Démon a szobámban [Story of the Silver Demon] ✅

Episode 32: Égünk... mindketten

- Adj nekem egy fiút! – kérlelt halkan, halálos komolysággal, mire meghökkenve kaptam a konyhapult szélébe.
- Hogy... hogy micsoda? – kérdeztem vissza, mintha az imént nem hallottam volna kristálytisztán, amit mondott. 
- Szülj nekem egy gyereket! – ismételte máshogyan. – Ha már nem lehet enyém a halhatatlanság, legalább had hagyjam valakire az örökségemet. Gondolkodtam és arra jutottam, hogy ha tőled lenne egy fiam, akkor egyszerre birtokolná az örökélet hatalmát és ugyanúgy démon lenne.
- Ez baromság! Ne kérd ezt! Oké, hogy azt hajtogatod az én esetemben is, hogy én vagyok az örök élet forrása, de ezt semmi nem bizonyítja, ráadásul nincs arra garancia, hogy a gyermekünk örökké él, csak azért mert halandó, sárkánydémon és halhatatlanságot hordózó lesz belőle. Ez abszurd.
- Nem érdekel, egy próbát mindenképp megér. – erősködött tovább. – Szóval? Mit mondasz?
- Hogyhogy mit mondok? Természetesen nem. Szó sem lehet róla. Egyáltalán, hogy jutott eszedbe ilyesmit kérni? Mit képzelsz, majd ágyba bújok veled, mert te gyereket akarsz? Alig 1 hónapja vagyunk együtt.
- Hát pont ez az. Semmi nem garantálja, hogy kitartunk a másik mellett. Ahogyan az élet, úgy a szerelem is múlandó és bármilyen erősen érzünk is a másik iránt, ez nem biztos, hogy kitart. Persze, ha összeveszünk, akkor valószínűleg megeszlek, de a vérvonalad megszakadna. Kell egy örökös nekem is és neked is.
- Nekem nem kell semmiféle örökös! – kezdtem heves vitát nyitni, majd faképnél hagytam a konyhában.
Természetesen követett, nem állt szándékában ennyivel beismerni a vesztét és leállni a dologgal. Viszont a kérése akkor is nevetséges volt.
- Macchi! Ugye most nem haragszol rám? – kérdezte bűnbánóan, mire visszanéztem rá.
- Nem haragszom, csak ezt most nem tudom megemészteni ilyen hirtelen. 17 éves, átlagos, japán gimnazista vagyok, semmi közöm nem volt eddig a démonokhoz, sárkányokhoz és a kínai származásomhoz. A szüleim meghaltak, a bácsikám távol él, senkim nem maradt, mert az egyetlen fiút is, akire valaha számítottam, eldobtam magamtól. Van én nekem elég gondom azon kívül is, hogy a származásomon aggódjak. Ne haragudj, de nem áll módomban 17 évesen gyereket szülni bárkinek is. Ha még egyszer kiejted előttem a „halhatatlanság" vagy az „örökélet" szavakat, páros lábbal rúglak ki a lakásból és mindenki megtudja a kis titkodat.
- Fenyegetsz, Macchi? – kérdezte hűvösen.
- Nem fenyegetlek, inkább csak ígérek.
Kazuma erre elfojtott egy sóhajt, mire én megenyhülve kutattam a tekintete után, amivel helyettem most kivételesen más tárgyakat tűntetett ki a lakásban. Csalódottan haraptam be alsó ajkamat, mivel kissé lelkiismeret-furdalást keltett bennem Kazuma szomorú ábrázata.
- Én... - kezdtem volna bele, de időt sem hagyott rá.
Miután ismét méltatott rám nézni, közelebb lépett hozzám és egyből neki esett az ajkaimnak, amiket mohón falni kezdett. Átölelt a derekamon, egyik tenyerével pedig felfedezte a farmerszoknyám hátulján található zsebeket. Mindezt csak azzal díjaztam, hogy belekaroltam a nyakába, ujjaimmal pedig feltúrtam puha, sűrű haját a tarkójánál.
Tagadni sem tudtam, hogy minden egyes mozdulatával, nézésével és érintésével levesz a lábaimról, hogy alig tudok neki néhanapján ellenállni.
A heves nyelvcsatánk közben elkezdett velem hátrafelé araszolni, minek következtében a lábaim megakadtak a szófában és Kazuma kapva az alkalmon, szépen hanyatt döntött rajta. Kívülről talán úgy tűnhetett, mintha szándékosan vetettem volna le neki magam, de nem így volt. A fiú felém mászott, miközben buzgón végignyalt alsó ajkán.
- Mit művelsz? – kérdeztem akaratlanul is elmosolyodva. – Menj azonnal fürdeni, mert csupa izzadtság vagy! Addig én befejezem a vacsorát.
- Nincs szükség vacsorára. – szólt játékosan. – Majd téged fallak fel a csibehusi helyett.
- Gondolod, hogy hagyni fogom?
