Démon a szobámban [Story of the Silver Demon] ✅

Episode 30: Szeretlek!

A fürdőszobában szárítgattam a hajamat, a matrózblúzom és a szoknyám már régen ki volt teregetve. Odakint az eső már kezdett alábbhagyni, de azért még csöpörgött.
Amint a frizurámmal szórakoztam a tükör előtt már hálóruhában, megnyílt mögöttem az ajtó, melyen természetesen Kazuma lépett be. A vér is kifutott belőlem az ijedtségtől, de próbáltam megőrizni a nyugalmam, mindössze a kezeim álltak meg az aktuális tevékenységükben.
- Már egy ideje bent vagy. – jegyezte meg Kazuma aggódóan, majd becsukta ránk az ajtót. – Minden rendben?
- Igen. – bólintottam szendén, majd felhelyeztem az utolsó hullámcsatot is a hajamba és a fiúra vezettem a tekintetem saját tükörképemről. – Csak gondolkodtam.
- Mégis micsodán? – döntötte kissé oldalra a fejét.
- A ma estén. Nem értem, miért kellett megmutatnod Kojima-nak az alakodat, főleg úgy, hogy nincs is még 9 óra. Mondd, miért volt erre szükség? Egyáltalán, mióta tudsz te hókuszpókuszt csinálni a vízzel?
- Ha Kojima miatt aggódsz, akkor tájékoztatlak arról, hogy fogalmam sincs, mi lelt engem. Azelőtt sosem történt velem ilyesmi, de ezt neked is elmondtam, hogy képtelen vagyok korábban átváltozni, erre most volt példa először. A vizet pedig mindig is tudtam irányítani, elvégre sárkánydémon vagyok.
- Szóval azt akarod mondani, hogy egyáltalán nem tudod, miért történt ez? Mi lesz, ha Kojima ezek után tervez majd valamit? Mi lesz, ha elmondja majd valakinek?
- Nem hiszem, hogy elmondja majd. Úgy ráijesztettem, ráadásul senki sem hinne neki. – keresztezte a karjait a mellkasa előtt. – Különben sem Kojima-val kéne most törődnöd szerintem. Elvégre elrabolt, mégis őt sajnálod helyettem. – duzzogott féltékenyen.
- Talán veled kéne? – kérdeztem tőle gyanakodva, mire tágra nyitotta a szemeit. – Mostanában sportot űzöl a hazugságaidból.
Kirohantam a fürdőből, Kazuma pedig a nyomomba eredt. Már csak megszokásból is a szobámba akartam menekülni előle, de még időben eszembe jutott, hogy azt zárva tartotta a mamori miatt, így a kanapéhoz mentem. Kazuma elkapta a karomat hátulról és maga felé fordított engem, de a könnyes szemeim láttán kissé megijedt, pedig láttam rajta, hogy nagyon kemény akart lenni.
- Mégis miről beszélsz már megint? Mit hazudtam neked? – kérdezte meghökkenve.
- Ne játszd nekem az ártatlant, már nem kell ezt csinálnod! – mondtam neki sírásra álló hanggal, mire egyre értetlenebben nézett. – Én voltam a hülye, hogy eddig nem gyanakodtam, de azt hittem, hogy valami szomorú helyre jársz, hiszen mindig el voltál keseredve, mikor hazajöttél. Jól tudod, mit érzek irántad, mégis volt képed más lányhoz járni, amíg engem fűztél. Undorító vagy, tudd meg! Végig csak...
- Hé, hé, hé! – csitítgatott sürgősen. – Lassíts, Macchi! Miről beszélsz? Miféle másik nő van, akihez én jártam?
- Kojima felnyitotta a szemeim, amíg nélküled voltam és elmondta, hogy más lányhoz járkálsz. Pedig tudod, mennyit jelentesz nekem a származásod és a jellemed ellenére is.
- Szóval Kojima mondta? – kérdezte egyik szemöldökét felrántva. – És te hiszel neki?
- Igen. – jelentettem ki határozottan, mire csak villantott egy savanyú félmosolyt.
Kazuma elengedte a karomat, miután végigsimította azt, majd lassan a kanapéhoz ballagott, amire le is ült egyből. A térdeire könyökölt, állát pedig az öklével támasztotta alá és üresen bámult maga elé, én pedig eléggé meglepődtem ettől. Az eső ismét hangosabban kezdett kopogni odakint, de én végig őt néztem és vártam, hogy szóljon valamit.
- Nem volt semmiféle másik nő, Macchi. – kezdett bele keservesen. – Lehet, hogy a lányok kedvence vagyok, de nem vagyok érzéketlen tuskó. Nem tartottam melletted szeretőt, de ha tartottam is volna, ahhoz sem lenne semmi közöd, mivel nem vagyunk együtt.
- De ha nem egy másik lánynál voltál, akkor mégis hol? Most már tudni akarom, mi folyik itt, Kazuma. Kérlek, mondd el!
A fiú csak keservesen sóhajtott egyet és rám emelete aranyló szemeit, amiben szomorúság és határtalan kétségbeesés tükröződött.
- Az apámról van szó. – folytatta a történetet. – Sosem mentem másik lányhoz, egész végig őt látogattam az iskolán kívül, mikor nem veled voltam. Sajnálom, hogy nem mondtam el, de kétlem, hogy örültél volna a dolognak mivel... tudod, az én apám már jó ideje börtönben ül. – halkult el egy rövid ideig én pedig eltátottam a számat. – Talán nem is érdemel együttérzést, hiszen gyilkosság vádjával ül, de attól még az apám és muszáj voltam őt meglátogatni az utolsó idejében. A jövő hónapban kerül sor a kivégzésére. Ezért hívtak ma fel.
Másodpercekig csak bután bámultunk egymásra, nekem egy szó sem szállt az ajkaimra, pedig nagyon szerettem volna valami kedveset mondani. Egy magyarázat sem ártott volna, amiért megvádoltam és kételkedtem benne, de nem olyan lány voltam, aki kihúzza magát ilyen sunyiságokkal a bajból.
Rettenetesen éreztem magamat, amiért megbántottam az elméleteimmel és a könnyeim akaratom ellenére is kibuggyantak a szemeim sarkából. Az elmúlt időben rengeteget sírtam, de most először fordult elő, hogy nem a magam baja miatt ejtettem könnyeket, hanem Kazuma fájdalma miatt.
- Miért nem mondtad el ezt nekem?
- Mert pontosan tudtam, hogy így reagálod le. – nevette el magát halkan. – Nem vagyok jóban az apámmal, felesleges lett volna említenem ezt. Nem akartam elmondani, mert szégyellem a dolgot. Mindig is szégyelltem, hogy a vére vagyok, hogy olyan erőszakos vagyok, mint ő és gyűlölöm, amiért elhagyta anyámat és ezzel engem is.
Mondanom sem kell, hogy mennyire megdöbbentett a híre Kazuma apja kivégzésének, de igazából, a fiú valahogy mindig is a tudatomba akarta ültetni a problémáját, szerintem.