Démon a szobámban [Story of the Silver Demon] ✅

Episode 26: Az utolsó vacsora

Eltávolodtam Kazuma-tól, ő pedig lassú léptekkel indult meg felém és kergetett ezzel a szoba egy olyan pontjába, ahol a lehető legtávolabb voltam az asztalomra helyezett mamoritól.
- Mire készülsz, Kazuma? – kérdeztem tőle halkan miközben azon bánkódtam, hogy voltam olyan hülye, hogy leengedtem előtte a védelmemet és a talizmánt eldobva magamtól, megadtam neki a lehetőséget, hogy megszerezze a halhatatlanságot.
- Szerinted, mire készülök? – játszottak a szavai kegyetlen fájdalmasan vérveres ajkain. – Mondtam, hogy hazudtam. Sajnálom, hogy elhitted minden szavamat, de most, hogy nincs nálad az a vacak, már semmi nem akadályozhat meg abban, hogy halhatatlan legyek. A sírásod sem fog rám hatni, ne is erőltesd! – utalt ezzel a könnycseppjeimre, amik az arcomon folytak végig bánatomban.
A mérhetetlen csalódás, amit abban a pillanatban éreztem, még bennem is felőrölte az eddig hitt szerelemet és már jól tudtam, hogy mindennek vége lehet ezen az éjszakán, de nem állt szándékomban elfogadni.
Egy hirtelen mozdulattal ugrottam fel az ágyra, hiszen ezen átvágva terveztem megkerülni a fiút, hogy elérjem az asztalomat. Nehéz volt egyensúlyozni a matracon, de sikeresen elértem a végét és, mikor a földre érkeztem ismét, Kazuma már mellettem teremve erősen megragadott. Egyik kezével a derekamnál, másikkal pedig a vállamon átkarolva fogott, majd arra lettem figyelmes, hogy megemelve a testemet, egészen egyszerűen a vállára kap, és kifelé vezet az útja a szobámból.
- Tegyél le azonnal te utolsó, erőszakos, retardált szörnyeteg! – kiáltoztam és kapálóztam össze-vissza rajta és a hátát vertem az öklömmel dühösen, miközben azt figyeltem, miként távolodok egyre inkább a mamorimtól.
- Nem teszlek le. – felelte, majd becsukta a szobám ajtaját és az akvárium mellett hagyott kulccsal bezárta azt. – Búcsúzz el halandó életedtől, Machiko! Jobban teszed, ha nem sírsz a mamorid után, mert úgysem látod viszont.
Homályos lett a látásom a szemeimben összegyűlt könnyektől és a félelembe beleremegett az egész testem. Elvégre, azóta olyan nehezen ettem, mióta Kazuma-val Toshi miatt összevesztünk, most mégis ott bukfencezett a nem létező vacsora a pocakomban, úgy éreztem, bármelyik percben kidobhatom a taccsot.
Hamarosan elértük Kazuma szobáját, amiben a félelmetes sötétség úgy nyelt el bennünket, mint egy éhes kígyó, majd Kazuma ennek a helyiségnek az ajtaját is ránk csukta és az ágyára dobott. A sápadt holdfény gyenge erősséggel adott világot a szobának, ahogyan a csipkefüggönyön keresztül beszűrődött.
A könnyeimet törölgetve, alig éreztem bármit is a paplan puhaságából, úgy be voltak feszítve az izmaim, hogy testnevelésórán sem produkáltam még csak hasonlót sem. Ahogyan ott feküdtem alatta és elvesztem a szemei tiszta és végtelen tükrében, végig csak azon járt az eszem, hogy én vagyok a legszerencsétlenebb ember a világon ezzel az áldással, vagy inkább átokkal.
- Gyűlöllek! – szűrtem a fogaim között.
- Tudom. Én is gyűlölném magam a helyedben. – felelte keserves hangzással. – De ígérem, igyekszem majd úgy csinálni, hogy ne fájjon annyira.
Jöhettek ezek a szavak akármilyen mélyről is a szívéből, kicsit sem nyugtattak meg, sőt... csak még jobban féltem.
- Tehát tényleg csak hazudtál nekem, mikor azt mondtad, szeretsz? – tettem fel neki a kérdést. – Tehát nem is haragudtál rám Toshinori miatt, az egész csak a mamoriról szólt?
- De, haragudtam. – felelte keservesen, mire döbbenten meredtem rá. – Nagyon fájt, hogy ezt tetted velem. Még sosem voltam hasonló kapcsolatban azelőtt egy lánnyal sem, különleges voltál a számomra. És bármennyire is esett rosszul az, hogy Toshi-val láttalak, csak erőt és gyűlöletet adott nekem ahhoz, hogy minél hamarabb véget vessek ennek az egésznek. Ha nem történt volna meg ez az egész, talán nem akartalak volna ilyen hamar felfalni téged, talán tényleg megvártam volna a 3. hónap végét. De végül összevesztünk, haragszom rád, te pedig letetted a mamorit és kapva kaptam az alkalmon.
