Démon a szobámban [Story of the Silver Demon] ✅

Episode 19: Romantikus vacsora?

Nagy mázlim volt, hogy Endo nem kérdezősködött, hanem némi pénz fejében szívesen hozzácsapta az általam vásárolt borokat az ő cuccaihoz és kifizette őket nekem. Csak abban reménykedtem, hogy nem fog erről Kojima olyan hamar tudni.
Még beugrottam a kisboltba is hazafelé menet, hogy bevásároljak a főzéshez. Úgy határoztam, hogy remek ételt készítek, így aztán végképp azt gyanítja, hogy a bor van a vacsora mellé és nem fordítva.
Ügyesen össze is ütöttem a legjobb tudásom szerint az egyfogásos vacsorát, majd elmentem mosakodni és szépen fel is öltöztem. Egy világosszürke nyári ruhát vettem fel, aminek a derekát fekete szalag fonta körbe, általában ezt viseltem, ha mentem valami elegánsabb helyre.
Kazuma fáradtan tért haza, ismét letörtnek látszott, mikor megjelent a konyhában, de én csak pajkosan rámosolyogtam, ő pedig sápadt arccal és bánatos tekintettel viszonozta azt.
- Mi ez a nagy boldogság? - kérdezte gyanútlanul.
- Semmi. Örülök, hogy megjöttél. Kezdtem aggódni.
- Ne füllents nekem. - nevetett fel. - Mi ez a finom illat?
- Vacsorát főztem. - feleltem kedvesen mosolyogva. - Kettőnknek.
- Én nem az étel illatáról beszélek. - mondta nyersen, majd elindult felém az ajtóból, én pedig ledermedtem.
Az ereimben megfagyott a vér, amint Kazuma megállt előttem és a nyakamba szagolt, csak álltam ott, mint valami ijedt, sebzett kismadár. Mindig is béna voltam a hasonló szexuális zaklatások lereagálásában, jó példa erre a Kojimaval közös múltam.
- A parfümöd. - suttogta kissé eltávolodva. - A ruhád, a vacsora... Most mit tervezel, Macchi?
- É-én... - makogtam nehezen, ugyanis a szívem a torkomban dobogott a rémülettől. - Semmit nem tervezek. Csak arra gondoltam... miért is ne lehetne egy szép esténk együtt?
- Pont a ma este? - kérdezte felrántva egyik szemöldökét, mire bólintottam.
Kazuma sóhajtott egyet, majd gyengített a nyakát körülölelő, kék nyakkendőn, ami az egyenruhája tartozéka volt. Meglazította a csomót, majd így szólt:
- Rendben van. Rögtön jövök.
Azzal elballagott a szobájába, én pedig megragadva az alkalmat, előkaptam a két borospoharat. Véletlenül tudtam magamról, hogy nem bírom az alkoholt, ezért a gyengébbikből magamnak, az erősből pedig neki töltöttem. Épp akkor jött vissza átöltözve, mikor végeztem a terítéssel.
- Nocsak, még inni is fogunk? - kérdezte meglepetten. - Honnan van a bor?
- A bácsikámtól. - füllentettem. - Mindig hozott magával, de nem volt alkalom, amire igyak.
- Értem. - bólintott, majd leült az asztalhoz az egyik teríték elé. - Nos, akkor - emelte felém poharát, én pedig utánoztam és koccintottunk. - egészségünkre! Ma van mire inni.
- Valóban? - kérdeztem játékosan mosolyogva. - Mire iszunk?
- Természetesen az örök életre. - mondta, majd belekortyolt a borba.
Hasonlóan tettem, de olyan keserű volt az íze Kazuma előbbi mondatától, mintha magát a halált ízlelgetném. Még a színe is olyan démoni vörös volt, akár a véré.
- Remek bor. - mondta letéve maga elé az üres poharat.
- Igyál még! Van bőven.
Azzal újra is töltöttem a poharát, majd kivittem a friss és gőzölgő főételt a szépen megterített asztalhoz.
- Tudod, nem is bánom, hogy van mellé alkohol. - mondta savanyúan. - Nehéz napom volt ma és nem kívánom, hogy tudatában legyek a cselekedeteimnek, amikor... - nem folytatta.
- Már akartam kérdezni, merre jársz délutánként.
- Erre is, arra is. - rántotta meg a vállát. - Nem szeretek erről beszélni, remélem, egy ideig nem kell arra a helyre mennem. Nagyon nyomasztó.