- Úgysem tudsz ellenállni. – jelentette ki magabiztosan, majd újból nekitámadt a számnak, rajta forró és mézédes csókokat hagyva.
Arcán huncut mosoly játszott, amitől csak még ellenállhatatlanabbá vált a szemeimben és fájt bevallani, de valóban aligha tudtam volna megálljt parancsolni a testemnek.
Kazuma játékosan az alsó ajkamba harapott, majd lassan bevezette hideg kezét a szoknyám alá, ezzel kellemesen végigsimítva a combomon és megérintve a fenekemet, amire azért már érzékenyebb voltam. Azelőtt egy fiú sem ért hozzám így, még Kojima-val is csak a csókig jutottam el. Talán azért is nem ellenkeztem, mert kíváncsi voltam, mert dolgoztak bennem a hormonok és, mert melyik lány ne kívánná, hogy a suli híres nagymenője, Kazuma, rajtahagyja a kézlenyomatát valamely testrészén. De akármilyen vonzó is volt és bármilyen nehéz is volt lemondani az édes kényeztetésről, ennek nem így kellett történnie.
- Legközelebb jobban is figyelhetnél arra, hogy mit viselsz itthon. – pusmogta a nyakamba. – Így nagyon könnyű téged becserkészni.
- Nem gondolod, hogy ezzel már egy kicsit messzire mész? – kérdeztem vissza.
- Talán nem élvezed? – meredt rám döbbenten, hogy bűntudatot ébresszen bennem.
- Nem erről van szó. – feleltem szendén. – Csak én erre tényleg nem vagyok felkészülve, nem csak egy gyerekre. Hh... Nagyon szeretném, de ennek még nem most van itt az ideje.
- Pf... - nevette el magát halkan a fújtatása után. – Szamárság. Csak engedd, hogy folytassam!
Keserűen elhúztam a számat, de amint Kazuma a nyakamat kezdte csókolni, a vérem 100 fokosra forrósodott az eremben és az intim pontjaim zsibbadni kezdtek. Minden egyes, apró harapásába, minden egyes, részegítő csókjába belebizsergett a testem. Úgy éreztem, menten elájulok az adrenalintól.
Mikor a fiú ismét a számra hajolt, orromat egy, a konyhából áradó, kellemetlen, füstös szag csapta meg, amely robbanásszerű felocsúdásként hatott az agyamban. Egyből eszembe jutott, hogy nem zártam le a vacsora alatt a tüzet és felügyeletlenül hagytam az ételt a sértődöttségem és Kazuma kisded játéka miatt.
Az ezüsthajú fiú amint kiszimatolta a füstös illatot, felkapta a fejét.
- Ez micsoda? – kérdezte, mire ellöktem magamtól és lemásztam a kanapéról, hogy a konyhába rohanjak.
- Ez a vacsora, te bolond! – kiabáltam neki. – Ott felejtettem... olyan hülye vagyok!
Sietve tettem rendet a fejemben, miközben lezártam a tüzet és megkavargattam a csirkét, amiről már teljesen lefőtt a víz, nem is csoda, hogy odakozmált az alja.
Amint sikerült elhárítanom a problémát, visszanéztem a nappali irányába, de egy egoista démon az útjába állt a pillantásomnak. Az ajtófélfát támasztva kajánul vigyorgott rám, de szemeiben még ott pislákolt a tűz, amit meggyújtottam benne. Csak morcosan ráncoltam a homlokom.
- Ne vigyorogj, hanem tűnj el és tusolj le! – parancsoltam, mire megforgatta a szemeit, majd elvonszolta magát a fürdőig.
Megkönnyebbültem, mikor hallottam becsukódni a fürdőszoba ajtaját és a víz csobogását, de a testem még mindig lángolt. Valami olyan történt velem aznap este, amire sosem hittem volna, hogy valaha példa lesz. Rettenetes volt elfojtani magamban a vágyat, hiszen még mindig olyan állapotban voltam, amiben kész lettem volna Kazuma-val bármire. Tudtam, hogy ez nem helyes, de azt is, hogy természetes.
Élveztem ezt az egészet, ugyanakkor féltem is. Nem akartam sem neki behódolni, sem elveszíteni az irányítást a saját akaratom felett és úgy érzem, betege lettem volna annak, ha mindezek után, amiken keresztül mentem azért, hogy Kazuma-val legyek, most attól tartsak, hogy akaratom ellenére megfektessen egy gyermekért.    

Nagyon szép korán reggelt mindenkinek! 🌸
Meghoztam ezt a fejezetet is, remélem, tetszett mindenkinek. Szóval Macchi nagyon nem örülne most egy babának, de szerencsére Kazuma nem olyan erőszakos. Úgyhogy minden okés. Lássuk, mi történik a következő részben! ❤😍😙