- Megmondtam, hogy mit érzek.
- Különösen nem hat meg, már nem tud. – motyogta, de a hangjában neki is ott volt valamiféle csalódás, majd közelebb hajolt az arcomhoz és a fülembe suttogta: - Tudom, hogy szűz vagy. Végig éreztem az illatodon, de nem tudom, ragaszkodsz-e egy utolsó kívánsághoz. Szeretnél ezen gyorsan változtatni?
- Hozzám ne merj érni! – bőgtem mérgesen, mire egy kuncogással eltávolodott.
- Mást esetleg? Ez az utolsó alkalmad.
Talán butaság és olyan, mintha beletörődtem volna a végzetembe, de tényleg elgondolkoztam az ajánlatán. Hosszú másodpercekig voltunk meg néma csendben és ezt a kellemetlen nyugodalmasságot a hasam hangos korgása törte meg. Kazuma szemei majd kipattantak a döbbenettől, én meg csak elszégyelltem magam, hiszen ez eszméletlen ciki volt.
- Akarok – ragadtam meg közben a fiú ingét. – Vacsorázni akarok.
Kazuma erre csak halkan elnevette magát, amit egyébként nem is csodáltam, de attól még fájt, hogy csak röhög a kérésemen, pedig tiszteletben kéne tartania.
- Meglehetősen furcsa kívánság. – mondta szórakozottan. – De a börtönraboknak is engedélyezik, hogy azt egyenek a kivégzés előtt, amit szeretnének. Halljam, te mit kívánsz?
- Mi lenne, ha elvinnél vacsorázni valahová?
- Azt nem kérheted. Itthon válassz valamit!
- Akkor tojást kérek! – választottam végül azt. – Lehetne, hogy Omu-rizst kapjak?
Kazuma rosszallóan ingatta a fejét, de végül belement a játékba. Kimászott az ágyból, majd engem is karon ragadott és együtt kiballagtunk a konyhába, ahol is a pultra ültetett, ő maga pedig hozzávalók után kezdett kutatni a konyhában.
- Nagyon cseles tőled. – mondta bosszankodva. – De különben is csupa csont és bőr vagy, még a felfalásodat sem élvezném szerintem. Ha már megcsináltatod velem a kaját, ajánlom, hogy megedd az egészet.
Kazuma nekilátott a főzésnek, a kellemes illatok hamar ellepték az egész konyhát, nekem pedig igazán kényelmes volt a tűzhely mellett, a pulton ücsörögni, mert legalább nem fáztam. Nem beszélgettünk, egymásra sem néztünk, én is csak a csontos kezei munkáját figyeltem, amint a tojást forgatja a serpenyőben, hogy legyen mivel letakarnia a rizst.
Későre járt már az idő, nem szoktam meg a látványát sem annak, hogy egy sárkánydémon sündörög a konyhámban, de tökéletes időhúzás volt. Mikor elkészült az étellel, Kazuma leültetett engem az asztalhoz és elém tette a vacsorát és egy pohár bort, ami még a leitatási tervéből maradt hátra.
- Bon appétit! – dalolta semmitmondó arccal, majd leült velem szembe az asztalhoz.
Az étel nagyon gusztára sikerült, szerencsém volt, hogy Kazuma tudott főzni, azonban ennek ellenére nem bírtam volna az ételhez nyúlni sem az idegállapotom miatt.
- Mire vársz? – ráncolta a homlokát türelmetlenül. – Egyél!
Természetesen engedelmeskedtem, bár azt meg kell jegyezni, hogy életemben nem beszélt még ilyen lekezelő módon velem ez a fiú. Én tényleg azt hittem, hogy szeretem, és talán ő is viszont szeret engem, ha már ekkora hisztit csapott Toshinori miatt is.
A vacsora íze keserű volt és gusztustalan, túláradó hányinger fogott el az étkezés alatt, amin az sem segített, hogy Kazuma úgy bámult engem az asztal túl végéről, ahogyan a bozótban meglapuló tigris mustrálja az áldozatát. 

Sziasztok! 🌸
Ma korábban került ki az új rész, gondoltam, ha már kicsit előrébb járok a sztorival akkor nem várok vele szombatig 😄 Természetesen a rész a hétvégén is jönni fog, csak egy kis meglepetés mindenkinek jól jön. 😍😘
Kellemes napot nektek! 😚