- Biztosan minden rendben van? Nagyon letörtnek látlak, mikor hazajössz a délutáni dolgaid elintézése után.
- Letört is vagyok, de... nem hagyhatom, hogy ilyen buta dolgok befolyásolják a napomat. Ne beszéljünk erről! Inkább csak élvezzük ki ezt a pillanatot. - emelte ismét a magasba a poharát, hogy koccintsunk, majd újból lehúzta a bort.
Nagyszerű! Bárhová is megy suli után Kazuma -marhára nem érdekel- az a fő, hogy már attól elég szomorú, hogy csak azért is igyon. Az alkohol búfelejtő, szerencsém, hogy gyenge pillanatában kaptam el. Ezt ki tudtam használni.
Egy idő után Kazuma átesett a holtponton és magának öntötte újra a poharat, arca pedig posgásodni kezdett. Én persze nagyon figyeltem, hogy ne igyak túl sokat és józan maradjak, Kazumat ez már annyira nem érdekelte, hamarosan csattant a homloka az asztalon.
Azt hittem, bealudt, gondoltam addig is leszedem az asztalt, hátha közben felébredne. Már a harmadik kört jártam az edényekkel, mikor a fiú pohara következett, amit erősen szorongatott, de amint megérintettem azt, Kazuma képessége egyből előjött, miszerint bármilyen mélyen is alszik, arra mindig felkel, ha a közelében vagyok.
Megragadta a karomat, felállt a székből és magához rántott. Elejtettem a poharat, ami csattant a padlón és darabokra tört, szilánkok lepték el az étkezőt mindenütt. Kazuma szemei égtek, fején ismét megjelentek a hegyes kis szarvak. Fogai rémisztően, csillogva sorakoztak a hatalmas szájában, élesebben, mint egy farkasé, fülei megnyúltak hátrafelé, bőrét pedig hófehér pikkelyek borították.
- Eressz el! - kiabáltam torkom szakadttából. - Mi a fenét művelsz?
- Hogyhogy mit? Hát nem emlékszel, mit beszéltünk ma?
- Nem... nem érdekel. Eressz el azonnal, vagy nagyon, nagyon megbánod.
Erőlködtem, próbáltam kihúzni a kezeimet a fiú szorításából, de Kazuma még részegen is bitang erős volt. Már teljesen kipirult az arca, olyan részeg volt, hogy azt sem tudta, hol van, de arra tisztán emlékezett, hogy engem ma este el kell tennie láb alól.
- El akartál csábítani? - kérdezte hunyorítva. - Felesleges lett volna mindezt megszervezned, anélkül is benne lettem volna a dologban.
- Semmit nem akarok tőled. Csak azt, hogy hagyj életben!
Nagy erőlködésemben a falnak csapódtam, mikor kihíztam a kezemet Kazuma markából. A fiú lassan tántorgott felém, majd a falhoz csapta a kezét, ezzel elzárva a menekülő utamat és belemászott az aurámba. A lehelete alkoholtól bűzlőtt, szemében ott pislákolt a szűnni nem akaró, kéjes kíváncsiság. A hideg megcsapta a bőrömet, fagyos érintéssel játszottak az ujjai az arcomon, miközben a fülem mögé tűrte a hajamat. A kezei... a kezei remegtek. Kazuma egész testében remegett. Szeme aljában könnyek gyűltek, szinte alig látható, csillogó kristályvíz hömpölygött bennük.
- Segíts rajtam! - suttogta sírásra görbült szájjal. - Segíts rajtam Macchi!
Hangja elnémult, fülemet pedig megütötte a kint kopogó eső hangja. Kazuma jobb szemének sarkából egy apró könnycsepp csurgott végig az arcán, majd lassan lehunyta a szemeit és elválva tőlem és a faltól, egyenest a szilánkos padlóra dőlve összeesett.
Csak meredtem magam elé, szívem lassulni nem akaró, fájdalmas gyorsasággal kalapált a mellkasomban, ketyegett akár a bomba. Nem kaptam levegőt... A torkom, úgy fájt, ököl nagyságú gombóc keletkezett benne.
Ismét zokogtam, akár az égbolt ezen a hűvös, tavaszi estén.

Heló mindenki! 🌸
Ahogy ígértem, most korábban írtam meg az új részt, mivel több időm volt 😄 Remélem, kellően izgi lett. 😊
A következő fejezet is hamarosan érkezik, de még nem tudom mikor. Megpróbálok vele hamar végezni 😉
Puszi mindenkinek! 😘