem volna, hogy kiszabadíthassam a zárt szobámból a mamorit, az lett volna a legokosabb elhatározás.
- Kisasszony! – szakította félbe a gondolatmenetemet az eladó. – Nézzen körül bátran, amíg a barátja vissza nem ér.
Úgy tűnik a pénztárosnő is elfogadta a sorsát, hogy vigyáznia kell rám, szóval csak rábólintottam a dologra. Beljebb merészkedtem az üzletben, a könyvespolcok végtelen sora teljesen ámulatba ejtett. Régebben rengeteget olvastam, de mára már alig maradt időm rá, így élveztem, hogy ismét könyvek társaságában lehetek. Izgatottan néztem körül a kötetek között, simogattam végig a gerincét minden szép példánynak, ami megtetszett. Rengeteg könyvet vettem a kezembe és olvastam bele egyikbe-másikba, míg végül meg nem akadt a szemem egy fekete borítású, sötét aurával körülölelt könyvön, melynek gerincén a címet két kereszt fogta közre.
- Ez meg mi a csuda? – kérdeztem magamban, majd leemeltem a polcról az annyira nem vastag, 230 oldalas könyvet és kerestem a hátulján a tartalomjegyzéket, ami a könyv hátsó borítója alá volt rejtve. – „Akihiko halhatatlansága csak a bajt hozza rá, és erre ő maga is rájön, mikor szeretett menyasszonya fiatal holtestét tartja a karjaiban. A templom, amit 600 éven keresztül őrzött, most nem más, mint egy halom fa és – kőtörmelék, ami Akihiko tombolása után maradt belőle. A fiút ugyanis a magány és bánat őrölte fel és most azért küzd, hogy visszanyerje halandó életét, hogy újra együtt legyen a szerelmével, de ez talán több időbe kerül majd, mint amit eddig a templom mellé láncolva eltöltött." – olvastam fel halkan suttogva a tartalmát.
A könyv azonnal megtetszett, még ide-oda belelapozgattam, hogy lássam, milyen nehéz a nyelvezete, de teljesen megnyerő volt a számomra. Boldogan szaladtam a pénztárhoz, hogy kifizessem a könyvet, amit mondanom sem kell, természetesen Kazuma-nak szántam ajándékba. A pénztáros hölgy bele is tette nekem egy papírszatyorba, de én azért még elültem vele a bolt egyik sarkában a kanapén, hogy beleolvasgassak. Mivel random oldalakon nyitogattam ki, a sztori nem nagyon állt össze, de reméltem, hogy arról szól a könyv, amire én is számítok.
- Kisasszony! – halottam meg az eladó hangját. – Itt van magáért egy fiatalember.
- Tényleg? Ez gyors volt.
A könyvet beletettem szatyrostul a táskámba és összeszedve a többi cuccomat, mentem kifelé a könyvesboltból boldogan. Elköszöntem az eladónőtől, majd kilépve az üzlet ajtaján, szembe találtam magam a fiúval, aki értem jött. Csakhogy ő nem Kazuma volt.    

Jó reggelt világ! 🌸
Igen, ismét ilyen korán érkeztem egy szerdai résszel, hogy meglepjelek titeket 😄 Remélem, sikerült 😍
Kellemes olvasgatást és pihenést nektek! 💕